Cím: A 2004-2005-ös pontversenyek összesített eredménye
Füzet: 2005/novemberi melléklet, 38 - 44. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Az alábbiakban azokat az iskolákat gyűjtöttük össze, amelyeknek legalább egy diákját felsoroltuk a 2005/6. számban közölt pontverseny eredményekben. A zárójelekben az értékelt versenyzők száma, pontszámuk összege áll az egyes kategóriákban, illetve a tanáraik neve. Vastag betűvel kiemeltük az egyes összesítések szerinti első néhány iskola nevét, illetve szintén vastag betűvel szedtük a számpárokból azt a számot, amely ezt a helyezést eredményezte. A szaktanárok neve úgy szerepel, ahogyan azt a nevezési lapokról kiírtuk. Az esetleges névelírásokért szíves elnézésüket kérjük.
A táblázatokban használt jelölések:
benev.: benevezettek, akik legalább 1 dolgozatot beküldtek
értékelt: akiknek neve szerepelt a szeptemberi számban a 2004‐2005-ös tanévi pontversenyek eredménylistáiban

 
Matematika
 

K, C versenyA, B versenyÖsszesen  Évfolyambenev.értékeltbenev.értékeltbenev.értékelt1‐8. oszt.53 47 33 25 79 68   9. oszt.529 187 119 35 618 220   10. oszt.286 79 181 84 441 157   11. oszt.217 66 178 73 350 134   12. oszt.179 60 115 50 267 107 Összesen1264 439 626 267 1755 686 

 

Ajka: Bródy Imre Gimn. (K, C: 1/196; Marton Anikó);
Baja: III. Béla Gimn. (K, C: 1/105; A, B: 2/311; Blandl Mátyás, Királyné Nagy Éva);
Bonyhád: Perczel Mór Közg. Szki. (K, C: 2/204; Bujdosó Zsuzsanna); Petőfi S. Evangélikus Gimn. (K, C: 11/1067; A, B: 25/2798; Jakab Tamás, Katz Sándor, Kolozsvári Mária, Schwarcz Tibor, Simonné Krum Eszter, Székely László, Városi Anna);
Budapest: Árpád Gimn. (K, C: 23/3082; A, B: 12/1416; Besnyőné Titter Beáta, Csík Zoltán, Czinki József, Gyanó Éva, Koncz Levente, Meszlényiné Róka Ágnes, Mezei István, Mikusi Imre, Számadó László, Vajda István); Babits M. Gimn. (K, C: 2/435; Molnár Sándor); Balassi B. Gimn. (K, C: 1/208; Sóvárszki Brigitta); Bartók B. Zeneművészeti Szki. (A, B: 1/44; Zentai Zoltán); Baár-Madas Ref. Gimn. (K, C: 1/133; A, B: 1/197; Nagy-Baló András, Papp Ildikó); Berzsenyi D. Gimn. (K, C: 3/425; A, B: 14/1348; Bodó Boglárka, Erben Péter, Gál Györgyné, Nemecskó István, Pósa Lajos, Somogyi László, Urbán János, Utassy Katalin); Deutsche Schule (K, C: 1/60; Cornelia Klömich); ELTE Apáczai Csere J. Gyak. Gimn. (K, C: 10/1694; A, B: 4/651; Drozdy Győzőné, Kiss Géza, Kotek Gábor, Nagy Piroska Mária, Pető Sándor, Sparingné Köves Ildikó, Szabó-Sókiné Nagy Ágnes, Székely Péter); ELTE Radnóti M. Gyak. Isk. (A, B: 2/202; Hegyi Györgyné, Morvai Éva); ELTE Trefort Ágoston