Cím: Az 56. Nemzetközi Matematikai Diákolimpia feladatainak megoldása
Füzet: 2015/október, 386 - 395. oldal  PDF  |  MathML 

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is közöljük a nyári matematikai diákolimpia feladatainak a megoldásait; lényegében úgy, ahogyan a legilletékesebbek, a magyar csapat tagjai leírták. Közreműködésüket köszönjük és ezúton is gratulálunk eredményeikhez.

 
A szerkesztőség

 
 
1. A sík pontjainak egy véges S halmazát kiegyensúlyozottnak nevezzük, ha S bármely két különböző A, B pontjához van S-nek olyan C pontja, amire AC=BC. S-et centrum-nélkülinek nevezzük, ha S bármely három páronként különböző A, B, C pontjára teljesül az, hogy nincs S-nek olyan P pontja, amire PA=PB=PC.
(a) Mutassuk meg, hogy bármely n3 egész számhoz létezik n elemű kiegyensúlyozott halmaz.
(b) Határozzuk meg azokat az n3 egészeket, amelyekre létezik n elemű kiegyensúlyozott, centrum-nélküli halmaz.

 
Di Giovanni Márk megoldása. a) Ha n páratlan, akkor tekintsünk egy szabályos n-szöget és lássuk be, hogy ez egy kiegyensúlyozott halmaz. Ehhez tekintsünk két tetszőleges, különböző A és B pontot és a távolságukat ívhosszban mérve (a sokszög körülírt köre mentén). Ekkor a két távolság (a hosszabb és rövidebb ív mentén) összege n, azaz páratlan, ezért az egyik távolság páratlan a másik pedig páros. Ha viszont az egyik ív hossza páros, akkor S tartalmazza az ívfelezőpontot, ami ugyanakkora távolságra van A-tól és B-től.
Ha n páros, akkor tekintsünk egy kört és S legyen a következő pontok halmaza: a kör O középpontja és a kör kerületének néhány pontja az ábra szerint: A, B, C úgy, hogy ABCO rombusz legyen, továbbá tetszőleges k darab pont (P1,P2,...,Pk), illetve ezen pontok O körüli 60-os pozitív iránybeli elforgatottja (Q1,Q2,...,Qk).

 
 

Nyilván megválaszthatjuk a Pi-pontokat úgy, hogy az összes általunk kiválasztott pont különböző legyen. Ekkor S-nek pontosan 2k+4 darab eleme van (ahol k tetszőleges nemnegatív egész). Tekintsünk most két különböző S-beli pontot. Ha mindkettő a kör kerületén van, akkor a kör középpontja egyenlő távol van tőlük. Ha az egyik a kör középpontja, akkor mivel A  B-nek, B  C-nek, illetve Qi  Pi-nek a 60-os elforgatottja, ezért a szabályos háromszögek miatt azonnal találunk olyan pontot, ami a két kiválasztott ponttól egyenlő távolságra van. Ezzel beláttuk, hogy S kiegyensúlyozott. Továbbá 2k+4 felveszi az összes 3-nál nagyobb páros számot.
Tehát minden n3 egészre létezik n elemű kiegyensúlyozott halmaz.
b) Azt állítjuk, hogy pontosan a páratlan n-ekre létezik n elemű kiegyensúlyozott, centrum-nélküli halmaz.
Ha n páratlan, akkor a szabályos n-szög kiegyensúlyozott halmaz (ezt már korábban beláttuk), továbbá bármely három pontját is választjuk ki, az a pont, amely mindhármuktól egyenlő távolságra van, éppen a körülírt körük középpontja, ami nyilván megegyezik a szabályos n-szög körülírt körének középpontjával. Ez a pont viszont nem S-beli, tehát S centrum-nélküli.
Lássuk most be, hogy páros n-re nem létezik ilyen S halmaz. Legyen n=2k és tegyük fel indirekt, hogy találtunk ilyen S-et. Ekkor egy tetszőleges A csúcshoz legfeljebb k-1 darab S-beli pontpár található úgy, hogy A rajta legyen a felezőmerőlegesükön, mert ha létezne k ilyen pár, akkor a 2k-1 csúcs közül lenne olyan B pont, amihez tartozó két felezőmerőlegesen is rajta lenne az A pont. Tekintsük ezen felezőmerőlegeseket meghatározó szakaszokat: BC-t és BD-t. Ekkor AB=AC és AB=AD-ből AB=AC=AD következik, tehát S-nek van centruma, ami ellentmond eredeti feltevésünknek. Tehát S-nek minden csúcsa legfeljebb k-1 darab különböző S-beli pontpár által meghatározott felezőmerőlegesen lehet rajta. Viszont összesen (2k2)=k(2k-1) darab pontpár van, amelyek mindegyikéhez tartozik egy felezőmerőleges, továbbá minden pontpár által meghatározott felezőmerőlegesen van legalább egy darab S-beli pont.
Tehát k(2k-1)2k(k-1), azaz k2k, ami nyilvánvalóan ellentmondás. Így páros n-re nincsen kiegyensúlyozott, centrum-nélküli halmaz.
Összefoglalva: pontosan a páratlan n-ekre létezik kiegyensúlyozott, centrum-nélküli S halmaz.

