A sóoldat készítését Megyeri Ágnes (Monor, József A. Gimn., I. o.t.) a következőképpen oldotta meg. Egy pohárba levélmérlegen kimért 100 gramm vizet, majd 5 gramm sót adagolt hozzá. Hasonló módon 5 grammonként 35 grammig növelve a só mennyiségét töményebb oldatokat is készített. (37 grammnál több sót szobahőmérsékleten nem tudott feloldani.) A sóoldatból vett mintákat műanyagflakon kupakjába tette, s így rakta a $-20{}^{\circ }$C hőmérsékletű mélyhűtőbe. Kb. 5 órai hűtés után a következőket tapasztalta. Az 5 grammos oldat teljesen megfagyott. A 10-es oldat is megfagyott, de egy hurkapálcával viszonylag könnyen szétdarabolható volt. A 15 gramm sót tartalmazó oldat is ,,összeállt'', de ujjal szétmorzsolható volt. A 20 g-os oldat állaga kocsonyaszerű, enyhén rugalmas volt. A 25-ös oldat folyékony maradt, de itt-ott mutatkoztak benne (ujjal kitapintható) apró jégdarabok. A 30 grammos oldat tisztán folyékony maradt, míg a 35-ösből a folyadék alján só vált ki. Végül a legtöményebb, a 37 gramm sót tartalmazó oldatból erőteljesen kivált a só. Ezekből a megfigyelésekből arra következtetett, hogy 100 g vízben kb. 27 g és 33 g közötti só oldható fel úgy, hogy $-20{}^{\circ }$C-on se jég, se só ne váljon ki az oldatból.
Major Zsuzsanna (Stuttgart, Friedrich-Eugens-Gymn. IV. o.t.) próbamérései azt mutatták, hogy mélyhűtőjükben valamennyi sóoldat előbb-utóbb megfagy. (A névlegesen $-18{}^{\circ }$C-os hűtési fokozatban egy pontosabb hőmérő szerint $-29{}^{\circ }$C volt a hőmérséklet!) Emiatt az eredeti mérést nem tudta elvégezni. Helyette viszont meghatározta, hogy különböző töménységű sóoldatokat hűtve milyen hőmérsékletnél kezd el szilárd anyag (jég vagy só) kiválni. A hőmérsékletet egy (réz-konstantán) termoelemmel mérte, melynek egyik végét a hűtött mintákat tartalmazó műanyagdobozba tette, a másik végét pedig a voltmérővel együtt a hűtőszekrényen kívül helyezte el. A mért termofeszültségből táblázatbeli adatok felhasználásával kiszámította a hőmérsékletet, s alkalmanként megnézte, hogy adott hőmérsékleten melyik oldatból váltak már ki szilárd részek.
Bános Noémi (Temesvár, Bartók B. Líceum. IV. o.t.) laboratóriumi mérlegen kimérve 5, 10, 15 stb. súlyszázalékos sóoldatot készített (a só mennyiségét az oldat teljes tömegéhez viszonyította), majd 3 napra mélyhűtőbe helyezte azokat. Megfigyelte, hogy a ,,fagyáshatár'' valahol a 20 és a 25 százalékos sókoncentráció között húzódik, ezért ebben a tartományban 1 százalékonként változó töménységű sóoldatokat készített és megismételte a kísérletet. Azt tapasztalta, hogy csak a $22\%$-os oldat maradt folyékony, a többiből vagy jég, vagy só vált ki.
A mérés pontosságát elsősorban a súlymérés és a hőmérsékletmérés hibája határozza meg, de gondolnunk kell a víz és a só szennyeződésére, továbbá a mélyhűtő hőmérsékletének kicsiny ingadozásaira is. A koncentrációt kb. $1\%$-os pontossággal, a hőmérsékletet hozzávetőlegesen $1{}^{\circ }$C-nyi hibával lehetett mérni. Gondot okozott (a kritikus koncentráció közelében) a szilárd anyag kiválásának, vagy ki nem válásának észlelése, elhatárolása is.