A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. A fémsíktól távolságra levő tömegű test | a tükörtöltések módszere szerint | úgy polarizálja a fémet, hogy a kialakuló elektromos mező a ,,valódi'' és a tükörképpontban elképzelt töltés elektromos mezőinek összege (1. ábra). A töltött részecskére tehát (nyugalmi helyzetben) erő hat. Feltételezzük, hogy ugyanekkora az erő a mozgó, gyorsuló töltés esetében is. (Ez a feltevés annak felel meg, hogy a fém ,,jó vezető'', az elektronjai ,,gyorsan'' át tudnak rendeződni a töltés pillanatnyi helyzetének megfelelő egyensúlyi állapotba.) Látható, hogy az erőtörvény analóg a gravitációs erő -es törvényével. Mivel Kepler III. törvénye ebből az erőtörvényből levezethető, a jelen esetben is alkalmazható: a részecske olyan ellipszispályán mozog, amelyen a keringési idő és az ellipszis fél nagytengelye () között fennáll: Másrészt viszont az egyenesen zuhanó részecske pályája felfogható úgy, mint egy erősen ,,ellapított'', elfajult ellipszis (I. pálya a 2. ábrán), amelynek nagytengelye , a Kepler-törvény alapján a keringési idő, ami a zuhanás idejének kétszerese lenne A ,,Kepler-állandó'' nagyságát egy sugarú kör mozgásképletéből (II. pálya a 2. ábrán) olvashatjuk ki: illetve ahonnan
Megjegyzés. Sokan úgy számoltak, mintha a töltött részecske gyorsulása állandó, a kezdeti gyorsulással megegyező lenne. Eredményük a helyes érték -szerese. Mások a gravitáció hatásának tulajdonították a fémsíkhoz csapódást, ez ugyancsak hibás feltevés, hiszen az elektromos erők mellett a gravitációs kölcsönhatás szinte mindig elhanyagolható.
|