 
2. Határozzuk meg azokat a pozitív egész számokból álló (a,b,c) számhármasokat, amelyekre az
ab-c,bc-a,ca-b
számok mindegyike 2-hatvány.
(2-hatvány egy 2n alakú egész szám, ahol n egy nemnegatív egész szám.)
 
Szabó Barnabás megoldása. A szokásos módon v2(x) jelöli egy x pozitív egész prímfelbontásában a 2 hatványkitevőjét. A továbbiakban hivatkozás nélkül fel fogjuk használni azt az ismert állítást, mely szerint v2(x)>v2(y) esetén v2(x±y)=v2(y), és v2(x)=v2(y)=t esetén v2(x±y)t+1. Ha a=1, akkor ab-c és ac-b közül az egyik nem pozitív, így nem lehet 2-hatvány. Tehát a1, hasonlóan b,c1.
1. eset: minden változó páros. A szimmetria miatt feltehetjük, hogy v2(a)v2(b)v2(c)1. Ekkor v2(ab-c)=v2(c), de ab-c 2-hatvány, így ab-cc, azaz ab2c. A v2(ac-b)=v2(b) egyenlőségből kapjuk, hogy ac2b. A két egyenlőtlenséget összeszorozva nyerjük, hogy a2, de a1, így a=2. Ezt visszahelyettesítve kapjuk, hogy 2b2c és 2c2b, azaz b=c, viszont ekkor v2(bc-a)=v2(b2-2)=1, tehát b2-2=21 lesz, ahonnan b=c=2. Az első eset tehát az (a,b,c)=(2,2,2) számhármast adja, ami valóban megfelelő.
2. eset: egyik változó páratlan. Feltehető, hogy c lesz páratlan. Tegyük fel, hogy v2(a)v2(b), mondjuk v2(a)>v2(b). Ekkor a páros, tehát ab-c páratlan, azaz ab-c=1. Másrészt, v2(bc-a)=v2(b), így bc-a=2v2(b) osztója b-nek, bc-ab. Ekkor ab-1=cb+ab1+a, ahonnan a(b-1)2, így a=2 és b=2, ami ellentmond v2(a)>v2(b)-nek.
Tehát t=v2(a)=v2(b). Először tegyük fel, hogy t1. Ekkor 2|ab, így ab-c=1. A c-t behelyettesítve
bc-a=ab2-(a+b)=2x,ca-b=a2b-(a+b)=2y,
ahol feltehető, hogy xy. A kettőt kivonva, 2x(2y-x-1)=ab(a-b) adódik. Hogyha x=y, akkor a=b lesz, és a3-2a=a(a2-2)=2x. Mivel a páros, v2(a2-2)=1, így a2-2=21, a=2 adódik. Ebből kapjuk a (3,2,2) számhármast.
Ha x<y, akkor 2x(2y-x-1)=ab(a-b) miatt v2(ab(a-b))=x, de v2(a-b)t+1, így x3t+1. Ebből v2(ab2-(a+b))=x3t+1, de v2(ab2)=3t miatt v2(a+b)=3t. Másrészt 3t>t+1 miatt v2(a-b)=v2(2a-(a+b))=t+1, azaz x=v2(ab(a-b))=3t+1. Legyen ab2=23td és a+b=23te, ekkor az egyenletbe helyettesítve és 23t-vel osztva d-e=2, tehát de3, ezért ab23(a+b). Ebből b2 miatt a3b2a+3b34a+32, ahonnan a6. Ha a=2, akkor 2b26+3b, innen b=2 (hiszen v2(b)=1), innen ismét kapjuk a (3,2,2) számhármast. Hasonló vizsgálattal adódik, hogy a=4 esetén nincs megoldás, míg a=6 esetén kapjuk a (2,6,11) hármast.
Most azt az esetet vizsgáljuk, amikor t=0, azaz mindhárom szám páratlan. Legyen bc-a=2x, ca-b=2y, ab-c=2z. Feltehető, hogy xyz. Ekkor 2y(ab-c)-(ac-b)=(b-c)(a+1) és 2y(ab-c)+(ac-b)=(b+c)(a-1). Nyilván v2(b-c)=1 vagy v2(b+c)=1, innen a2y-1-1. Viszont (a+b)(c-1)=2x+2y2y+1, de a+b2y-1, tehát c5. c=5 esetén b=1 lenne, ami ellentmondás. Tehát csak c=3 lehetséges. Mivel b>1, így a<2y-1 tehát a=2y-1+1 vagy a=2y-1-1. Az előbbi esetből egyszerű számolás után ellentmondásra jutunk, míg az utóbbiból a (3,5,7) megoldást kapjuk, ami valóban jó. A megoldások tehát: (2,2,2), (3,2,2), (2,6,11) és (3,5,7) és persze ezek permutációi.
 
