A megoldások két alapmódszerre épülnek. A megoldók egyik csoportja adott keresztmetszetű csövön, adott nyomásnál meghatározott mennyiségű víz átfolyási sebességét mérte. Ebből az adatból a Hagen ‐ Poiseuille törvény felhasználásával számolták ki a viszkozitást. A másik csoport egy golyót helyezett egy csőben levő vízbe, és mérte a golyó egyenletes mozgásának sebességét, majd ebből a Stokes-törvény segítségével kapta meg a viszkozitás értékét. Néhányan gyári viszkozitmétereket használtak a feladat megoldásához, amelynek szintén a fenti eljárásokon alapulnak, csak éppen pontosabb mérést tesznek lehetővé. A figyelmes kísérletezők folyamatosan ellenőrizték a víz hőmérsékletét, illetve néhányan az egész mérést vízfürdőben végezték.
Mindkét eljárásnak akadnak buktatói. A csöves mérésnél néhányan nem vették figyelembe, hogy a víz kifolyásával folyamatosan csökken a vízoszlop nyomása is. Ez a probléma úgy oldható meg, hogy a cső felső részére egy széles edényt kötünk, s így ilyenkor elhanyagolhatóvá válik a vízszint süllyedése.
A golyós mérésnél fontos, hogy a golyónk sűrűsége ne legyen túl nagy (pl. acélgolyó). Ha ugyanis nagy a sűrűség, akkora mozgás is gyors és nehezen mérhető; másrészt ilyenkor a Stokes-törvény sem teljesen érvényes.
További hibaforrás volt, hogy néhányan a golyó eleresztése utáni útszakaszt is belevették a mérésbe, pedig ilyenkor a golyó mozgása nem feltétlenül egyenletes. Azok jártak el helyesen, akik pl. a teljes út második felét használták csupán.
Külön említést érdemel Csúcs Gábor (Budapest, Piarista Gimn., IV. o. t.) mérése, aki a golyó sebességét nagy pontossággal volt képes meghatározni egy fénykapukkal öszszekötött számítógéppel.
A mérések eredményei azt mutatják, hogy a hőmérséklet növekedésével a víz viszkozitása erősen csökken. Az ábrán Láng Róbert (Balatonfüred, Lóczy L. Gimn. III. o. t.) pontos eredményei láthatóak (a viszkozitásértékeket a $20{}^{\circ }\text{C}$-os értékhez viszonyította).