Gyak. Isk. (K, C: 1/160; Gerőcs László); Eötvös J. Gimn. (K, C: 1/181; A, B: 3/126; Balga Attila, Benkó Katalin, Somfai Zsuzsa); Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. (K, C: 5/562; A, B: 69/8797; Beleznay Ferenc, Dobos Sándor, Elekes G. Sándor, Fazakas Tünde, Hraskó András, Laczkó László, Orosz Gyula, Pataki János, Pósa Lajos, Rubóczky György, Surányi László, Szászné Simon Judit, Takács Lajos, Táborné Vincze Márta); Jedlik Ányos Gimn. (K, C: 12/1942; A, B: 1/172; Pósa Lajos, Sebestyén Zoltánné, Szakács László, Zsilvölgyi Márta, Árváné Doba Mária); József A. Ált. Isk. és Gimn. (K, C: 1/127; Barlainé Novák Ágnes); Karinthy Frigyes Gimn. (K, C: 2/303; A, B: 1/55; Gróf Andrea, Szél Zsófia); Móricz Zs. Gimn. (K, C: 2/379; Görbe Mária, Rupp Annamária); Piarista Gimn. (K, C: 1/177; A, B: 1/139; Görbe László, Jávor Balázs); Szent István Gimn. (K, C: 5/724; A, B: 5/303; Bohner Géza, Juhász István, Lászlóné Sergyán Stefánia, Magyar Zsolt, Molnár-Sáska Ildikó); Szent László Gimn. (K, C: 1/195; Failné Sebestyén Ágnes); Szent Margit Gimn. (K, C: 1/186); Szerb A. Gimn. (K, C: 1/245; Kincses Ildikó); Szilágyi E. Gimn. (K, C: 1/391; A, B: 1/227; Holló-Szabó Ferenc, Horváth Eszter); Veres Pálné Gimn. (K, C: 3/430; A, B: 1/47; Fodor Csaba, Solti Judit); Veres Péter Gimn. (K, C: 14/1896; A, B: 5/259; Koncz Levente, Nagy-Baló András, Simon János, Szlovák Miklós, Számadóné Békéssy Szilvia, Varga Mária); Városmajori Gimn. (K, C: 9/1199; A, B: 1/183; Bärnkopf Bence, Iván László, Kovácsné Hadas Ildikó, Pintér László, Takács Ferencné);
Budaörs: Illyés Gy. Gimn. és Szki. (A, B: 2/137; Székely Györgyi, Verebélyi Marianna);
Békéscsaba: Rózsa F. Gimn. (A, B: 2/304; Szabó Zsófia); Széchenyi I. Két Tan. Ny. Közg. Szki. (K, C: 3/774; Baji Istvánné, Matyuska Ferenc, Velkeyné Palócz Erika); Tevan Andor Gimn. (K, C: 1/132; Szakál Károlyné);
Cegléd: Kossuth L. Gimn. (K, C: 5/504; Augusztin Mónika, Kozma Sándor, Major Judit, Virágné Hornyák Ágnes);
Csongrád: Batsányi J. Gimn. (K, C: 2/186; A, B: 1/40; Bottyán István, Fehér József, Szabó Katalin);
Dabas: Táncsics M. Gimn. (K, C: 1/195; A, B: 1/221; Papp György, Pelikán László);
Debrecen: Csokonai V. M. Gimn. (K, C: 2/165; Tihanyiné Rácz Magdolna); Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Gimnáziuma (A, B: 2/243; Bíró Lajos, Pintér Ákos, Titkó István); Erdey-Grúz Tibor Vegyip. és Környv. Szki. (K, C: 1/158; Jenet Gyuláné); Fazekas M. Gimn. (K, C: 8/1131; A, B: 7/903; Adorján László, Balázs Tivadar, Gaál Istvánné, Kántor Andrea, Lakatos Tibor, Remeténé Orvos Viola, Tóth Mariann, Zsurzsucz Mariann); Kölcsey F. Ref. Tan. Főisk. Gyak. Iskolája (A, B: 1/10; Czegle Mária); Péchy Mihály Műsz. Középisk. (K, C: 1/157; Suta Judit); Debreceni Ref. Koll. Gimn. (K, C: 1/94; Mester Gyula); Szent József Gimn (K, C: 1/202; Sepsyné Kaposi Kornélia); Tóth Árpád Gimn. (K, C: 2/363; Hajzer György, Nyírcsákné Végh Ilona);