3. Legyen ABC egy hegyesszögű háromszög, amiben AB>AC. Legyen Γ ezen háromszög körülírt köre, H a magasságpontja és F az A-ból kiinduló magasság talppontja. Legyen MBC szakasz felezőpontja. Legyen Q Γ-nak az a pontja, amire HQA=90, és K Γ-nak az a pontja, amire HKQ=90. Feltesszük, hogy az A, B, C, K, Q pontok mind különbözőek, és ilyen sorrendben követik egymást a Γ körön.
Bizonyítsuk be, hogy a KQH és FKM háromszögek körülírt körei érintik egymást.

 
Janzer Barnabás megoldása. Legyen a H pont tükörképe a BC egyenesre (vagyis az F pontra) H1, az M pontra H2. Ismert, hogy H1 és H2Γ körön vannak, továbbá H2 az A-val átellenes pont. A Thalész-tétel megfordításából a QH egyenes Γ-t az A-val átellenes pontban, vagyis H2-ben metszi. Ezért HQ és HM is átmegy H2-n, vagyis H2, M, H és Q egy egyenesen vannak. Az A, H és H1 pontok egy egyenesen vannak, ezért a Thalész-tételből H2H1H=90. Az A, B, C pontokra a továbbiakban nincs szükségünk a megoldás során.

 
 

Invertáljunk H középponttal. Ekkor M', H2', H, Q' ilyen sorrendben egy egyenesen vannak. HQ Thalész-köre (melyen K rajta van) egy M'Q'-re merőleges egyenesbe megy át (hiszen középpontja rajta van a H2MHQ egyenesen). Hasonlóan HM és HH2 Thalész-körének képe is egy M'Q'-re merőleges egyenes, előbbi körön F, utóbbin H1 rajta van. Továbbá H2' és H1' rendre a HM' és HF' szakasz felezőpontja. Γ' egy kör, mely áthalad a Q', H2', H1', K' pontokon.
Q'H2'H1'K' négyszög derékszögű trapéz és húrnégyszög egyben, ezért téglalap. Messe K'H1' egyenes M'F'-t a T pontban. M'F'H-ban H1'T középvonal, mivel H1' felezőpont és H1'T párhuzamos HM'-vel. Ezért TH1'K' egyenes szakaszfelező merőlegese az M'F' szakasznak, így a szimmetria miatt M'F'K' körülírt köre érinti (az M'F'-vel párhuzamos) Q'K' egyenest. Így ősképeik is érintik egymást, ami pont a bizonyítandó állítás.

