A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. Válasszuk ki az egyik lapszögfelező síkot, pl. az , élhez tartozó belső felezősíkot (amelyik átmetszi a élt). Tükrözzük erre a síkra a csúcspontot és jelöljük a tükörképét -vel.
Az ábra az él egyenesének egy távoli pontjából nézve érbendő, így és képe egybeesik, az , lapok, valamint a felezősík egyeneseknek látszanak, és az utóbbi egyenes felezi az előbbiek közti szöget. , , valamint a tovább bevezetésre kerülő , , vetületek egy, a nézőirányunkra merőleges síkban vannak, az , , pontok helyzetéről viszont így nem látunk semmit, de erre nincs is szükség. A egyenes döfi a szögfelező síkot a pontban, ez a pont vetülete. A tükrözésből és a szögfelező sík tulajdonságaiból következik, hogy és a pont illeszkedik az síkra. Legyen a pontnak az síkra való vetülete , a pont vetülete . Mivel és felezi a -t, azért , a pontnak a szögfelező síkra eső vetülete fele olyan messzire van az síktól, mint a . Megállapításunk bármelyik tekintetbe veendő lapszögfelező síkunkra érvényes, hiszen annak helyzetéről semmit sem használtunk fel. Tehát a pontnak mind a síkra eső vetülete ugyanolyan messzire van az alapsíktól és az sík ugyanazon oldalán, vagyis valóban egy síkban van. A vetületeket tartalmazó sík párhuzamos az síkkal és felezi a gúla magasságát. |