Tervezzünk egyenáramú volt‐ampermérőt $10\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> mA</span>}\mathrm{,}$ $100\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> mA</span>}\mathrm{,}$ $1\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> A</span>}\mathrm{,}$ $10\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> A</span>}\mathrm{,}$ továbbá $2\mathrm{,}5\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> V</span>}\mathrm{,}$ $25\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> V</span>}\mathrm{,}$ $100\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> V</span>}$ és $300\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> V</span>}$ méréshatárokkal! A forgótekercses mérőműszer belső ellenállása $200\Omega \mathrm{,}$ végkitérésénél $400\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;"> mV</span>}$ feszültség esik rajta. Határozzuk meg azt a 8 ellenállást, amelyek segítségével a műszer felépíthető! A hőmérsékleti hiba csökkentésére a mérőműszerrel sorba kötünk egy $800\Omega$-os manganin előtétellenállást is. Miért nem jobb a negatív hőfoktényezőjű konstantán előtét?