Április 14-én felszállt a repülőnk $\text{...}$ De igazából a történet nem itt kezdődik. Hiszen a sportolóknál sem az a pár perc a lényeg, hanem a felkészülés, amit ezúton is szeretnénk megköszönni iskolai tanárainknak egyenként, illetve Nagy Zoltánnak, Kabos Eszternek, Bérczi-Kovács Erikának és Dobos Sándornak. Sokat segítettek munkájukkal, eredményeink őket is dicsérik.
Részvételünket idén is a Bolyai János Matematikai Társulat tette lehetővé, ezúton is köszönjük a támogatásukat. Egyenpulóverünkért és csapatzászlónkért pedig a Prezinek vagyunk nagyon hálásak.
Felszállt a repülő, és kisvártatva megérkeztünk Minszkbe. Első ránézésre jobb volt, mint képzeltük; a régi szovjetuniós kollégium és a nehézkesen közlekedő lift csak a megérkezésnél tűnt fel, ahogyan a verseny előtti estén tönkrement WC is a túlságosan szorgalmas szerelővel. Eszter csak hosszú könyörgés után tudta kitessékelni, minden kulturális különbség ellenére. Az ételek nagyon érdekesek voltak, akinek volt mersze, az kipróbálhatott jó pár tradicionális fogást, de rántott csirkével és krumplipürével is át lehetett vészelni.
A versenyre egyenruhás kislányok és kisfiúk kísértek minket, kétszer négy és fél óra gondolkodási idő volt adott, tehát összesen 129 600 másodperc alatt a magyar csapat összehozott egy ötödik helyet, egyénenként pedig Baran Zsuzsanna egy arany-, Fekete Panna egy ezüst-, Gyulai-Nagy Szuzina egy bronz-, én pedig egy ezüstérmet.
A kétnapi fáradtság után különösen jólestek a programok. Voltunk állatkertben, ahol még a verseny előtt lazíthattunk a trambulinokon, ilyenkor még ‐ az egyébként fagyos időben ‐ a kabátok is lekerültek. Láthattunk egy csodás balettelőadást egy monumentális és gyönyörű helyen. Voltunk da Vinci múzeumban, ahol megcsillogtathattuk fizika tudásunk, körülnéztünk a városban, fotózkodtunk Leninnel a parlament előtt és még egy középkori várra is jutott időnk.
A nyitó és a záró eseményen egyenpulóverünkben pompázva különböző előadásokat láthattunk és persze megkaptuk az érmeinket, amit utána az afterpartyn külön is megünnepelhettünk. A társasozások alatt eddigre összeszokott társaság itt már önfeledten tudott mulatni.
Általában igaz volt, hogy amit a körülmények miatt nem tudtak megadni a szervezők, azt túláradó kedvességgel, például fantasztikus kísérőnkkel pótolták. Vele még az sem okozott problémát, hogy az utcákon szó szerint senki nem beszélt angolul.
Április 20-án pedig szerintem mindegyikünk egy maradandó élménnyel és pár új baráttal térhetett haza. Akik pedig jövőre mennek, azoknak sok sikert és jó szórakozást kívánunk!