Cím: Dr. Ratkó István
Szerző(k):  Oláh Vera 
Füzet: 2012/május, 258. oldal  PDF  |  MathML 

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

 
Dr. Ratkó István
(1943‐2012)
 

Ratkó István, örökifjú és örökké ember tanárom idén márciusban, szívműtéte után két héttel elhunyt. Mély nyomot hagyott, hiányát sokan fájlaljuk.
Amikor a mi matematika tagozatos osztályunkat 1969-ben elkezdte tanítani a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban, már ,,tapasztalt'' tanárként elbűvölt bennünket szerény, igazságos és emberséges személyisége, tudása. Amelyikünk neve megjelent a KöMaL megoldóinak listájában, az egy jeggyel jobbat kapott. Minden tanítványát tisztelte, soha nem volt lekezelő. Mert tévedni is. Becsültük érte. Fontosnak tartotta, hogy számítástechnikai, programozási ismereteket is tanítson, megismertessen bennünket ‐ az akkoriban még csak egy-két nagyvállalatnál működő ‐ szobányi méretű számítógépekkel.
Nekünk ő volt az igazi helyett a ,,választott'' osztályfőnökünk. Mindig ő jött velünk ,,másodtanárként'' az osztálykirándulásokra, ahol focizott a fiúkkal. Amatőrként aktívan ping-pongozott, többször is játszott velünk. Pedig már fiatalon gerincbetegsége miatt minden évben többhetes kezelésre kellett járnia. Talán innen jött az érdeklődés, és a későbbi együttműködés az ORFI orvosaival a matematika és a számítástechnika orvosi alkalmazásai iránt: doktori és kandidátusi értekezését is ebből a témából írta.
1974 és 1981 között a KöMaL szerkesztőbizottsági tagja volt. Ebben az időben matematikával, számítástechnikával foglalkozott az MTA SZTAKI-ban, de hiányozhattak neki a diákok, mivel pár év múlva átment tanítani a SZÁMALK-ba, a Gábor Dénes Főiskolára.
 
Oláh Vera