Cím: Átadták a 2009. évi Rátz Tanár Úr Életműdíjakat
Füzet: 2010/február, 100 - 101. oldal  PDF file
Témakör(ök): Egyéb írások

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Hét vidéki és egy budapesti pedagógus nyerte el 2009-ben a Rátz Tanár Úr Életműdíjat. Az elismeréseket az alapító cégek vezetői 2009. november 17-én, a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében adták át. A díjat minden évben a középiskolai reáloktatás azon pedagógusai kapják, akik életművükkel, kiemelkedő munkásságukkal jelentősen hozzájárultak a hazai középiskolai természettudományos képzés színvonalának emeléséhez.
A díj névadója, Rátz László (1863‐1930) a Budapesti (Fasori) Evangélikus Gimnázium legendás hírű tanára volt. Nevéhez számos tehetség (pl. Wigner Jenő fizikus, Neumann János matematikus) műszaki és tudományos pályájának indulása fűződik. Éveken át a Középiskolai Matematikai Lapok szerkesztője volt, neki is köszönhető a matematika tanítás hazai reformja.
A díj évről évre ismertebb, az idei, kilencedik alkalommal 117 pályázatot adtak be az iskolák. Matematikából 42, fizikából 28, kémiából 24, biológiából pedig 23 pedagógust javasoltak. Az ajánlások 72 százaléka érkezett vidékről.
Az elismeréseket Tatár István (Makó) és Láng Hugó (Székesfehérvár) matematikatanárok; Flórik György (Budapest) és Mayer Farkas (Pannonhalma) fizikatanárok; biológiából Dr. Budayné Dr. Kálóczi Ildikó (Debrecen) és Dr. Kikindai Kristóf (Szombathely); kémiából pedig Dr. Halblender Anna (Pécs) és Dr. Nagy Zsigmondné (Keszthely) kapták meg. A díjakat az alapító cégek részéről Chris Houghton, az Ericsson Magyarország vezérigazgatója, Bojár Gábor, a Graphisoft elnöke és Dr. Pellioniszné dr. Paróczai Margit, a Richter emberi erőforrás igazgatója adták át.
Tatár István a tanítás mellett szerzett tanítói oklevelet a kiskunfélegyházi Tanítóképzőben, 1944-ben. A rászoruló tanulóknak cipőt, meleg ruhát szerzett, ezzel ő indította el a ,,Gyere velem iskolába!'' mozgalmat. 1957-től Békés megyében volt megyei vezető szakfelügyelő, majd 1961-től nyugdíjba vonulásáig, 1986-ig Makón tanított, de emellett megyei általános iskolai vezető szakfelügyelőként is dolgozott. Tanítványaiból sokan lettek matematikatanárok. Több kitüntetése között kiemelkedik a Beke Manó Emlékdíj, az Apáczai Csere János Díj.
Láng Hugó 1947-ben tanítóként kezdte pályáját a székesfehérvári Ciszterci általános iskolában, 1952-ig több általános iskolában is tanított. Előadóként országszerte aktív résztvevője volt a tanár-továbbképzési programoknak. Hosszú időn keresztül volt az OKTV ,,speciális matematika'' bizottságának elnöke. Megalapította a tehetséges diákokat évente megjutalmazó Erdős Pál emlékdíjat. Megkapta a Beke Manó Emlékdíjat, valamint az Apáczai Csere János díjat.
Flórik György az ELTE matematika‐fizika‐csillagászat szakának elvégzése után az újpesti Könyves Kálmán Gimnázium csillagvizsgálójában szakköröket és a kerületi tanulók számára bemutató előadásokat tartott, mindemellett óraadóként demonstrációs laborgyakorlatokat vezetett az ELTE TTK Kísérleti Fizika Tanszékén. 1967-től az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban fizikaszakos vezetőtanár. Tantárgyi szakmai munkássága sokoldalú és kiemelkedő. Társszerzőként kétkötetes fizika kézikönyv írásában vett részt, és szintén társszerzője volt a 2009-ben megjelent Fizika című összefoglaló műnek.
Mayer Farkas a bencés szerzetesi ruhát 1948. augusztus 6-án öltötte magára, 1953-ban szentelték pappá. Egyetemi tanulmányait 1953 és 1957 között végezte az ELTE Természettudományi Karán, és ott szerzett kémia‐fizika szakos tanári oklevelet. Az egyetem befejezése után a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban kezdett fizikát tanítani, és emellett diákotthoni nevelőtanárként is tevékenykedett. Gyakran mutatott be kísérleteket olyan eszközökkel, amelyeket Jedlik Ányos szerkesztett (villanymotor-modell, optikai rácsok stb.). A Jedlik Ányos Társaság egyik alapító tagja, tudós tanár.
Az Ericsson Magyarország Kft., a Graphisoft R&D Zrt. és a Richter által létrehozott Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért célja, hogy ösztönözze a hazai képzést, ezen belül támogassa a középiskolák oktatással kapcsolatos személyi feltételeinek alakítását.