Feladat: 2002. évi Kürschák matematikaverseny 2. feladata Korcsoport: 18- Nehézségi fok: nehéz
Megoldó(k):  Egri Attila ,  Kocsis Albert Tihamér ,  Pallos Péter ,  Zsbán Ambrus 
Füzet: 2003/február, 71 - 74. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Fibonacci-sorozat, Kürschák József (korábban Eötvös Loránd)
Hivatkozás(ok):Feladatok: 2003/február: 2002. évi Kürschák matematikaverseny 2. feladata

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

I. megoldás (Kocsis Albert Tihamér és Zsbán Ambrus megoldása alapján). Az állítást n-re vonatkozó teljes indukcióval bizonyítjuk. Először is győződjünk meg arról, hogy az állítás n=2,3 esetén igaz. Valóban, ha n=2, akkor feltételünk 1<ab<2, ahonnan b2=f3. Ha pedig n=3, akkor 32<ab<2 miatt b3=f3. A továbbiakban tegyük fel tehát, hogy m3 és az állítást 2nm esetén már igazoltuk.
Legyen most n=m+1, és tegyük fel, hogy fnfn-1<fn+1fn, továbbá az a, b pozitív egészekre fm+1fm=fnfn-1<ab<fn+1fn=fm+2fm+1. Az egyenlőtlenségben szereplő számokat eggyel csökkentve kapjuk, hogy

fm-1fm=fm+1-fmfm<a-bb<fm+2-fm+1fm+1=fmfm+1.
Mivel az egyenlőtlenség mindkét szélén (és így középen is) pozitív számok állnak, a benne szereplő kifejezések reciprokát véve az egyenlőtlenség iránya megváltozik, és a következőt kapjuk:
fmfm-1>ba-b>fm+1fm.
Ezért az indukciós feltevésünk alapján a-bfm+1. Az imént nyert egyenlőtlenségben szereplő számokat megint eggyel csökkentve, majd az így kapott számok reciprokát véve most az
fm-1fm-2<a-b2b-a<fmfm-1
egyenlőtlenségre jutunk, ahonnan ismét az indukciós feltételt alkalmazva megállapíthatjuk, hogy 2b-afm.
Az így nyert két eredményt összegezve:
b=(2b-a)+(a-b)fm+fm+1=fm+2=fn+1
adódik, ami azt jelenti, hogy ebben az esetben az állítás n=m+1 esetén is igaz. Hogy az indukciós lépést teljessé tegyük, meg kell vizsgálnunk azt is, mi történik, ha fm+1fm=fnfn-1>ab>fn+1fn=fm+2fm+1. Ebben az esetben is szóról szóra elmondhatjuk az előző érvelést; az egyetlen különbség, hogy a felírt egyenlőtlenségekben mindenhol fel kell cserélnünk a ,,<'' és ,,>'' relációk szerepét.
 
II. megoldás (Egri Attila megoldása alapján). A megoldás során feltesszük, hogy fnfn-1<ab<fn+1fn. Minden számot megszorozva a pozitív bfn-1fn számmal a
bfn2<afn-1fn<bfn-1fn+1
egyenlőtlenségre jutunk. Itt az első két szám különbsége, fn(afn-1-bfn) olyan pozitív egész szám, amely osztható fn-nel, ezért nagysága legalább fn. Hasonló okok miatt a második két szám különbsége, fn-1(bfn+1-afn) legalább fn-1. Következésképpen a két szélső szám különbsége:
b(fn-1fn+1-fn2)fn+fn-1=fn+1.
Elegendő tehát annyit megmutatni, hogy kn=fn-1fn+1-fn2=1.
Ha n=2, akkor kn=1, ha pedig n=3, akkor kn=-1. Még néhány értéket megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy kn értéke felváltva 1 és -1, vagyis kn=(-1)n. Valóban, n=2 esetén ez így van, ha pedig valamely n2 egész számra már beláttuk, akkor
kn+1=fnfn+2-fn+12=fn(fn+fn+1)-fn+12==fn2-fn+1(fn+1-fn)=fn2-fn+1fn-1=-kn=-(-1)n=(-1)n+1.

Mivel esetünkben b és fn+1 is pozitív, szükségképpen kn is pozitív, vagyis értéke nem lehet más, mint 1, amint azt bizonyítani kívántuk. Teljesen hasonló módon járhatunk el akkor is, ha fnfn-1>ab>fn+1fn.
 

