A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. AZ ÉRETTSÉGI VIZSGÁLAT TÉTELEI AZ 1893-94. ISKOLAI ÉV VÉGÉN. KÉSMÁRK. Ág. evang. főgymansium.
Mennyit kellene egyszerre és mennyit évenként valamely biztosító intézetbe tennie annak, aki 5 éves gyermekének a 20-ik évében forintot óhajtana biztosítani mellett? Valamely edényben, amely hengeralakú és amelynél az alap átmérője cm., a víz cmnyi magasságban áll. Mily magasra emelkedik a víz, ha az edénybe cm. átmérőjű vasgolyó teszünk?
KIS-KUN-HALAS. Evang. reform. főgymansium.
Valaki forintot takarított meg magának oly módon, hogy az első hónapban frtot tett félre, azután minden következőben krral többet mint a megelőzőben. Hány hónap alatt gyűlt össze a fentebbi összeg és mennyit tett félre az utolsó hónapban? Két községet egymástól egy tó választ el. Egy domb aljából mind a kettőt lehet látni; az egyiknek a dombtól való távolsága m., a másiké m., továbbá az irányvonalak által befogott szög Hány méternyi távolságra esik a két község egymástól?
KOLOZSVÁR. Róm. kath. főgymansium.
Egy kút fúrása került összesen frtba. A szerződés olyképpen köttetett, hogy minden következő méter fúrásáért frttal többet fognak fizetni, mint a megelőzőért. S az utolsó méter fúrása került forintba. Mennyibe került az első méter? S milyen mély volt a kút? Hány köbméter föld szükséges egy szabályos hat oldalú csonka gúla alakú dombhoz, melynek alsó alapélét ezen egyenletnek | | nagyobbik gyöke, felső élét pedig ugyanezen egyenlet kisebbik gyöke határozza meg (méterekben), s ha a gúla oldaléle méter?
Evang. reform. főgymansium.
Oldassék meg a következő egyenletrendszer: Egy méter magas torony árnyéka m. hosszú. Milyen magasan áll akkor a nap?
Unitárius főgymansium. Valaki biztosítja életét 30 éves korában frtra, évenként minden év kezdetén frtot befizet. Ha az illető 54 éves korában meghal: mekkora a bank nyeresége vagy vesztesége, a kamatokat -al számítva? Egy háromszöget, melynek egyik oldala m, és a mellette fekvő két szög , oldala mint tengely körül forgatjuk; keressük az így keletkezett testnek a köbtartalmát és felszínét.
KÖRMÖCZBÁNYA. Állami főreáliskola.
Három gyökből egyenlet alakítandó. Az első gyök azon határérték, melyhez in inf. végtelen sor közeledik, ha . A második gyök azon alapszám, melyre vonatkozólag . A harmadik gyök azon gömb sugara, melynek köbtartalma . Egy egyenes kúp, melynek oldala cm., alapjának átmérője cm., a csúcstól cm. távolsában az oldallal egyenközű sík által metszetik. A metszet alakja és területe meghatározandó.
LÉVA. Kegyes-tanítórendi főgymnasium.
Egy geometriai haladvány első tagja egyenlő egy arithmetikai haladvány első tagjával, második tagja az arithmetikai haladvány harmadik, s harmadik tagja az aritmetikai haladvány tizenegyedik tajával, -czal egyenlő. Meghatározandó e két haladvány. Mennyi víz önthető a függélyes helyzetből -nyire elfordított literes edénybe, ha az egyenes hengeralakú edény magassága dm. mm.
LOSONCZ. Állami főgymnasium.
Megoldandó a következő egyenlet: Egy egyenes gúlának alapja és m. oldalakkal bíró derékszögű egyenközény, oldaléle m. Mily nagy e gúla felszíne és térfogata?
LŐCSE. Állami főreáliskola.
Mekkora azon gömb sugara, s köbtartalma, melynek felülete egyenlő oly számú gömbök felületének összegével, melyek közül az elsőnek sugara dm., minden következőé pedig -szörte kisebb az előtte állóénál? Az és oldalú háromszög csúcsai köré azonképen írunk gömböt, hogy mindegyik a másik kettővel érintkezik. Mekkora mindeme gömbök köbtartalma, ha cm. cm. és cm.
Kir. kath. főgymnasium. Kiszámítandó a következő kifejezés értéke: Egy országútról két mellékút ágazik el, az egyik jobbra , a másik balra -nyi szög alatt; az első mellékúton km-re a kiágazástól fekszik község, a másikon km.-nyire van község. Mily távolságra vannak egymástól e községek?
F o l y t a t j u k. |