A feladat jellegénél fogva nem nyújtott túl sok különböző módot a mérés elvégzésére, így a megoldás menete szinte mindenütt azonos volt. A megoldók vizet melegítettek gáztűzhelyen, illetve villanytűzhelyen. A víz hőmérsékletét mérték, és két hőmérsékleti pont (általában 20‐25 ${}^{\circ }\text{C}$ és 80‐90${}^{\circ }\text{C}$) között ‐ ismerve a víz hőkapacitását ‐ kiszámolták a felvett hőmennyiséget. A megoldók egy része nem felejtette el lefedni az edényeket, hogy megakadályozza a víz párolgását (ellenkező esetben a nagy párolgáshő miatt a hasznos energia egy része elveszett volna). Egyesek az adatokat az edény hőkapacitásával is korrigálták, illetve megmutatták, hogy ez a vízéhez képest kicsi.
A gázfogyasztást palackos gáz esetében tömegméréssel, vezetékes gáz esetében a gázóra leolvasásával lehetett meghatározni. Szükség volt a gáz égéshőjére is, mely adatot ($\sim 30-50000{\text{kJ/m}}^3$) különböző táblázatokból vették a megoldók. A villanytűzhely esetében két lehetőség adódott: vagy a névleges teljesítményadatot kellett használni, vagy minden más fogyasztó kikapcsolása után a villanyórát, mint fogyasztásmérőt.
A mért hatásfokra $20\%$ és $70\%$ közötti értékek adódtak a különböző megoldók méréseiből. Ez a szórás természetes, hiszen a hatásfok nagysága erősen függ a főzőlapok és az edények nagyságától és a fűtőteljesítmény beállításától. Varjas István (Pécs, Zipernovszky K. Szki., III. o. t.) pl. megmutatta, hogy a takarékláng valóban nevének megfelelően működik, mivel rajta jobb hatásfokkal lehet vizet melegíteni, mint nagy lángon.
Az általában közismert energiaárakat felhasználva a mért fogyasztásokból könnyen meghatározható volt 1 kJ hasznos energia ára. A kapott eredmények általában ${10}^{-3}-{10}^{-4}$ Ft közé estek, és azt mutatják, hogy gázzal 2‐5-ször olcsóbb főzni, mint villamos energiával.