Cím: A 2011‐2012-es tanév pontversenyeinek összesített eredménye
Füzet: 2012/novemberi melléklet, 21 - 28. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

 
A 2011‐2012-es tanév pontversenyeinek összesített eredménye
 

Az alábbiakban azokat az iskolákat gyűjtöttük össze, amelyeknek legalább egy diákját felsoroltuk a 2012/6. számban közölt pontverseny eredményekben. A zárójelekben az értékelt versenyzők száma, pontszámuk összege áll az egyes kategóriákban, illetve a tanáraik neve. Vastag betűvel kiemeltük az egyes összesítések szerinti első néhány iskola nevét, illetve szintén vastag betűvel szedtük a számpárokból azt a számot, amely ezt a helyezést eredményezte. A szaktanárok neve úgy szerepel, ahogyan azt a versenyzők a nevezési lapokra írták, ezért előfordul, hogy a tanár nem oktatója a versenyző iskolájának. Az esetleges névelírásokért szíves elnézésüket kérjük.
A táblázatokban használt jelölések:
benev.: benevezettek, akik legalább 1 dolgozatot beküldtek
értékelt: akiknek neve szerepelt a szeptemberi számban a 2011‐2012-es tanévi pontversenyek eredménylistáiban.
 
Matematika

K, C versenyA, B versenyÖsszesen  Évfolyambenev.értékeltbenev.értékeltbenev.értékelt1‐8. oszt.29232083830  9. oszt.4761128629535137  10. oszt.328501463438880  11. oszt.18628983525460  12. oszt.10916641915534Összesen11282294141251370341

 

Baranya megye

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimn., Pécs (K,C: 2/374; Városi Anna),
Janus Pannonius Gimn., Pécs (K,C: 7/1715; Blazsekné Licsár Ágnes, Dombi Anna, Kárpáti Ágnes, Meiszterics Zoltánné),
Kisfaludy Károly Gimn., Mohács (K,C: 1/193; Kunovszki István).
Koch Valéria Óvoda, Ált. Isk. és Középisk., Pécs (K,C: 1/164; Kamarás Lajos, Lipták Jánosné, Pósa Lajos),
Leőwey Klára Gimn., Pécs (K,C: 1/454; A,B: 2/487; Bereczkiné Székely Erzsébet, Kiss Zoltán, Pósa Lajos).
 
Bács-Kiskun megye

Kecskeméti Református Kollégium Gimn., Kecskemét (A,B: 1/6; Csordás Mihály, Pósa Lajos, Nagy Tibor).
 
Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Bocskai István Gimn. és Közgazdasági Szki., Szerencs (K,C: 1/194; Bodnár Györgyné).
Földes Ferenc Gimn., Miskolc (K,C: 6/1439; A,B: 1/188; Gulyás Tibor, Győry Ákos, Kovács Attiláné, Szabadfalviné Kormányos Anikó, Vass Iván, Veres Pál),
Herman Ottó Gimn., Miskolc (K,C: 3/571; A,B: 2/109; Dezsőfi György, Gulyásné Nemes Katalin, Madarász Péter).
 
Békés megye

Erkel Ferenc Gimn., Gyula (K,C: 2/260; Marczis György, Molnár István, ifj. Galbáts Dénes).
Petőfi Sándor Gimn., Mezőberény (K,C: 1/352).
Szent-Györgyi Albert Gimn., Békéscsaba (K,C: 1/135; Tóth Erzsébet).
 
