a) A golyóra az ütközés alatt az 1. ábrán látható erők hatnak. (Az ütközés általában gyors folyamat, ezért a függőleges falnál fellépő erők sokkal nagyobbak, mint a nehézségi erő. A vízszintes asztalnál ható nyomóerő legfeljebb akkora lehet, mint a nehézségi erő, ezért ezt is és az asztalnál ható súrlódási erőt is elhanyagolhatjuk.)
Az $m$ tömegű, $r$ sugarú, $\Theta =\frac{2}{5}m{r}^2$ tehetetlenségi nyomatékú golyó vízszintes sebessége bizonyos $\Delta t$ idő alatt a kezdeti $+v_0$-ról $-v_0$-ra változik. A vízszintes impulzus megváltozása $2m{v}_0=F\Delta t\mathrm{,}$ ahol $F$ az időben változó $F\left(t\right)$ erő átlagos értéke. Ha az ütközés alatt a golyó mindvégig csúszik (,,köszörül'') a függőleges falon, akkor a súrlódás miatt fellépő függőleges $S\left(t\right)=\mu Ft$ erő a kezdeti nulla függőleges impulzust $m{u}_0=S\Delta t=\mu F\Delta t=2m\mu v_0$ nagyságúra növeli. A golyó függőleges sebessége tehát az ütközés után $u_0=2\mu v_0\mathrm{.}$ Eszerint a golyó a vízszinteshez képest akkora $\alpha$ szögben pattan el a faltól, amekkorára fennáll, hogy $\text{<span style="font-weight: normal;font-style: normal;">tg</span>}\alpha =2\mu$ (2. ábra).

b) Ha a súrlódási együttható elegendően nagy (valamely kritikus ${\mu }_0$ értéknél nagyobb), akkor a golyó még az ütközés befejezése előtt eljut a tiszta gördülés állapotáig, s ezután már nem változik tovább a függőleges sebessége. Jelöljük ehhez a $\Delta t^{*}$ pillanathoz tartozó függőleges sebességet $u^{*}$-gal, a szögsebességet pedig ${\omega }^{*}$-gal. A mozgásegyenletek szerint