A versenyzők többsége állítható magasságú, négyzetrácson mozgatható állványt használt fel a mérés helyének beállításához. Az állványra általában higanyos hőmérőt erősítettek, amelynek mérési pontossága néhány tized ${}^{\circ }$C körül volt. A mérés térbeli felbontását leginkább a hőmérő higanytartályának ‐ általában néhány milliméteres ‐ mérete határozta meg. A mérési pontok lehetséges számát az is befolyásolta, hogy mennyi időre volt szükség ahhoz hogy egy új pontban az új hőmérsékletet pontosan mutassa a hőmérő. Ez az idő Hauer Tamás III. o. t. (ELTE Apácza. Csere J. Gyak. Gimn.) mérései szerint néhány percnek adódott.
Némely megoldó valamilyen elektromos elven működő hőmérőt ‐ termisztort vagy termopárt ‐ használt fel. Ezeknek az előnye a kisebb méret mellett az, hogy gyorsabban képesek a környezet hőmérsékletét fölvenni, mivel kisebb a hőkapacitásuk. Ez jelentősen megrövidítheti a mérési időt.
Egyesek a hajszárító elé hőmérőkből épített "sövényt'' vagy "rácsot'' ‐ s esetenként az ezeket tartó táblát ‐ helyeztek, s így mérték a hőmérséklet eloszlását. Nem vették azonban figyelembe azt, hogy ebben az esetben maga a mérőeszköz zavarja meg a levegő áramlását, s így hamis eredményeket kaptak.
Az eredményül kapott izotermák általában csak kevéssé tértek el a hajszárító tengelye körüli forgásszimmetrikus alaktól, kivéve persze a terelőlapos eseteket. Többször előfordult. hogy a hőmérséklet-eloszlás tengelye szöget zárt be a kifúvócső tengelyével. Ez a jelenség leginkább a ventilátornak és a fűtőszálak adott beállításának tulajdonítható. Általános tapasztalat volt, hogy az izotermák a hajszárító közepén átmenő síkban "élesek'', azaz a hőmérséklet főképp a forgástengely környékén emelkedik meg jelentősen. Ezt főleg a nagyobb teljesítményű eszközökön tudták megfigyelni a versenyzők.