Budapest

Árpád Gimn. (K,C: 7/879; A,B: 2/173; Besnyőné Titter Beáta, Koncz Levente, Meszlényiné Róka Ágnes, Sztojcsevné Fekete Mária, Számadó László, Vajda István).
Babits Mihály Gimn. (K,C: 1/154; Sóstói Gáborné),
Balassi Bálint Gimn. (K,C: 1/231; Börzsei Katalin),
Baár-Madas Református Gimn. (A,B: 1/125; Nagy-Baló András),
Berzsenyi Dániel Gimn. (K,C: 7/1171; A,B: 6/834; Dobos Sándor, Erben Péter, Gál Györgyné, Juhász Péter, Nemecskó István, Pósa Lajos, Urbán János),
Bethlen Gábor Gimn. (K,C: 1/151; Nagy-Tóth Marianna),
ELTE Apáczai Csere János Gyak. Gimn. (K,C: 7/1272; Antal Zoltán, Drozdy Győzőné, Siposs András, Sparingné Köves Ildikó),
ELTE Radnóti Miklós Gyak. Isk. (K,C: 3/604; A,B: 1/82; Fazakas Ágnes, Morvai Éva, Papp Györgyné, Schubert Mihály),
ELTE Trefort Ágoston Gyak. Isk. (K,C: 1/175; Tobisch Márta),
Eötvös József Gimn. (K,C: 1/162; Balga Attila),
Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn. (K,C: 17/2549; A,B: 43/5853; Dobos Sándor, Elekes G. Sándor, Gyenes Zoltán, Hegedűs Pál, Herbert Mária, Hraskó András, Jakucs Erika, Juhász Péter, Kiss Géza, Kivovicsné Horváth Ágnes, Laczkó László, Orosz Gyula, Paróczay József, Pataki János, Paulin Roland, Pósa Lajos, Rubóczky György, Solti Edit, Steller Gábor, Surányi László, Táborné Vincze Márta),
Jedlik Ányos Gimn. (K,C: 1/137; Knorrné Skapér Éva),
Neumann János Számítástechnikai Szki. (K,C: 1/151; Kiss Csilla),
Németh László Gimn. (K,C: 5/816; A,B: 4/359; Holló Gábor),
Szent István Gimn. (K,C: 13/2413; A,B: 4/282; Halek Tamás, Magyar Zsolt, Tamás Beáta),
Szerb Antal Gimn. (K,C: 2/374; Őzséné Suhaj Edit),
Veres Pálné Gimn. (K,C: 2/292; Rábl Erzsébet, Szili Edit),
Veres Péter Gimn. (K,C: 9/1761; A,B: 3/364; Pósa Lajos, Rácz Mihályné, Simon János, Számadóné Békéssy Szilvia, Tassy Gergely, Varga Mária),
Városligeti Ált. Isk. (K,C: 1/93; Pósa Lajos, Turányi Zsuzsanna),
Városmajori Gimn. (K,C: 4/697; Iván László, Pálfiné Kovács Erika),
 
Csongrád megye

Batsányi János Gimn., Csongrád (K,C: 1/227; A,B: 1/55; Bujáki Olga, Fehér József, Pappné Hajas Ibolya).
Bethlen Gábor Református Gimn., Hódmezővásárhely (K,C: 1/195; Rischákné Kishalmi Rózsa).
József Attila Gimn., Makó (A,B: 1/152; Rójáné Oláh Erika).
Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. és Ált. Isk., Szeged (K,C: 14/1941; A,B: 9/1532; Kosztolányiné Nagy Erzsébet, Mike János, Pósa Lajos, Schultz János, Tigyi István, Ábrahám Gábor),
SZTE Ságvári Endre Gyak. Gimn., Szeged (K,C: 4/1079; A,B: 2/343; Csigér Ildikó, Dobi János, Konfárné Nagy Klára, Kovács István, Sörös Katalin, Tarcsay Tamás).
 
Fejér megye

Petőfi Sándor Gimn. és Hiradásipari Szki., Sárbogárd (K,C: 1/154; Kozma András).
Teleki Blanka Gimn., Székesfehérvár (A,B: 1/300; Buday Endre, Ponáczné Csuthy Márta).
 
Győr-Moson-Sopron megye

Bencés Gimn., Pannonhalma (K,C: 1/165; Feith Péter).
Berzsenyi Dániel Gimn., Sopron (K,C: 1/28; Nagy Andrásné),
Kazinczy Ferenc Gimn., Győr (K,C: 1/177; Dömötörné Horváth Erzsébet),
Kossuth Lajos Gimn., Mosonmagyaróvár (K,C: 1/145; Józsáné Purgai Csilla, Leskó Ágnes).
Révai Miklós Gimn., Győr (K,C: 3/650; A,B: 1/184; Pósa Lajos, Árki Tamás).
Szent Orsolya Római Katolikus Gimn., Sopron (K,C: 1/139; Sántha Erzsébet),
Széchenyi István Gimn., Sopron (K,C: 1/181; Nagy Norbert).
 
