Cím: Amikor a határ valóban a csillagos ég
Szerző(k):  Kiss László ,  Kővári Zsolt 
Füzet: 2010/október, 441. oldal  PDF  |  MathML 

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

A Magyar Tudományos Akadémia Konkoly Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete 2010-ben második alkalommal hirdetett pályázatot középiskolai tanulók részére. A ,,Határ a csillagos ég ‐ 2010'' c. pályázat célja távcsöves megfigyelés elvégzése volt az MTA KTM CsKI Piszkéstetői Obszervatórium 60/90/180 cm-es Schmidt-teleszkópjával. A pályázaton magyarországi és határon túli magyar nemzetiségű középiskolai diákok indulhattak 3 fős csapatokban. A pályázat témájául egy alkalmas égi objektumot kellett választani. A nyertes csapat a felkészítő tanárral együtt meghívást kapott a Piszkéstetői Obszervatóriumba, ahol csillagász szakember segítségével közreműködhettek a csillagászati észlelés lefolytatásában. Egy igazi tudományos feladat révén a tanulók bepillantást nyerhettek a 21. század csillagászati megfigyelési technikáiba, miközben olyan csillagászati ismeretekkel gazdagodhattak, mint például egy égi objektum láthatósága, fényessége, látszó átmérője, a színszűrők használata, vagy a digitális képrögzítés és képfeldolgozás sajátosságai. Az idei pályázatnak különös érdekességet adott, hogy a Lendület Fiatal Kutatói Program támogatásának köszönhetően új CCD kamera került a Schmidt-távcső fókuszába. A 4k×4k-s Apogee Alta CCD-vel a Schmidt látómezeje megtízszereződött, s a távcső által jelenleg rögzített 1,2×1,2 fokos négyzetes égterület a 60 cm-es belépő nyílás fénygyűjtő képességével párosulva hihetetlenül szép képek készítését tette lehetővé.
Idén 15 pályamű érkezett ‐ többségük szakmailag színvonalas munka, melyből a zsűri a budaörsi Illyés Gyula Gimnázium és Közgazdasági Szakközépiskola csapata, az ,,Illyésesek'' (Bucsi Karina, Bán Bence és Molnár-Göb Márton, felkészítő tanár: Székely Györgyi) pályázatát (célobjektum: NGC 7331) találta legjobbnak. A 2‐3. helyezett csapatok holtversenyben a ,,Líra'' (Ekler Viktória, Nemes Balázs, Lovász Rózsa, Pécs, Leőwey Klára Gimn., felkészítő tanár: Gyenizse Péter, objektum: NGC 6779) és a ,,Deltoton'' (Tőzsér Attila, Budapest, Corvin Mátyás Gimn. és Műszaki Szki., Hanyecz Ottó, Budapest, Szilágyi E. Gimn., Galgóczi Gábor, ELTE Apáczai Csere J. Gyak. Gimn., felkészítő tanár: Horvai Ferenc, objektum: M33). A nyerteseknek ezúton is gratulálunk!
A győztes csapat (akikhez egy további Illyéses diák, Buchala Kira is csatlakozott) 2010. augusztus 29-én készült felvételén (a címlapunkon látható képen) az NGC 7331 jelű galaxis látható. A nagy látómezőbe még a kép alsó részén kb. fél fokra található Stephan's Quintett galaxisötös is befért. A felvételek jobbára derült, kissé fátyolfelhős égen készültek B, V és R szűrőkön keresztül. A teljes integráció B-ben 30 perc, míg V-ben és R-ben 21‐21 perc volt. Az észlelés végére befelhősödött, így be kellett csukni a kupolát.
A másnapi borult este során a diákok a digitális képfeldolgozás alapjairól, valamint a hamisszínes képek összerakásáról hallgattak rövid ismertetőt. Az új ismeretek elsajátítása oly sikeres volt, hogy a nyertes csapat már harmadnap estére önállóan(!) elkészítette az itt bemutatott színes kép első változatát. A felvétel jól illusztrálja a Schmidt + Apogee technika bravúros teljesítményét. A tehetséges fiatal diákok virtuóz képfeldolgozása nyomán valóban szemet gyönyörködtető képet kaptunk a választott, galaxisokban gazdag égi területről.