Cím: A 2009-2010. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny eredményei
Füzet: 2010/november, 459 - 461. oldal  PDF  |  MathML 

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

A 2009‐2010. évi Arany Dániel Matematikai Tanulóverseny eredményei
 

KEZDŐK
 
I. kategória: Legfeljebb heti 3 órában matematikát tanuló középiskolai tanulók
 

1. díjat kapott mindhárom feladat teljesen hibátlan megoldásáért:
Déri Tamás, a veszprémi Lovassy László Gimn. diákja, tanára: Katanics Sándorné.
 
2. díjat kapott két feladat teljesen hibátlan megoldásáért, egyik általánosításáért, valamint a harmadik feladat lényegében hibátlan megoldásáért:
Haász Gergely Zsombor, a veszprémi Lovassy László Gimn. diákja, tanára: Katanics Sándorné.
 
3. díjat kaptak két feladat teljesen hibátlan ‐ és a harmadik feladat lényegében hibátlan megoldásáért:
Bogye Balázs, a budapesti Balassi Bálint Nyolcévf. Gimn. diákja, tanára: Farkas József,
Farkas Márta, a szikszói Szepsi Csombor Márton Gimn., Szakképző és Ált. Isk. diákja, tanára: Dobos Sándor,
Székely Mátyás, a veszprémi Lovassy László Gimn. diákja, tanára: Katanics Sándorné.
 
Dicséretet kapott két feladat teljes, hibátlan ‐ és a harmadik feladat kisebb hibát tartalmazó megoldásáért:
Gaizer Bence, a hódmezővásárhelyi Németh László Gimn. és Ált. Isk. diákja, tanára: Hatvaniné Czékmán Orsolya.
 
II. kategória: Több, mint heti 3 órában matematikát tanuló (nem speciális tantervű) középiskolai tanulók
 

1. díjat mindhárom feladat teljes megoldásáért, a második és harmadik lényegesen különböző második megoldásáért és a második feladat általánosításáért:
Csuka Róbert, a budapesti Baár-Madas Református Gimn. diákja, tanára: Nagy-Baló András.
 
2. díjat mindhárom feladat teljes megoldásáért és a második és harmadik feladat általánosításáért:
Szabó Attila, a pécsi Leőwey Klára Gimn. diákja, tanára: Kiss Zoltán.
 
3. díjat kaptak mindhárom feladat helyes megoldásáért (betűrendben felsorolva):
Bogár-Szabó Tamás, a budapesti Városmajori Gimn. diákja, tanára: Kertai Helga,
Bor Julianna, a paksi Vak Bottyán Gimn. diákja, tanára: Árokszállási Eszter,
Kelemen Bendegúz, a budapesti ELTE Apáczai Csere János Gyak. Gimn. diákja, tanára: Sparingné Köves Ildikó,
Kovács Ármin, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanára: Orosz Gyula,
Náray Miklós, a budapesti Eötvös József Gimn. diákja, tanára: Zupánné Fila Edit,
Végh Dávid András, a kaposvári Táncsics Mihály Gimn. diákja, tanárai: Kubatov Antal, Szigeti Tamás.
 
Dicséretet kaptak mindhárom feladat majdnem tökéletes megoldásáért (betűrendben felsorolva):
Debreceni Ádám, a váci Boronkay György Műszaki Középisk. és Gimn. diákja, tanára: Szász Csilla; Győrfi Mónika, a Bonyhádi Petőfi S. Evangélikus Gimn. és Kollégium diákja, tanára: Katz Sándor; Jenei Márk, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanára: Orosz Gyula; Lukács Erika, a gyöngyösi Berze Nagy János Gimn. és Szki. diákja, tanárai: Mesterházy Dóra, Kiss Miklós; Szabó Péter, a miskolci Földes Ferenc Gimn. diákja, tanára: Gulyás Tibor; Vajda Balázs, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. diákja, tanára: Kosztolányiné Nagy Erzsébet; Varga Imre Károly, a miskolci Herman Ottó Gimn. diákja, tanára: Gulyásné Nemes Katalin.
 
III. kategória: Speciális tantervű osztályokban tanulók
 

1. díjat kaptak két feladat teljes megoldásáért és további értékes eredményekért:
Janzer Olivér, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Rubóczky György, Pósa Lajos, Surányi László,
Simig Dániel, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza.
 
2. díjat kaptak két feladat teljes megoldásáért:
Kovács Áron, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Pósa Lajos,
Tardos Jakab, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Pósa Lajos,
Weisz Gellért, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Rubóczky György, Pósa Lajos.
 
3. díjat kaptak egy feladat teljes megoldásáért és egy másik feladatban elért jelentős eredményekért:
Iglói Gábor, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Rubóczky György,
Nagy Róbert, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Rubóczky György, Surányi László, Szűcs Gábor.
 
Dicséretet kaptak egy feladat teljes megoldásáért és további részeredményekért:
Ács Noémi, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Rubóczky György; Czipó Bence, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Táborné Vincze Márta, Kiss Géza, Rubóczky György; Győri Mihály, a debreceni Fazekas M. Gimn. diákja, tanárai: Balázs Tivadar, Kovács Péter; Varnyú József, a debreceni Fazekas M. Gimn. diákja, tanárai: Balázs Tivadar, Kovács Péter.
 