Hajdú-Bihar megye

,,Abigél'' Két Tanítási Nyelvű Ált. Isk., Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Szakképző Isk., Gimn., Művészeti Szki. és Kollégium, Debrecen (K,C: 1/141; Mizsei Zsolt),
Baross Gábor Középisk., Szakiskola és Kollégium, Debrecen (K,C: 1/141; Czók Tibor),
Bocskai István Gimn., Hajdúböszörmény (K,C: 1/154; Ószabó Sándor).
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gedeon Gimn. (K,C: 1/189; Antal Klára, Csiszár Emese),
Fazekas Mihály Gimn., Debrecen (K,C: 4/713; A,B: 3/236; Balázs Tivadar, Gaál Istvánné, Kovács Péter, Remeténé Orvos Viola).
 
Heves megye

Berze Nagy János Gimn., Gyöngyös (K,C: 1/189; Kissné Császár Erzsébet).
Dobó István Gimn., Eger (K,C: 2/340; Hegyiné Póta Borbála),
Gárdonyi Géza Ciszterci Gimn., Eger (K,C: 1/205; Nagy Györgyné Béres Ildikó, Pótáné Márton Mária),
Neumann János Közgazdasági Szki. és Gimn., Eger (K,C: 4/683; Liptainé Reszegi Ágnes, Rakamazi Richárd),
Szilágyi Erzsébet Gimn., Eger (K,C: 2/354; Bíró Bálint).
 
Jász-Nagykun-Szolnok megye

Kőrösi Csoma Sándor Ált. és Konstantin Művészeti Oktatási Központ, Szolnok (K,C: 2/248),
SZIE ABK Gyak. Ált. Isk. és Gimn., Jászberény (K,C: 2/352; Nagyné Kontra Nóra).
Szegedi Kis Isván Református Gimn. és Szki., Mezőtúr (K,C: 1/207; Andrássy Judit).
Varga Katalin Gimn., Szolnok (K,C: 2/406; Baloghné Cseh Judit, Kissné Rákóczi Zsuzsanna),
Verseghy Ferenc Gimn., Szolnok (K,C: 6/940; A,B: 1/126; Algayné Varga Éva, Pécsi István, Pécsiné Röhri Zsuzsanna, Veres Dénes).
 
Komárom-Esztergom megye

Árpád Gimn. és Pedagógiai Szki., Tatabánya (A,B: 1/58; Kovács Miklós).
Tatai Református Gimn., Tata (K,C: 1/135; Szabóné Salgó Mária).
 
Nógrád megye

Balassi Bálint Gimn., Balassagyarmat (K,C: 2/387; Csábiné Gerbely Mária, Harsányi János, Hegedűs Csaba).
Táncsics Mihály Közgazdasági és Kereskedelmi Szki., Salgótarján (K,C: 1/186; Petróczy Mária).
 
Pest megye

Ferences Gimn., Szentendre (K,C: 1/174; Lukovits Milán).
Illyés Gyula Gimn. és Közgazdasági Szki., Budaörs (K,C: 4/755; Károly Ildikó, Tollner József).
Madách Imre Gimn., Vác (K,C: 1/213; Horváthné Strommer Éva).
Radnóti Miklós Gimn., Dunakeszi (K,C: 1/206; A,B: 1/70; Viczencz Katalin).
Vörösmarty Mihály Gimn., Érd (K,C: 1/236; A,B: 1/129; Kanyó-Kállay Adrienn, Ruzsenszki Magdolna).
 
Somogy megye

Mátyás Király Gimn. és Szki., Fonyód (A,B: 1/89; Bödör Márta).
Táncsics Mihály Gimn., Kaposvár (K,C: 9/1688; A,B: 2/351; Drankovics József, Horváth László, Kubatov Antal, Szabó József, Szigeti Tamás, Tóthné Berzsán Gabriella).
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Bessenyei György Gimn. és Kollégium, Kisvárda (A,B: 1/70; Botrágyi Tibor, Makláriné Gubik Anna).
Szent Imre Katolikus Gimn., Nyíregyháza (K,C: 1/242; Kallós Béla),
Széchenyi István Közgazdasági Szki., Nyíregyháza (K,C: 1/146; Balogh Zoltán, Hengsperger István).
 