Dombóvár: Illyés Gy. Gimn. (K, C: 1/87; A, B: 2/218; Freller Miklós, Mesterházyné Illés Ágnes);
Dunakeszi: Radnóti M. Gimn. (K, C: 1/145; A, B: 1/52; Viczencz Katalin);
Dunaújváros: Széchenyi I. Gimn. (K, C: 5/522; Keszler Ágnes, Molnár Zoltánné, Müllerné Ódor Marianna);
Eger: Dobó I. Gimn. (A, B: 1/174; Hóbor Sándor); Gárdonyi G. Ciszterci Gimn. (K, C: 10/902; Békési Zoltán, Csák György, Hevesi László, Mlinkó Lászlóné); Lenkey János Ált. Isk. (K, C: 1/11; Palkovics István); Neumann J. Gimn. (K, C: 1/206; A, B: 1/50; Balog Ildikó); Szilágyi E. Gimn. (K, C: 2/190; Burom Mária, Bíró Bálint);
Esztergom: Temesvári Pelbárt Ferences Gimn. (K, C: 2/318; Uhlár László);
Érd: Marianum Ált. Isk. (K, C: 1/49; Muskovits Zoltánné); Vörösmarty M. Gimn. (K, C: 2/311; Ruzsenszki Magdolna);
Fehérgyarmat: Petőfi S. Szki. (K, C: 1/128; Szabó Antalné);
Gyula: Erkel F. Gimn. (K, C: 1/67; Tóth István); Karácsonyi János Kat. Gimn. (K, C: 1/74; Tinger János);
Gyöngyös: Berze Nagy János Gimn. (A, B: 1/69; Farkas Béláné, Mesterházy Dóra);
Győr: Apor Vilmos Kat. Isk. (K, C: 2/333; A, B: 2/265; Csorba Ferencné, Gaál Barnabás, Huszár Zsuzsanna, Pósa Lajos); Bercsényi Miklós Gimn. (K, C: 1/114; Honti Dénes); Czuczor Gergely Bencés Gimn. (K, C: 1/147; Bárdos Oresztész); Kazinczy F. Gimn. (K, C: 1/244; Nikházy Lászlóné); Révai Miklós Gimn. (K, C: 5/856; A, B: 3/626; Csete Lajos, Horváth Péter, Nagy Róbert, Szijártó Miklósné, Zábrádiné Schmierer Emília); Szabadhegyi Közoktatási Közp. (K, C: 1/201; A, B: 1/68; Rémi Péter);
Hajdúböszörmény: Bocskai I. Gimn. (K, C: 2/259; A, B: 1/149; Kissné Horváth Ágnes, Szabó Sándor);
Hajdúszoboszló: Hőgyes Endre Gimn. (K, C: 9/1403; Csatóné Király Margit, Dankó Sándor, Deli Lajos);
Heves: Eötvös J. Középisk. (K, C: 10/1162; A, B: 1/86; Almádiné Cseplye Zita, Csikós Tiborné, Erdész László);
Hódmezővásárhely: Bethlen G. Gimn. (K, C: 5/705; A, B: 1/90; Lakatos-Tóth István, Rischákné Kishalmi Rózsa); Németh L. Gimn. és Ált. Isk. (K, C: 1/377; Rácz Rita);
Jászberény: Alternatív Szakképző (K, C: 1/76; Mile Ferenc); Lehel Vezér Gimn. (K, C: 3/373; Magyar Géza, Mile Ferenc);
Kalocsa: Szent István Gimn. (K, C: 1/106);
Kaposvár: Táncsics M. Gimn. (K, C: 4/664; A, B: 2/295; Drankovics József, Kubatov Antal, Szabó József, Terlaky Edit);