 
4. Az ABC háromszög körülírt köre Ω, a körülírt kör középpontja O. Egy A középpontú Γ kör a BC szakaszt a D és E pontokban metszi, ahol B, D, E, C páronként különböző pontok, amelyek a BC egyenesen ebben a sorrendben fekszenek. Legyenek F és GΓ és Ω körök metszéspontjai, ahol A, F, B, C, G ebben a sorrendben követik egymást az Ω körön. Legyen KBDF háromszög körülírt körének és az AB szakasznak a másik metszéspontja. Legyen LCGE háromszög körülírt körének és a CA szakasznak a másik metszéspontja.
Tegyük fel, hogy az FK és GL egyenesek különbözők és az X pontban metszik egymást. Bizonyítsuk be, hogy az X pont az AO egyenesen fekszik.

 
Baran Zsuzsanna megoldása. Először belátom, hogy BGE=DFC.
BCF(=DCF)=BGF, mert Ω körnek azonos ívén nyugvó kerületi szögek.
Az FCD háromszögben DFC+DCF+FDC=180.
Mivel FDEG húrnégyszög, az is igaz, hogy FDE+FGE=FDE+BGF+BGE=180.
Ezek szerint DFC=180-DCF-FDC=180-BGF-FDE=BGE.

 
 

A kerületi szögek tétele miatt az is igaz, hogy
DFK=DBK  (BDK  kör  DK  ívén nyugszanak)==CBA=CFA  (Ω   AC  ívén nyugszanak),EGL=ECL  (CEL  kör  EL  ívén nyugszanak)==BCA=BGA  (Ω   AB  ívén nyugszanak).AFK=AFD-DFK=AFD-CFA=DFC==BGE=AGE-BGA=AGE-EGL=AGL.

Ezek szerint AFX=AFK=AGL=AGX.
Az AFG háromszög egyenlőszárú (AF és AG egyaránt Γ sugarai), ezért AFG=AGF és A illeszkedik az FG szakasz felezőmerőlegesére.
OF=OG (Ω sugarai), ezért O is illeszkedik az FG szakasz felezőmerőlegesére. Így az AO egyenes az FG szakasz felezőmerőlegese.
XFG=|AFG-AFX|=|AGF-AGX|=XGF.

Ezek szerint az XFG háromszög egyenlőszárú, így az X pont illeszkedik az FG szakasz felezőmerőlegesére, azaz az AO egyenesre. Ezt akartuk belátni.
Mivel a feladatban megadták, hogy a pontok milyen sorrendben helyezkednek el a BC szakaszon, illetve az Ω körön, diszkusszióra nincs szükség.

 
5. Jelölje R a valós számok halmazát. Határozzuk meg az összes olyan f:RR függvényt, amelyre teljesül
f(x+f(x+y))+f(xy)=x+f(x+y)+yf(x)(1)
minden x, y valós számra.

 
Williams Kada megoldása. Mindenekelőtt keressük meg (1) lineáris megoldásait, vagyis az f(x)=ax+b alakúakat! Beírva (1)-be, majd kibontva és átrendezve:
a(x+a(x+y)+b)+b+axy+b=x+a(x+y)+b+y(ax+b),(a2-1)x+(a2-a-b)y+(ab+b)=0.(*)