Tolna megye

I. Béla Gimn. és Informatikai Középisk., Szekszárd (K,C: 2/353; Hajós Éva).
Garay János Gimn., Szekszárd (K,C: 10/1887; Döményné Ságodi Ibolya, Straubingerné Kemler Anikó, Tóthné Gulácsi Beáta),
Petőfi Sándor Evangélikus Gimn., Bonyhád (A,B: 20/1592; Csötönyi Nóra, Eckert Bernadett, Katz Sándor, Simonné Krum Eszter).
 
Vas megye

Jurisics Miklós Kísérleti Gimn., Kőszeg (K,C: 1/139; Gadányi Sarolta).
 
Veszprém megye

Lovassy László Gimn., Veszprém (K,C: 5/1037; A,B: 2/346; Dobos Sándor, Juhász Péter, Katanics Sándorné, Németh Gabriella, Pósa Lajos, Tolnerné Csörgő Veronika, Varga Vince).
Türr István Gimn., Pápa (K,C: 1/144; Németh Zsolt, Spissich László).
 
Zala megye

Batthyány Lajos Gimn., Nagykanizsa (K,C: 1/177; Zsovár Anita).
Bibó István Alternatív Gimn. és Szki., Hévíz (K,C: 1/190; Szívósné Terbe Márta).
Vajda János Gimn., Keszthely (A,B: 1/200; Fonyóné Németh Ildikó).
Zrínyi Miklós Gimn., Zalaegerszeg (K,C: 8/1515; A,B: 1/61; Horváth Attila, Kovács Tibor, Orbán Edit, Pálovicsné Tusnády Katalin).
 
Határon túlról

Belgium:
European School, Brüsszel (K,C: 1/159; Jakab Tamás).
Nagy-Britannia:
King Edward VI. SChool, Southampton (K,C: 1/98; Mr Woods).
Románia:
Gheorghe Sincai National College, Baia Mare (A,B: 1/100).
Szerbia:
Jovan Jovanovic Zmaj Gimn., Újvidék (K,C: 1/211; A,B: 1/59; Borisz Sobot, Madarász Rozália, Petar Markovity).
Szlovákia:
Madách Imre Gimn., Somorja (K,C: 1/180; A,B: 1/57),
Magyar Tannyelvű Gimn., Somorja (A,B: 1/61).
Pázmány Péter Magyar Tannyelvű Gimn., Érsekújvár (K,C: 2/400; A,B: 1/156; Gátasi Béla, Hornyák Pál, Mojzes Ildikó).
 
Informatika

I versenyS versenyÖsszesen  Évfolyambenev.értékeltbenev.értékeltbenev.értékelt1‐8. oszt.000000  9. oszt.853385  10. oszt.538285  11. oszt.53104137  12. oszt.74115127Összesen251532144124

 

Baranya megye

Leőwey Klára Gimn., Pécs (S: 1/57; Tóthné Aschenbrenner Judit).
 
Bács-Kiskun megye

Bolyai János Gimn., Kecskemét (I: 1/64; S: 1/27; Kutas Tibor).
 
Budapest

Berzsenyi Dániel Gimn. (I: 2/203; Siegler Gábor),
ELTE Radnóti Miklós Gyak. Isk. (I: 1/226),
Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn. (I: 2/116; S: 3/165; Nikházy László, Pásztor Attila, Richlikné Horváth Katalin),
Szent István Gimn. (S: 1/55; Bernáth Péter, Szalayné Tahy Zsuzsa),
Szerb Antal Gimn. (I: 1/203).
 
Csongrád megye

Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. és Ált. Isk., Szeged (S: 1/31).
 
Fejér megye

Teleki Blanka Gimn., Székesfehérvár (S: 1/63; Szűcs István).
 
Hajdú-Bihar megye

Baross Gábor Középisk., Szakiskola és Kollégium, Debrecen (I: 1/98; S: 1/67; Bécsi Zoltán, dr. Csernoch Mária).
 
Heves megye

Dobó István Gimn., Eger (I: 1/218; S: 1/44; Fazekasné Vincze Henrietta).
 
Pest megye

Vörösmarty Mihály Gimn., Érd (I: 1/57; S: 1/25; Szűcs Miklós).
 
Somogy megye

Táncsics Mihály Gimn., Kaposvár (I: 1/90; Biczóné Lengyel Beáta, Kovács Ágnes, Rauch Éva).
 
