A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. A Magyar Tudományos Akadémia debreceni Atommagkutató Intézete 1993 március első hetében 14. alkalommal tartja a FIZIKUSNAPOK rendezvénysorozatát. Ebből az alkalomból ismételten pályázatot hirdetünk középiskolások számára a következő témákban: 1. Pontosság és reprodukálhatóság szerepe a kísérleti fizikában A fizika bármely fejezetéből kiválasztott, középiskolában kivitelezhető és a tananyagra épülő mérés adatainak ismertetése a feladat. A pályázat értékelésénél nem az adott fizikai mennyiségre vonatkozó ,,irodalmi érték" minél pontosabb megközelítése A döntő szempont, hanem a mérési eredmények korrekt és körültekintő elemzése. A hibaforrások olyan gondos feltárása és azok részleges kiküszöbölése a cél, ami egyben a mérés megfelelő szintű reprodukálhatóságát is biztosítja. A pályamunkák csak röviden ismertessék a kiválasztott fejezet elméleti hátterét, és részletesebb leírást tartalmazzanak az alkalmazott kísérleti összeállításról és a mérés kivitelezéséről. A pályamunkák előzetes elbírálása alapján kiválasztott pályázóknak a díjazásra javasolt kísérleti munkákat be kell mutatniuk. 2. A tudományos elméletek megalapozottsága a fizikában (Tévutak és bizonyítékok) Olyan elméleti dolgozat összeállítását várjuk a pályázóktól, amelyben konkrét példákon keresztül mutatják be a fizika története során ,,tévútnak", vagy ,,zsákutcának" bizonyult elmélet alakulását (pl. arisztotelészi mechanika, hőanyagelmélet, örökmozgók, éter, atommodellek, stb.), különös tekintettel azokra a kísérleti tényekre, amelyek a helyes megoldást szolgáltatták. A legfeljebb 10 gépelt oldal terjedelmű pályamunkákat 1993. január 11-ig az ATOMKI Igazgatói Titkárságának címére (Debrecen, Pf. 51. 4001 Bemtér18/c.) kérjük beküldeni. A pályamunka tartalmazza a pályázó(k) személyi adatait (név, lakáscím, iskola, osztály, szaktanár(ok) neve), valamint a fölhasznált forrásmunkák pontos adatait. A pályadíjak témakörönként a következők:
I. díj 3000 Ft II. díj 2000 Ft III. díj 1500 Ft. A legkiemelkedőbb pályamunka az ATOMKI 5000 Ft-os Hatvani-díját kapja. A pályázat nyilvános eredményhirdetésére a FIZIKUSNAPOK '93 keretében kerül sor.
|