A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. A beáramló levegő az első pillanatban egy kicsit megemeli a labdát, és az így keletkező keskeny, résen át kiáramlik a levegő. Így a levegő sebessége a tölcsér és a labda között lényegesen nagyobb, mint a labda felett. A Bernoulli‐féle áramlási törvény értelmében a sebességgel áramló levegő nyomása ahol a nyugvó levegő nyomása, a sűrűsége. Ebből az egyenletből kiolvasható, hogy a levegő nyomása a labda és a tölcsér közötti szűk résben lényegesen kisebb, mint felette. Az ebből a nyomáskülönbségből adódó szívóhatás és a labdára ható nehézségi erő egyensúlyt tartva a közegellenállással a tölcsér alján tartja a labdát. A labdára ható nehézségi erő nem játszik lényeges szerepet, ugyanis elegendően erős fújás esetén a tölcsért lefelé is fordíthatjuk, a labda akkor sem repül ki. medskip Katona Gyula (Bp., Fazekas M. Gyak. Gimn., III. o. t.) dolgozata alapján |