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

Széchenyi István Közgazdasági Szki., Nyíregyháza (I: 2/357; Izsépi Béla, Komoróczy Tamás, Mikó Csaba).
 
Veszprém megye

Lovassy László Gimn., Veszprém (I: 1/214; S: 1/40; Patona Bálint, Pálffy Zoltán, Öveges Ferenc).
 
Zala megye

Zrínyi Miklós Gimn., Zalaegerszeg (I: 1/188; S: 1/54; Juhász Tibor).
 
Határon túlról

Szerbia:
Jovan Jovanovic Zmaj Gimn., Újvidék (S: 1/59).
 
Fizika

P versenyM versenyÖsszesen  Évfolyambenev.értékeltbenev.értékeltbenev.értékelt1‐8. oszt.2013202113  9. oszt.164389116438  10. oszt.224728422573  11. oszt.1355012913551  12. oszt.7128427128Összesen6142013516616203

 

Baranya megye

Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimn., Pécs (P: 4/266; M: 1/34; Orovica Márkné, Városi Anna),
Janus Pannonius Gimn., Pécs (P: 4/427; Dombi Anna, Juhász László, Lehőcz Mária, Meiszterics Zoltánné),
Leőwey Klára Gimn., Pécs (P: 6/924; M: 1/54; Almási László, Hegedűs János, Kotek László, Simon Péter),
PTE Babits Mihály Gyak. Gimn. és Szki., Pécs (P: 2/336; Koncz Károly),
Szent Mór Iskolaközpont, Pécs (P: 1/129; Merényi Péter).
 
Bács-Kiskun megye

Dózsa György Gimn., Szki. és Kollégium, Kiskunmajsa (P: 1/72; Horváth József).
Kecskeméti Református Kollégium Gimn. (P: 1/98; Sikó Dezső).
 
Borsod-Abaúj-Zemplén megye

Bocskai István Gimn. és Közgazdasági Szki., Szerencs (P: 1/146; Bodnár Györgyné).
Földes Ferenc Gimn., Miskolc (P: 2/339; Kovács Benedek, Zámborszky Ferenc),
Herman Ottó Gimn., Miskolc (P: 3/324; M: 1/24; Dezsőfi György, Dudás Imre),
Lévay József Református Gimn. és Diákotthon, Miskolc (P: 2/169; Makranczi Zsolt, Ábrám Tibor),
Szent László Gimn. és Szki., Mezőkövesd (P: 2/111; Kecsmárszkyné Antal Zsuzsa).
Szilágyi Dezső Ált. És Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Isk., Miskolc (P: 1/52).
Árpád Vezér Gimn., Sárospatak (P: 1/83).
 
Budapest

Árpád Gimn. (P: 4/332; Nagy Attila).
Balassi Bálint Gimn. (P: 1/120; Piláth Károly),
Baár-Madas Református Gimn. (P: 7/508; Horváth Norbert),
Berzsenyi Dániel Gimn. (P: 3/385; M: 1/50; Gyenes Gábor, Izsa Éva, Vigh Máté),
ELTE Apáczai Csere János Gyak. Gimn. (P: 10/922; M: 1/19; Siposs András, Suta Judit, Zsigri Ferenc),
ELTE Radnóti Miklós Gyak. Isk. (P: 2/170; Gulyás János, Honyek Gyula, Markovics Tibor, Rácz Mihály, Szalóki Dezső),
ELTE Trefort Ágoston Gyak. Isk. (P: 1/90; Kovács Géza),
Fazekas Mihály Főv. Gyak. Gimn. (P: 33/3909; M: 2/52; Csefkó Zoltán, Dvorák Cecília, Horváth Gábor, Richlikné Horváth Katalin, Szokolai Tibor, Takács Lajos),
Patrona Hungariae Gimn. (P: 1/133; Lázár Armand),
Piarista Gimn. (P: 1/204; M: 1/54; Horváth Gábor, Szokolai Tibor, Urbán János),
Szabó Lőrinc Kéttannyelvű Ált. Isk. és Gimn. (P: 1/175),
Szent Margit Gimn. (P: 3/197; Orovica Márkné),
Toldy Ferenc Gimn. (P: 1/189; M: 1/22; Bartucz Mária),
Veres Pálné Gimn. (P: 2/167; M: 1/39; Fodor Csaba, Major Balázs),
Városmajori Gimn. (P: 1/96; Kertai Helga),
 
Csongrád megye

Batsányi János Gimn., Csongrád (P: 2/165; Szabó László).
Bethlen Gábor Református Gimn., Hódmezővásárhely (P: 10/974; Berecz János, Nagy Tibor).
Dugonics András Piarista Gimn., Szeged (P: 5/557; Rácz László),
József Attila Gimn., Makó (P: 1/93; Trauer János).
Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. és Ált. Isk., Szeged (P: 6/492; Mező Tamás),
SZTE Ságvári Endre Gyak. Gimn., Szeged (P: 1/203; Győri István, Hilbert Margit).
 