Kapuvár: Felsőbüki Nagy Pál Gimn. (A, B: 2/107; Szoldatics József);
Kazincbarcika: Ságvári E. Gimn. (A, B: 2/71; Kiss István, Szilágyi Anikó);
Kecskemét: Bolyai J. Gimn. (K, C: 1/74; Varga Éva); Bányai Júlia Gimn. (K, C: 5/249; Óváriné Csabai Mária); Katona J. Gimn. (K, C: 4/479; A, B: 1/86; Nádháziné Borbola Éva, Reiter István, Szablics Bálintné, Szalai Péter, Szipán Andrea);
Keszthely: Vajda János Gimn. (K, C: 4/650; Fonyóné Németh Ildikó, Rónaky Attila);
Kiskunfélegyháza: Móra F. Gimn. (K, C: 1/80; Nagy Lajos);
Kiskunhalas: Szilády Áron Ref. Gimn. (A, B: 1/210; Osváth Emese);
Kunszentmiklós: Kunszentmikl. Ref. Koll. (K, C: 2/794; Gyenes Magdolna);
Marcali: Berzsenyi D. Gimn. és Szki. (K, C: 1/83; Káplár Veronika, Szivósné Terbe Márta);
Miskolc: Földes F. Gimn. (K, C: 4/548; A, B: 5/547; Fejér Szabolcs, Gulyás Tibor, Kovács Attiláné, Pósa Lajos, Vass Iván, Veres Pál, ifj. Szabó Kálmán); Herman O. Gimn. (K, C: 1/47; A, B: 2/307; Kállay Mária, Kóródi Zoltán, Madarász Péter); Lévay J. Ref. Gimn. (K, C: 1/143; Horváth László);
Mohács: Kisfaludy K. Gimn. (K, C: 1/216; A, B: 2/338; Kunovszki István, Éberling József, Péter László);
Monor: József A. Gimn. (K, C: 6/399; Kozákné Székely Ildikó);
Nagyatád: Ady E. Gimn. (K, C: 1/377; Skanderáné Apor Mária);
Nagykanizsa: Batthyány L. Gimn. (K, C: 5/447; A, B: 2/266; Bujtás Lászlóné, Erdős Gábor, Pintér Ferenc, Rohonczi Viktória, Zsovár Anita);
Nyíregyháza: Krúdy Gy. Gimn. (K, C: 8/1211; A, B: 2/236; Kallós Béla, Koncz István, Konczné Végh Leona, Molnár Zoltán, Tóth István); Móricz Zs. Ált. Isk. (A, B: 2/36; Bodnárné Kerekes Ágnes, Róka Sándor);
Paks: Vak Bottyán J. Gimn. (K, C: 3/574; Töricht Pál);
Pannonhalma: Bencés Gimn. (K, C: 2/274; A, B: 1/52; Feith Péter);
Putnok: Serényi Béla Gimn. és Mezőgazd. Szki. (K, C: 1/151; Szilágyi Istvánné);
Pápa: Pápai Ref. Koll. Gimn. (K, C: 6/974; A, B: 3/218; Bárdos Zoltán, Varga Mária, Varga-Umbrich Györgyi);
Pécs: Janus Pannonius Gimn. (K, C: 2/310; A, B: 2/284; Blazsekné Licsár Ágnes, Kárpáti Ágnes, Meiszterics Zoltánné); Koch Valéria Ált. Isk. és Középisk. (K, C: 1/84; A, B: 1/49; Lipták Jánosné, Takács Éva); Leöwey Klára Gimn. (K, C: 5/690; A, B: 2/316; Bereczkiné Székely Erzsébet, Kiss Zoltán, Kovács Ágnes); PTE 1. Sz. Gyak. Ált. Isk. (K, C: 1/83; Kiss Ágota);
Salgótarján: Bolyai J. Gimn. (K, C: 2/268; A, B: 1/66; Marosszéky Gábor); Stromfeld Aurél Gépip. és Építőip. Szki. (K, C: 1/111; Visnyovszky Krisztián);
Siófok: Perczel Mór Gimn. és Inf. Szki. (K, C: 4/484; Hunya Lajos, Schutzbach Mártonné); Somogyi József Ált. Isk. (K, C: 1/140; Vargáné Vent Mária);
