A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. Előfizetési felhívás a
"Középiskolai Mathematikai Lapok"
második évfolyamára.
A "Középiskolai Mathematikai Lapok" első évfolyama a júniusi számmal befjeződött. Anyagi siker nem koronázta ugyan vállalatunkat, de az erkölcsi siker teljesnek mondható, mert tanárok és tanulók egyformán felkarolták a folyóiratot. A tanárok közül Dr. Kürschák József műegyetemi, Dr. Klug Lipót egyetemi, Dr. Bozóky Endre, Krécsy Béla, Schey Lipót és Szontágh Gusztáv főreáliskolai tanár urak feladatok és kisebb közlemények beküldésével támogatták folyóiratunkat. A tanuló ifjúság pedig 58 kitüzött feladat közül csak -ra nem küldött be megoldást, vagyis a kitüzött feladatok közel %-át sikeresen megoldotta. Ily nagy sikertől felbátorítva elhatároztuk, hogy a
"Középiskolai Mathematikai Lapok" második évfolyamát megindítjuk. Előfizetési árát 1894. évi szeptember hó 1-től - 1895. évi június hó 1-éig bezárólag koronában állapítottuk meg. Előfizetni csak egész évre lehet s az év bármely szakában fizet is elő valaki, mindenkor az összes, szeptember 1-je óta megjelent számokat kapja meg. Hogy azon előfizetőinket, kik a középiskolát elhagyva vagy főskolára mennek, vagy bármely okból a mathematikával továbbra is foglalkozni kívánnak, folyóiratunknak megtarthassuk, a "Középiskolai Mathematikai Lapok"
minden számához fél ívnyi terjedelmű mellékletet adunk, melyben oly mathematikai problémákat tárgyalunk, melyek a középiskolai tananyag körén kívül esnek ugyan, de a melyek a középiskolában tanultak alapján kisebb-nagyobb fáradsággal megoldhatók. A melléklet ára évi korona lesz, s bár külön czimmel
"METRESIS"
külön folyóiratot alkot majd, külön kapható nem lesz.
A "Középiskolai Mathematikai Lapok"
előfizetési ára ennélfogva évi korona, mellékletével, a -
"METRESIS"-sel együtt évi korona lesz. Végül még több oldalról hangoztatott kívánságnak teszünk eleget, midőn folyóiratunknak a jelen évtől kezdve nagy nyolczadrét alakot adunk. Folyóiratunkat, - mely továbbra is a Gross Testvérek kiadásában, Győrött jelenik meg- a mathematikát kedvelő olvasó közönség szíves pártfogásába ajánlva, vagyunk tisztelettel Kelt Győrött, 1894, évi szept. hó 1-én.
a "Középiskolai Mathetmatikai Lapok" szerkesztősége. |
|