A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. Megoldás. A esetben a tekercsek (a közöttük lévő ellenállás miatt) feltehetően távolabb vannak egymástól, mint a esetben. Mindkét elrendezésben mindegyik tekercs mágneses indukcióvonalainak bizonyos része áthalad a másik tekercsen is. Az egyes tekercsek mágneses fluxusának változását ,,megérzi'' a másik tekercs is, hiszen az egyik tekercs áramának megváltozása esetén feszültség indukálódik a másik tekercsben is. Így az eredő induktivitás meghatározásánál számolni kell a kölcsönös indukciós együtthatóval, amelyet a hivatkozott cikk szerint alakban írhatunk fel. Esetünkben , tehát . A csatolás erősségére jellemző szám ‐ többek között ‐ függ a tekercsek távolságától, tehát a és a esetben különböző lehet. Az eredő induktivitás nem egyszerűen a két tekercs induktivitásának összegeként, hanem a következő összefüggés alapján határozható meg: Az impendanciák arányának meghatározásához érdemes -ket az ohmos ellenállás nagyságával (ez mindhárom esetben ugyanakkora) és a fázisszögekkel kifejezni: | | ahonnan a keresett arány | |
Megjegyzés. Az összefüggés felhasználásával kiszámíthatjuk, hogy a esetben az eredő induktivitás a esetben pedig és innen megkaphatjuk a csatolások erősségét is: és . Látható, hogy az előzetes várakozásunkkal összhangban az egymás melletti tekercsek mágneses csatolása erősebb, mint az ellenállás két oldalán elhelyezkedő tekercseké.
|
|