Már a korabeli azték birodalom fénykorában is szükségesnek látták az uralkodói üzenetek titkosítását. A neves régész, Kamoo professzor szerint a kódolás alapja Ometeotl, a kettőség istenének két jele: a férfias erőt (<) és a női gyengédséget (>) jelképező két szimbólum volt. Ezekből az istenség parancsára csak az alábbi két szabály betartásával volt szabad jelsorozatokat létrehozni:
‐ érvényesülnie kellett az egyensúlynak, tehát azonos számú < és > jel szerepelt minden sorozatban;
‐ balról-jobbra olvasva a sorozatot annak tetszőleges jeléig mindig több, vagy azonos számú férfi szimbólum szerepelt, mint női szimbólum, tehát az erőt és aktivitást jelképező szimbólumok mindig megelőzték a gyengédséget és passzivitást jelölő szimbólumokat.
A vázolt módon létrehozhatóak különböző hosszúságú jelsorozatok, melyek sorba rendezhetők a hosszúságuk, illetve a < jelek elhelyezkedése alapján:
(1) A rövidebb jelsorozatok előbb vannak, mint a hosszabbak;
(2) az azonos hosszúságúakon lexikografikus rendezést alkalmazunk (ha tudunk, akkor az első betű alapján döntünk; ha ezek megegyeznek, akkor a második alapján stb.).
Például a legföljebb hat hosszúságú jelsorozatok sorrendje:

 <>

 <<>>

 <><>

 <<<>>>

 <<><>>

 <<>><>

 <><<>>

 <><><>