Sopron: Szt. Orsolya Római Kat. Gimn. (A, B: 1/92; Herkovits Katalin); Széchenyi I. Gimn. (K, C: 9/459; A, B: 1/47; Vass Béla, Vass Béláné);
Szeged: Karolina Gimn. (K, C: 1/8); Kőrösy József Közg. és Külker. Szki. (K, C: 2/380; Karchesz Éva); Radnóti M. Kísérleti Gimn. és Ált. Isk. (K, C: 9/1529; A, B: 10/1286; Hancsák Károly, Mike János, Pósa Lajos, Schultz János, Vincze István, Ábrahám Gábor); SZTE Ságvári E. Gyak. Gimn. (K, C: 17/2748; A, B: 2/149; Dobi János, Kovács István, Némethné Varga Éva, Sörös Katalin, Tarcsay Tamás, Vargáné Nádházi Ágnes); Tömörkény I. Gimn. (K, C: 1/200; Dobcsányi János);
Szekszárd: Garay János Gimn. (K, C: 27/3059; A, B: 5/394; Bayer Józsefné, Kertes Lázár, Pesti Gyula, Varjas Lászlóné); I. Béla Gimn. és Inf. Középisk. (K, C: 18/2190; Hajós Éva, Pápáné Greszler Cecília, Sziegl Ernő);
Szentendre: Ferences Gimn. (K, C: 2/240; Atzél Kata, Kiss András Menyhért); II. Rákóczi F. Ált. Isk. és Gimn. (K, C: 1/86; Hajdúné Bálint Ágnes); Móricz Zs. Gimn. (K, C: 1/81; Bartha Gábor); Református Gimn. (K, C: 1/68; Gálné Gerencsér Hajnalka);
Szentes: Horváth M. Gimn. (A, B: 1/68; Volosin Vlagyimir);
Szerencs: Bocskai I. Gimn. és Közgazd. Szki. (K, C: 3/354; Bodnár György);
Szolnok: Varga Katalin Gimn. (A, B: 1/95; Dalmadiné Nagy Ilona, Kovács Anita); Verseghy Ferenc Gimn. (K, C: 6/698; A, B: 7/816; Drávucz Anita, Pogány Gyula, Pécsi István, Pécsiné Röhri Zsuzsanna, Somogyi Tamás, Szabóné Karkecz Aranka, Veres Dénes);
Szombathely: Bolyai J. Gyak. Ált. Isk. és Gimn. (A, B: 1/226; Zsiros Péter); Nagy Lajos Gimn. (A, B: 1/84; Márton János);
Székesfehérvár: Teleki Blanka Gimn. (K, C: 10/1310; A, B: 2/417; Lévainé Egyházy Piroska, Mihályi Gyula, Siposné Tóth Krisztina, Szabó Gábor, Szakály Edit, Szarka Andrea, Veres Beáta);
Sárvár: Tinódi S. Gimn. (K, C: 1/193; Tóth Jánosné);
Sátoraljaújhely: Kossuth L. Gimn. (K, C: 1/91; Kocsis Károly);
Tata: Eötvös J. Gimn. (A, B: 1/82; Kovács Mária); Színes Iskola (K, C: 1/121; Krotos József);
Tatabánya: Bárdos László Gimn. (K, C: 1/222; A, B: 1/217; Hajnal Károlyné); Árpád Gimn. és Pedagógiai Szki. (K, C: 2/335; A, B: 1/72; Németh Krisztina, Siposné Mátyás Edit, Szabó Józsefné);
Tiszafüred: Kossuth L. Ált. Isk. (A, B: 1/159; Puskás Lajosné);
Veszprém: Lovassy László Gimn. (K, C: 3/818; A, B: 1/211; Békefi Zsuzsanna, Csizmazia Imre, Pozsgainé Becze Boglárka, Tolnerné Csörgő Veronika, Varga Vince); Padányi Bíró Márton Gimn., Szki. és Ált. Isk. (K, C: 1/111; Győri Varga László);
