A kísérletezők szinte teljesen egységesek voltak abban, hogy milyen módszerrel mértek. Kivételt képeznek azok, akik "elfröccsen'' helyett "felfröcscsen''-t értettek. Jó mérés esetén ezeket a dolgozatokat is a többiekhez hasonlóan díjaztuk. A többiek általában a víz szintjének megfelelő magasságban egy szabadon álló vagy földbe ásott edény köré papírokat raktak, vagy valamilyen port szórtak, egyszóval úgy vették körül a vízfelületet valamilyen tárggyal, hogy a kifröccsenő cseppek nyomát észlelni tudják. Ezután kijelölt magasságokból a vízbe ejtették a kavicsokat. A magasság ismeretében ‐ egyszerű szabadesést feltételezve ‐ könnyű volt meghatározni a kavicsok sebességét. Sokan kasználtak kövek helyett üveg- vagy acélgolyókat, így elkerülték azt a hibát, amelyet a szabálytalan alakú test különböző oldalakkal való vízbeérkezése okoz.
Az elfröccsenés távolságán a kísérletezők többsége a még jól érzékelhető nagyságú (általában $1\text{mm}$-nél nagyobb átmérőjű) cseppek legmesszebbre való kiszóródását értette. Voltak olyan megoldók is, akik emellett megmérték a különböző távolságokra szóródott cseppek számát, azaz a távolságok eloszlását határozták meg. Mindkét esetben azok jártak el helyesen, akik egy adott mérési elrendezésnél sok $\left(10-20\right)$ mérést végeztek el, és így megfelelő pontosságú eredményhez jutottak.