HALADÓK
 

I. kategória: Legfeljebb heti 3 órában matematikát tanuló középiskolai tanulók
 

1. díjat kapott két feladat teljes és egy feladat majdnem teljes megoldásért:
Kovács Flóra, a pécsi Szent Mór Katolikus Ált. Isk. és Gimn. diákja, tanára: Etlinger Jánosné.
 
2. díjat kapott egy feladat teljes és két feladat majdnem teljes megoldásáért:
Brunner Márton, a tatabányai Árpád Gimn. diákja, tanára: Szabó Józsefné.
 
3. díjat két feladat teljes megoldásáért és a harmadik feladatban elért eredményekért:
Csaba Gergő, a Pécsi Tudományegyetem Babits Mihály Gyak. Gimn. és Szki. diákja, tanára: Varga Judit.
 
Dicséretet kaptak egy feladat teljes, egy feladat lényegében helyes megoldásáért és a harmadik feladatban elért eredményekért:
Szabó Bence, a gödöllői Török Ignác Gimn. diákja, tanára: Thuróczy Erzsébet;
két feladat teljes megoldásáért:
Kovács Gábor Ferenc, a tatabányai Árpád Gimn. diákja, tanára: Szabó Józsefné;
egy feladat teljes és egy feladat majdnem teljes megoldásáért:
Zsigmond Olivér, a kiskunhalasi Bibó István Gimn. diákja, tanára: Nagy Zsuzsanna.
 
II. kategória: Több, mint heti 3 órában matematikát tanuló (nem speciális tantervű) középiskolai tanulók
 

A haladók II. kategóriájának döntőjébe 39 versenyző jutott és mindannyian be is adták dolgozatukat. A versenybizottság sajnálattal állapította meg, hogy mindhárom feladat hibátlan megoldása senkinek sem sikerült. Ennek megfelelően a bizottság 1. díjat nem ad ki.
 
2. díjat kaptak két feladat lényegében helyes megoldásáért és a harmadikban elért részeredményekért:
Gyarmati Máté, a pécsi Leőwey Klára Gimn. diákja, tanárai: Bereczkyné Székely Erzsébet, Pósa Lajos, Ruff János, Dobos Sándor,
Samu Viktor, a pécsi Janus Pannonius Gimn. diákja, tanárai: Blazsekné Licsár Ágnes, Dombi Anna.
 
3. díjat kapott egy feladat teljes megoldásáért és még egy feladat kissé hiányos megoldásáért:
Papp Márk, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanára: Dobos Sándor.
 
Első dicséretet kaptak egy feladat lényegében helyes megoldásáért és további értékes részeredményekért:
Laczkó Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Ságvári E. Gyak. Gimn. diákja, tanára: Konfárné Nagy Klára, Vargáné Nádházi Ágnes; Fatér Alexa, a budapesti Veres Péter Gimn. diákja, tanára: Varga Mária.
 
Második dicséretet kaptak egy feladat lényegében helyes megoldásáért és további értékelhető részeredményekért:
Farkas Gábor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. diákja, tanára: Ábrahám Gábor; Weimann Richárd, a kaposvári Táncsics Mihály Gimn. diákja, tanárai: Kubatov Antal, Szabó József.
 
III. kategória: Speciális tantervű osztályokban tanulók
 

1. díjat kapott két feladat hibátlan megoldásáért és a harmadik feladatban elért részeredményekért:
Ágoston Tamás, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Surányi László, Hegedűs Pál, Táborné Vincze Márta, Dobos Sándor, Pósa Lajos.
 
2. díjat egy feladat hibátlan, egy feladat majdnem teljes megoldásáért és a harmadik feladatban elért részeredményekért:
Remete László, a debreceni Fazekas M. Gimn. diákja, tanárai: Gaál Istvánné, Kovács Péter.
 
3. díjat egy feladat hibátlan megoldásáért és a másik két feladatban elért értékes részeredményekért:
Beke Lilla, a debreceni Fazekas M. Gimn. diákja, tanárai: Gaál Istvánné, Kovács Péter;
Sándor András, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Surányi László, Hegedűs Pál, Táborné Vincze Márta, Pósa Lajos;
Strenner Péter, a székesfehérvári Teleki Blanka Gimn. és Ált. Isk. diákja, tanárai: Buday Endre, Ponáczné Csuthy Márta.
 
Dicséretet kaptak egy feladat megoldásáért és a másik két feladatban elért részeredményekért:
Bunth Gergely, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Surányi László, Hegedűs Pál, Táborné Vincze Márta, Pósa Lajos; Marussy Kristóf, a budapesti Szent István Gimn. diákja, tanára: Juhász István; Rábai Domonkos, a Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. diákja, tanárai: Surányi László, Hegedűs Pál, Beleznay Ferenc; Viharos Andor, a szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimn. diákja, tanárai: Kosztolányiné Nagy Erzsébet, Ábrahám Gábor.