Cím: Tudnivalók
Füzet: 1950/március, 102. oldal  PDF  |  MathML 

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

A kitűzött feladatok megoldását minden középiskolai tanuló beküldheti, (függetlenül attól is, hogy előfizetője-e lapunknak). Minden feladatot külön lapra írva kell beküldeni. A feladatok megoldásait a megjelenést követő második számban ismertetjük. A szépen fogalmazott megoldásokat beküldőjük nevének megjelölésével közöljük. Az egyes feladatokat pontozzuk, a pontszámot a feladatok megoldásakor közöljük, és nagyjából a megoldók számával fordított arányban állapítjuk meg. Az évi pontverseny eredményét utolsó számunkban közöljük.
A szerkesztőség köszönettel fogad kitűzésre szánt feladatokat. Ezeknek nem kell önállóan készített feladatoknak lenniük. A feladatok közlésénél feltüntetjük a beküldő nevét is. Feladat-megoldásokat, új feladatokat, közlésre szánt kéziratokat és minden, a szerkesztőségnek szánt megjegyzést Budapest, VIII., Múzeum-körút 68212;8. címre kell beküldeni, ahol minden szerdán délután 5-től 7 óráig szerkesztőségi órát tartunk. A múltban tartott országos tanulmányi versenyünket ezután is minden tanév végén meg fogjuk rendezni, Részleteit annak idején közölni fogjuk.