Meggondolható, hogy ez éppen akkor állhat fenn minden x, y-ra, hogyha (*)-ban mindhárom együttható nulla, ami csak akkor lehet igaz, ha (a,b)=(1,0) vagy (-1,2), azaz f(x)=x vagy f(x)=2-x. Ennek a meggondolása nem tartozik a megoldáshoz, viszont ebből sejthető meg, hogy ez a kettő lesz (1)-nek az összes megoldása. Jól látható, hogy ezeknél (*) együtthatói tényleg mind nullák lesznek, vagyis hogy f(x)=x és f(x)=2-x valóban megoldása (1)-nek.
Helyettesítsünk x=0-t, majd pedig y=1-et (1)-be, nyerjük:
f(f(y))+f(0)=f(y)+yf(0),(2)f(x+f(x+1))=x+f(x+1).(3)

Kezdésképpen könnyű megtalálni f(0) lehetséges értékeit: írjunk (2)-be előbb y=0-t: f(f(0))=0 adódik, amiért (2)-be most y=f(0)-t helyettesítve
f(f(f(0)))+f(0)=f(f(0))+f(0)2,
azaz 2f(0)=f(0)2 adódik, ahonnan f(0)=2 vagy f(0)=0.
1. eset: f(0)=2, itt az f(x)=2-x megoldást várjuk.
Ez az eset egy trükkös észrevétellel elintézhető. Figyeljük meg ugyanis, hogy (3) szerint x+f(x+1) minden x-re fixpontja f-nek. Ellenben a megcélzott x2-x függvénynek csak az 1 a fixpontja. Ha belátnánk, hogy f(0)=2 esetén f-nek csak az 1 lehet fixpontja, abból következne, hogy x+f(x+1) fixpont lévén minden x-re, azonosan 1 kell legyen, vagyis f(x+1)=1-x minden x-re, azaz f(t)=2-t bármely t-re (t:=x+1).
Belátjuk tehát, hogy f(0)=2-re f(a)=a-ból a=1 következik. Ehhez (2)-t vegyük szemügyre, y=a-t helyettesítve: f(f(a))+2=f(a)+2a, a=1 adódik. Ez igazolja, hogy f(0)=2 esetén f(x)=2-x.
2. eset: f(0)=0, itt az f(x)=x megoldást várjuk.
Ezúttal bonyolultabban járunk el: azt vesszük észre, hogy ha (1)-be x, y helyett -x, -y-t helyettesítünk, azzal f(xy) ugyanúgy jelen marad, és ezért kiejthetjük:
f(xy)=-f(x+f(x+y))+(x+f(x+y))+yf(x)f(xy)=-f(-x+f(-x-y))+(-x+f(-x-y))-yf(-x).
Itt gyakran üti fel fejét x+y és ellentettje, kényelmesebb az y:=k-x jelölést használni:
-f(x+f(k))+(x+f(k))+(k-x)f(x)=(4)=-f(-x+f(-k))+(-x+f(-k))-(k-x)f(-x).


A megoldáshoz először meghatározunk néhány f(±k) értéket, majd pedig az adódó összefüggéseket összehasonlítjuk, amikből már némi munka árán kifejezhetjük f(x)-et.
Már tudjuk, hogy f(0)=0, írjunk hát (4)-be k=0-t, rögtön barátságosabb lesz:
-f(x)+x-xf(x)=-f(-x)-x+xf(-x),2x=(x+1)f(x)+(x-1)f(-x).(5)



Ha (3)-ba x=-1-et írunk, akkor f(0)=0 miatt f(-1)=-1 nyerhető, illetve (5)-be x=1-et írva, megkapjuk, hogy 2=2f(1), f(1)=1. Vagyis (4)-be már írhatunk k=1-et is:
-f(x+1)+(x+1)+(1-x)f(x)=-f(-x-1)-(x+1)-(1-x)f(-x).
Itt viszont (5) szerint -(1-x)f(-x) helyére 2x-(x+1)f(x) írható, vagyis
-f(x+1)+2(x+1)=(x-1)f(x)-f(-x-1)+2x-(x+1)f(x),2+2f(x)=f(x+1)-f(-x-1).
Ha ezt x helyett x-1-re írjuk fel, akkor
2+2f(x-1)=f(x)-f(-x)(6)
adódik.
Beszorozva (6)-ot (x-1)-gyel, majd hozzáadva (5)-öt:
2(x-1)+2(x-1)f(x-1)+2x=(x-1)f(x)+(x+1)f(x),(x-1)f(x-1)+(2x-1)=xf(x).(7)
Ezután (6)-ba x=-1-et írva, f(-2)=-2, majd pedig (6)-ba x=2-t írva, f(2)=2 nyerhető.
A befejezéshez írjunk (4)-be k=2-t:
-f(x+2)+(x+2)+(2-x)f(x)=-f(-x-2)+(-x-2)-(2-x)f(-x),
ahol f(x+2)-f(-x-2)=2+2f(x+1) érvényes (6) szerint, így
2(x+2)+(2-x)(f(x)+f(-x))=2+2f(x+1).

