| Cím: | Sain Márton (1915-1997) | |
| Szerző(k): | Berecz János | |
| Füzet: | 2015/szeptember, 326 - 327. oldal |  PDF | MathML |
|
A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. (1915‐1997) Száz éve született a Nincs királyi út! szerzője A híres matematikatörténész, gimnáziumi tanár 100 éve, július 28-án látta meg a napvilágot. Születésének centenáriuma alkalmából méltó megemlékeznünk életéről és munkásságáról. A lap fiatal olvasói számára talán tanulságul szolgálhat középiskolai éveire való hangsúlyosabb visszatekintés. Sain Márton tanár-tanító családban született a ma már Romániához tartozó Máramarosszigeten (Sighetu Marmaţiei). Az elvesztett első világháborút követően a család áttelepült a megmaradt országrészbe: 1919-től gyermekéveit Orosházán töltötte, ahol édesapja polgári iskolai rajztanárként kereste kenyerét. Elemi iskoláit és a középiskola alsó négy évfolyamát ebben az alföldi kisvárosban végezte. (Abban az időben minden gimnázium nyolc évfolyamos volt, ahová legrövidebb úton az egyébként hatosztályos elemi iskola négy évfolyamának elvégzése után lehetett bekerülni.) A gimnázium felső négy osztályát a szomszédos Hódmezővásárhely nagymúltú református iskolájában végezte, mely éppen diákkorában, 1930-ban vette fel az oktatásra oly sokat áldozó erdélyi fejedelem, Bethlen Gábor nevét. Középiskolás évei éppen a gazdasági világválság idejére estek (1929‐33), így szüleinek komoly áldozatot kellett hozniuk taníttatása érdekében. Az évi 80 pengős tandíj elengedését csak az újonnan belépők nem kérhették, de a havi 58 pengős internátusi, valamint az évi egyszeri 37 pengős beírási díjakét senki sem. (Összehasonlításképpen: a KöMaL akkori éves előfizetési díja 8 pengő volt.) Ugyanakkor a jól tanuló diákok ‐ miként különösen a felsőoktatásban most is ‐ különböző ösztöndíjak elnyerésével tudták valamennyire mérsékelni taníttatásuk terheit. A gimnáziumban matematikára Falábú Dezső, fizikára Varga Dezső tanította. Kiemelkedő matematikai képessége már korán megmutatkozott: ötödik osztályban például 42(!) társa közül egyedül ő szerzett (az akkor jelesnek számító) 1-es osztályzatot ,,mennyiségtanból''. Mindvégig az osztály legjobbjai között volt, végül ketten érettségiztek kitüntetéssel. Az őt különösen érdeklő szaktárgyak tanulása mellett igyekezett szellemét, lelkét és testét a lehető legsokoldalúbban kiművelni. Rendkívüli tárgyként előbb az angolt, majd a vívást vette fel. (Ekkor a ,,humán'' gimnáziumokban latin, görög és német nyelvet kellett kötelezően tanulniuk a diákoknak.) Az iskola diák-közéletében aktív szerepet játszott: az Attila sportkör alelnöke, majd titkára, nyolcadikban a Református Ifjúsági Egyesület főtitkára, a Petőfi Önképzőkör titkára volt. Utóbbiban először mint ,,reményekre jogosító'' költő tűnt fel, majd Rapcsák Andrással közös dolgozatával elnyerte a fizika pályázatot. Végzős diákként ő mondta az október 6-i iskolai ünnepségen az emlékbeszédet. Visszatekintve mindez már előre vetítette a két kultúra (humán és reál) határán kibontakozó későbbi életművét, de tanulságként talán azt is elmondhatjuk, hogy bármilyen későbbi kimagasló szakmai teljesítmény előfeltétele a szűk szakterületen túlterjedő látókör. A gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetemen szerzett matematika‐fizika szakos középiskolai tanári oklevelet 1938-ban. Kisgyermekkorát az első, pályakezdését a nemsokára kitörő második világháború tette rendkívül nehézzé. 1939 és 47 között előbb kiképzés, majd fegyvergyakorlatok, később hadiszolgálat és hadifogság miatt 8 év gyakorlatilag kiesett életének potenciálisan legtermékenyebb időszakából. Több, rövidebb ideig tartó alkalmazás mellett három intézményben töltött tanárként 9-9 évet: a Budapesti Református Gimnáziumban (ma Lónyay Utcai Református Gimnázium), majd pályája végén az ELTE Apáczai Csere János, illetve Radnóti Miklós Gyakorló Iskolájában. 1978 és 1984 között nyugdíjas óraadóként matematikatörténetet adott elő az ELTE Tanárképző Főiskolán. 1986-ban jelent meg fő műve, amely országosan is igazán ismertté tette, a Nincs királyi út! ‐ Matematikatörténet. Könyve annyira alapmű, hogy tapasztalataim szerint ‐ kissé Simonyi Károly A fizika kultúrtörténetéhez hasonlóan ‐ számos humán érdeklődésű kolléga könyvespolcán is megtalálható. Ezt megelőzően 1980-ban a Gondolat zsebkönyvek sorozatban adták ki A fény birodalma című könyvét, ma már hihetetlennek tűnő 20 000 példányban. Már csak A Fény Nemzetközi Éve alkalmából is érdemes (újra) elővennie minden fizikatanárnak és fizikával komolyabban foglalkozni kívánó diáknak ezt az érdekes, a történetiséget és a mély szakmai tartalmat ideálisan ötvöző könyvecskét. Nevét két további, talán ma is gyakrabban forgatott hozzá köthető kiadvány segít megőrizni: a Matematikatörténeti és a Fizikatörténeti ABC. Előbbinek egyedüli, utóbbinak ifj. Gazda Istvánnal társszerzője, s mindkét könyv nagyon hasznos az érettségire való felkészülésben is. Érdekesség, s számomra szívmelengető, hogy három könyvének is (egyik) lektora a hódmezővásárhelyi születésű, szintén Széchenyi-díjas Vekerdi László volt (akinek édesapja iskolánkban tanított matematikát, fizikát és latint 1922-ig). Emellett Sain Márton szerkesztője és társszerzője volt annak a Matematika feladatgyűjteménynek, melyet a hetvenes-nyolcvanas években tulajdonképpen az egész ország használt, így diákkoromban én magam is annak feladatain pallérozódtam. Sain Márton 1997. február 19-én hunyt el. Elhivatott életével, hazánk műszaki‐természettudományos műveltségét jelentősen gazdagító munkásságával álljon példaként a jelen és jövő generációk előtt.
|