Megjegyzés. Ebből a megoldásból leolvasható az az általánosabb eredmény is, mely szerint ha az a, b, x, y, z, v pozitív egészekre yz-xv=1 és xy<ab<zv, akkor szükségképpen by+v.
 
III. megoldás. Tegyük fel az egyszerűség kedvéért, hogy n páros. Az előző megoldás során használt fn-1fn+1-fn2=(-1)n összefüggés alapján tehát a feltétel most fnfn-1<ab<fn+1fn alakban teljesül. Az
ab-fnfn-1=afn-1-bfnbfn-1
különbség pozitív, ezért itt az egész értékű számláló legalább 1. Következésképp
1bfn-1ab-fnfn-1<fn+1fn-fnfn-1=1fn-1fn,
ahonnan bfn-1>fn-1fn, vagyis b>fn.
Vizsgáljuk az fn+2fn+1 törtet, ez kisebb, mint fn+1fn. Ha
fn+2fn+1<ab<fn+1fn
is teljesül, akkor az előző érveléshez hasonló módon kapjuk, hogy
1bfnfn+1fn-ab<fn+1fn-fn+2fn+1=1fn+1fn,
ahonnan b>fn+1.
Ha ab=fn+2fn+1, akkor bfn+1, ugyanis fn+2 és fn+1 relatív prímek. Erről így győződhetünk meg: ha egy d pozitív egész szám osztója fn+2-nek és fn+1-nek is, akkor osztója az fn=fn+2-fn+1 különbségnek is. Ezt a gondolatmenetet tovább folytatva látható, hogy d osztója az fn-1,fn-2,...,f1 számoknak is. Mivel f1=1, d nem lehet más, mint 1.
Már csak azt kell megvizsgálnunk, mi van akkor, ha fnfn-1<ab<fn+2fn+1. Ehhez az n=fn+2fn-1-fnfn+1 különbséget tekintve, teljes indukcióval könnyen kapható, hogy n=(-1)n, és ezért
1bfn-1ab-fnfn-1<fn+2fn+1-fnfn-1=1fn+1fn-1,
ahonnan ismét b>fn+1 adódik.
Teljesen hasonló eljárással érhetünk célt akkor is, ha n páratlan szám.
 

Többen az úgynevezett Farey-sorozatok elméletét használták fel bizonyításuk során. Az alábbiakban erre mutatunk egy példát.
 
IV. megoldás (Pallos Péter megoldása alapján). Az F1=(01;11) sorozatból kiindulva rekurzív módon készítsük el a következő sorozatokat. Ha az Fn sorozatot már definiáltuk, akkor annak bármely két egymást követő ab és cd eleme közé illesszük be az a+cb+d törtet. Könnyű ellenőrizni, hogy ha az Fn sorozat szigorúan növekedő volt, akkor ugyanez igaz az így kapott Fn+1 sorozatra is. Megoldásunk az alábbi két tételre támaszkodik: 1) az Fn sorozatban minden tört redukált alakban jelenik meg; 2) minden 0 és 1 közé eső racionális szám eleme valamelyik Fn sorozatnak.
Vegyük észre, hogy fn-1fn és fnfn+1 szomszédos elemei az Fn sorozatnak. Valóban, ez n=2 esetén így van, ha pedig valamely n2 egész számra fn-1fn és fnfn+1 az Fn sorozat szomszédos elemei, akkor az Fn+1 sorozatban e két tört közé éppen az
fn-1+fnfn+fn+1=fn+1fn+2
törtet illesztjük be, így az állítás n+1-re is teljesülni fog.
Mivel az fn sorozat szigorúan növekedő, a feladatban szereplő ab tört 1-nél nagyobb. A fent említett tételek alapján a ba tört tehát valamilyen redukált b'a' alakban megjelenik valamely Fm sorozatban. Mivel b'a' az fn-1fn és fnfn+1 törtek egyikénél nagyobb, másikánál kisebb, nyilvánvaló, hogy m>n. Az Fm sorozatok konstrukciójából adódóan viszont látható, hogy minden, az fn-1fn és fnfn+1 közé bekerülő tört számlálója legalább fn-1+fn lesz, amiért is
bb'fn-1+fn=fn+1,
ahogyan azt bizonyítani akartuk.
 

Megjegyzés. Ebben a megoldásban tulajdonképpen ,,ágyúval lőttünk verébre'', tudniillik a Farey-sorozatokra vonatkozó tételek bizonyításához éppen azokra a gondolatokra van szükség, amelyeket az előző megoldások során használtunk.