Győr-Moson-Sopron megye

Jedlik Ányos Gépipari és Informatikai Középisk., Győr (P: 1/83; Ágoston Anett),
Kazinczy Ferenc Gimn., Győr (P: 1/63),
Révai Miklós Gimn., Győr (P: 2/255; Horváth Petra, Somogyi Sándor).
 
Hajdú-Bihar megye

Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyak. Gimn. (P: 3/453; Dudics Pál, Kirsch Éva, Szegediné Nagy Judit),
Debreceni Református Kollégium Dóczy Gedeon Gimn. (P: 7/1207; Tófalusi Péter),
Fazekas Mihály Gimn., Debrecen (P: 1/105; Lakatos Tibor).
 
Heves megye

Berze Nagy János Gimn., Gyöngyös (P: 1/88; Kiss Miklós).
Dobó István Gimn., Eger (P: 1/195; Hóbor Sándor),
Gárdonyi Géza Ciszterci Gimn., Eger (P: 1/146; Pecsenye Pálné, Varga Berta János),
Neumann János Közgazdasági Szki. és Gimn., Eger (P: 1/162; M: 1/17).
 
Jász-Nagykun-Szolnok megye

Lehel Vezér Gimn., Jászberény (P: 1/72; Buzásné Tábi Gizella).
Verseghy Ferenc Gimn., Szolnok (P: 6/592; M: 1/34; Lapu Béla, Pécsi István, Veres Dénes).
 
Nógrád megye

Balassi Bálint Gimn., Balassagyarmat (P: 1/60; Balázs Péter).
 
Pest megye

Batthyány Kázmér Gimn., Szigetszentmiklós (P: 1/148; Bülgözdi László, Juhász Róbert).
Kossuth Lajos Gimn., Cegléd (P: 2/158; Kozma Sándor, Pintér László, Tűri László).
Móricz Zsigmond Gimn., Szentendre (P: 1/87; Rózsa Sándor).
Radnóti Miklós Gimn., Dunakeszi (P: 1/67; Horváth Henrietta, Viczencz Katalin).
Vörösmarty Mihály Gimn., Érd (P: 2/198; M: 1/33; Varga László).
 
Somogy megye

Nagyváthy János Középisk., Csurgó (P: 2/181; Kiss Balázs).
Táncsics Mihály Gimn., Kaposvár (P: 3/290; Drankovics József, Hegedűs József, Szabó József).
 
Tolna megye

Energetikai Szki. és Kollégium, Paks (M: 1/46; Nagyné Lakos Mária).
Garay János Gimn., Szekszárd (P: 3/236; Elblinger Ferenc).
Petőfi Sándor Evangélikus Gimn., Bonyhád (P: 13/1341; Hortobágyi János, Wiandt Péter).
 
Veszprém megye

Lovassy László Gimn., Veszprém (P: 1/200; M: 1/51; Varga Vince).
 
Zala megye

Batthyány Lajos Gimn., Nagykanizsa (P: 3/369; Dénes Sándor).
Vajda János Gimn., Keszthely (P: 2/331; Farkas László, Fonyóné Németh Ildikó).
Zrínyi Miklós Gimn., Zalaegerszeg (P: 7/817; M: 1/48; Orbán Edit, Pálovics Róbert).
 
Határon túlról

Románia:
Mikes Kelemen Líceum, Sepsiszentgyörgy (P: 2/210; Erdély László, Ravasz József).
Szlovákia:
Selye János Gimn., Révkomárom (P: 3/478; Szabó Endre).
Pázmány Péter Magyar Tannyelvű Gimn., Érsekújvár (P: 1/156; Dékány Mónika, Tasnádi Tamás, Vankó Péter, Vigh Máté).