Beszorozva (x+1)-gyel, (7) miatt adódik:
2(x+2)(x+1)-(x-2)(x+1)(f(x)+f(-x))=2(x+1)+2(xf(x)+2x+1),2(x2+3x+2)-2(x+1)-2(2x+1)=(x2-x-2)(f(x)+f(-x))+2xf(x),2x2=(x2+x-2)f(x)+(x2-x-2)f(-x).



Ezt pedig (x-1)-gyel tovább szorozva és (5)-öt használva:
2x2(x-1)=(x-1)(x2+x-2)f(x)+(x2-x-2)(2x-(x+1)f(x)),2x2(x-1)-2x(x2-x-2)=[(x-1)(x2+x-2)-(x+1)(x2-x-2)]f(x),2x(x2-x-(x2-x-2))==[x((x2+x-2)-(x2-x-2))-((x2+x-2)+(x2-x-2))]f(x),4x=[x(2x)-(2x2-4)]f(x),


amiből már világos, hogy f(x)=x, bármely x-re.
Tehát két megoldásunk van: f(x)=x és f(x)=2-x, és ezeket már leellenőriztük.

 
6. Egész számok egy a1,a2,... sorozata rendelkezik az alábbi két tulajdonsággal:
(i) 1aj2015 minden j1-re;
(ii) k+ak+a minden 1k<-re.
Bizonyítsuk be, hogy van két olyan pozitív egész: b és N, hogy
|j=m+1n(aj-b)|10072
teljesül minden olyan m és n egész számra, amire fennáll n>mN.

