A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. A 4 közül az alábbiak szerint a d) válasza helyes. A b) útvonal rövidebb az a)-nál, mert ugyanazon körnek, a -os északi szélességi körnek , ill. középponti szöghöz tartozó ívét járják be.
1. ábra A mondott kör sugara az 1. ábra szerint , ahol a (gömbnek tekintett) Föld sugara, így a b) útvonal hossza A c) útvonalat úgy értjük, hogy -ból -be a nyugati hosszúságú délkör ívén haladunk, onnan -be pedig a keleti hosszúságú délkör ívén. A délkörök a gömb főkörei, sugaruk , az ívekhez tartozó középponti szög , a két ív együtt egy főkör kerületének részét teszi ki, így a c) útvonal hossza, majd aránya a b) útvonal hosszához viszonyítva | | Eszerint a c) útvonal rövidebb b)-nél.
Megmutatjuk még, hogy van a c)-nél rövidebb útvonal is -ból -be. Ilyen útvonal az -n és -n átmenő főkör rövidebb (tehát félkörnél rövidebb) íve, az ehhez tartozó húr az szakasz, ami egyszersmind -nak is húrja. A c) útvonal viszont egyenlő azzal, amely -ból a kör vele átellenes pontjába (keleti hosszúság ) vezet -n át, vagyis délkörön, főkörön és az főkörívhez tartozó húr , a -nak átmérője, tehát nagyobb mint (2. ábra).
2. ábra Márpedig egyenlő sugarú körök félkörnél nem nagyobb ívei közül az a kisebb, amelyhez rövidebb húr tartozik, vagyis rövidebb -nél. Ezzel megindokoltuk a d) válasz helyes voltát. Megjegyzés. Kérdéseink a földgömbre, azaz gömbre vonatkoztak, azonban meggondolásunk eredményei a valódi Föld-alakon ‐ az ún. geoidon ‐ is érvényesek, mert a fellépett útkülönbségek nagyobbak, semhogy alapultság megváltoztathatná előjelüket. Ezt több dolgozat említette. A kérdés ilyen elmélyítése tanulságos, azonban rövid vizsgafeladat megválaszolásában nem volt várható.
|
|