 
Fehér Zsombor megoldása. Legyen cj=aj+j. Ekkor az (i) feltétel azt mondja ki, hogy j+1cjj+2015, a (ii) feltétel pedig azt, hogy a cj számok mind különbözőek.
Megmutatjuk, hogy a c1,c2,... sorozat véges sok kivétellel minden pozitív egész számot felvesz. Tegyük fel ugyanis, hogy legalább 2016-ot nem vesz fel, és legyen t egy olyan pozitív egész, ami nagyobb ennél a 2016 számnál. Ekkor az (i) feltétel alapján a {c1,c2,...,ct} halmaz minden eleme az [1,t+2015] intervallumba esik, és mivel (ii) szerint t különböző elemről van szó, ezért ebből az intervallumból {c1,c2,...,ct} éppen 2015 pozitív egész számot nem vesz fel. Azonban feltevésünk szerint az ennél bővebb {c1,c2,...} halmaz legalább 2016 darab t-nél kisebb pozitív egész számot nem vesz fel, ami pedig ellentmondás.
A feladatnak megfelelő b számot válasszuk meg annyinak, amennyi a c1,c2,... sorozat által fel nem vett pozitív egészek száma, N pedig legyen egy olyan szám, ami nagyobb ennél a b darab kimaradó számnál. A fenti gondolatmenetből az is látható, hogy b2015. Az m, n pozitív egészekre a továbbiakban feltesszük, hogy Nm<n.
A feladatunk lényegében az, hogy egy aj kifejezést megfelelő korlátok közé szorítsunk, ami nyilván ugyanaz, mint cj megfelelő korlátok közé szorítása. Tudjuk, hogy {cm+1,...,cn} minden eleme az [m+2,n+2015] intervallumba esik, és mivel ezen intervallum n-m+2014 egész számából n-m van az előző halmazban, ezért 2014 egész szám marad ki. Vizsgáljuk meg közelebbről ezt a 2014 számot: ki fog derülni, hogy közülük b-1 darab az [m+2,n+2015] intervallum ,,elején'', 2015-b pedig a ,,végén'' helyezkedik el.
Mivel a {c1,c2,...} halmaz b darab egész számot nem vesz fel az [1,) intervallumból, ezért a {cm+1,cm+2,...} halmaz b+m számot nem vesz fel [1,)-ből. Ez cj>j alapján azt jelenti, hogy a {cm+1,cm+2,...} halmaz b-1 számot nem vesz fel [m+2,)-ből. Mivel azonban m+2>N, ezért ezen b-1 számot is felveszi valahol a c1,c2,... sorozat, csak még cm+1 előtt. Így ez a b-1 szám mindegyike olyan ck, melyre km, így ckk+2015m+2015 alapján ezek a számok mind az [m+2,m+2015] intervallumba esnek.
Tehát azon 2014 egész közül, melyek az [m+2,n+2015] intervallumban benne vannak, de a {cm+1,...,cn} halmazban nem, b-1 darab az {c1,...,cm} halmazban van, a maradék 2015-b darab pedig szükségképpen a {cn+1,...} halmazban. Ezen 2015-b szám mindegyike legalább n+2, így ezek az [n+2,n+2015] intervallumba esnek.
Ezen a ponton álljunk meg egy pillanatra, és vegyük észre, hogy a feladat megoldásával lényegében készen vagyunk. Csak az alapján, hogy a 2014 kimaradó szám valahol az [m+2,n+2015] intervallumban van, még nem tudnánk pontos becslést mondani, hiszen m,n-et kicsivel megváltoztatva az egyik kimaradó szám szabadon ,,átugorhatna'' az intervallum elejéről a végére, ezzel nagy (n-m nagyságrendű) változást eredményezve. De azáltal, hogy a 2014 kimaradó szám közül mindig b-1 van az intervallum elején, és 2015-b a végén (ahol a b egy univerzális paramétere a sorozatnak!), ilyen ugrások nem történhetnek meg, csak az intervallum szélein lévő rövid (2014 hosszú) intervallumok belsejében mozoghatnak a kimaradó számok. Így lehetséges az, hogy m, n-től független, 10072 nagyságrendű becslést fogunk tudni mondani.
Nem maradt más hátra, minthogy kiszámoljuk a 2014 kimaradó szám összegének lehetséges legkisebb és legnagyobb értékét, majd ezt visszavezessük a feladatbeli összegre. Tudjuk, hogy a 2014 szám felbontható valahogy egy b-1 és egy 2015-b elemű csoportra, melyek elemei rendre az [m+2,m+2015], illetve az [n+2,n+2015] intervallumból valók. (Előfordulhat, hogy ez a két intervallum átfedi egymást, de ez nem okoz gondot.) Mivel a számok különbözőek, ezért a 2014 szám összege legalább
((m+2)+(m+3)++(m+b))++((n+2)+(n+3)++(n+2016-b))==(b-1)(2m+b+2)2+(2015-b)(2n+2018-b)2=hmin,


legfeljebb pedig
((m+2017-b)++(m+2015))+((n+b+1)++(n+2015))==(b-1)(2m+4032-b)2+(2015-b)(2n+2016+b)2=hmax.



Ha H jelöli az előbbi 2014 kimaradó szám összegét, akkor a feladatban szereplő összeg így írható:
j=m+1n(aj-b)=j=m+1n(cj-j-b)=i=m+2n+2015i-H-j=m+1nj-j=m+1nb==(n+2014-m)(n+m+2017)2-H-(n-m)(n+m+1)2-b(n-m).


A hminHhmax becslést alkalmazva, a kifejezések egyszerűsítése után végül a következőt kapjuk:
b2-2016b+2015j=m+1n(aj-b)-b2+2016b-2015.
Így tehát valóban,
|j=m+1n(aj-b)|-b2+2016b-2015=10072-(b-1008)210072.