Vác: Boronkay György Műsz. Szki. (K, C: 4/732; A, B: 1/143; Békesi Gábor, Cs. Nagy András, Fábián Gábor, Minda Mihály, Surányi László); I. Géza Király Szki. (K, C: 2/165; Soósné Kővári Dorottya);
Zalaegerszeg: Zrínyi M. Gimn. (K, C: 12/1978; A, B: 2/367; Csiszár Mária, Vajda István);
Bulgária̲, Szófia: 47th High School (K, C: 1/74; A, B: 1/72; Mrs. Markova);
Románia̲, Sepsiszentgyörgy: Székely Mikó Koll. (K, C: 1/24; Deák Éva);
Szatmárnémeti: Kölcsey F. Líceum (A, B: 1/66; Kovács Béla);
Szerbia és Montenegró̲, Szabadka: S. Markovic Gimn. (K, C: 1/371; Milojevic Klára, Szabó Magda);
Szlovákia̲, Fülek: Füleki Gimnázium (A, B: 1/10; Tóth Hilda);
Galánta: Kodály Z. Gimn. (A, B: 3/596; Mészáros József, Pósa Lajos, Szentandrási Ilona);
Ipolyság: Magyar Tanítási Nyelvű Gimn. (K, C: 2/213; Petrezsel Zsuzsanna);
Révkomárom: Selye János Gimn. (K, C: 2/199; A, B: 7/584; Bukorné Both Emőke, Horváth Katalin, Kalácska József, Keszegh István, Édes Erzsébet);
Zseliz: Magyar Tannyelvű Gimn. (K, C: 2/196; Kuczmann Erika);
Ukrajna̲, Beregszász: Magyar Gimn. (A, B: 1/41; Kovács Erika).

 
Informatika
 

I versenyS versenyÖsszesen  Évfolyambenev.értékeltbenev.értékeltbenev.értékelt1‐8. oszt.  9. oszt.  10. oszt.11 11 10 16 13   11. oszt.13 12 14 20 16   12. oszt.12 12 15 20 17 Összesen42 40 43 23 64 51 

 

Baja: III. Béla Gimn. (I: 1/62);
Budapest: Árpád Gimn. (S: 2/12; Czinki József); Berzsenyi D. Gimn. (I: 6/74; S: 3/28; Erben Péter, Siegler Gábor); ELTE Radnóti M. Gyak. Isk. (I: 1/17; Palócz István); Fasori Evangélikus Gimn. (S: 1/6); Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. (I: 1/236; S: 1/9); Szinyei Merse P. Gim. (I: 1/10; Horváth József, Mátrai Zsolt); Toldy F. Gimn. (I: 1/24; Hóbor Miklós); Veres Péter Gimn. (I: 1/2);
Békéscsaba: Széchenyi I. Kéttan. Ny. Közg. Szki. (I: 1/5; Kovács László, Máté Tamás);
Debrecen: Fazekas M. Gimn. (I: 2/252; S: 1/24; Kis Tamás, Simon Gyula);
Dunaújváros: Széchenyi I. Gimn. (I: 1/12; S: 1/5; Takács László);
Eger: Dobó I. Gimn. (S: 1/41);
Győr: Apor Vilmos Kat. Isk. (I: 1/8; Vida Gábor); Kazinczy F. Gimn. (I: 1/101; S: 1/57; Dömötörné Horváth Erzsébet);
Hajdúböszörmény: Bocskai I. Gimn. (I: 1/132; Oláhné Finta Marianna);
Kaposvár: Táncsics M. Gimn. (I: 1/234; Kincses László);
Kapuvár: Felsőbüki Nagy Pál Gimn. (I: 1/58; S: 1/11; Szakály Zsolt, Szoldatics József);
Miskolc: Herman O. Gimn. (I: 1/7; S: 1/9; Horváth László);
Nagykőrös: Arany J. Gimn. (I: 1/218; S: 1/15; Mari László);
Pannonhalma: Bencés Gimn. (I: 1/6; S: 2/42; Soós Péter, Szabó Zoltán);
Pécs: Leöwey Klára Gimn. (S: 1/8; Tóthné Aschenbrenner Judit);
Sopron: Szt. Orsolya Római Kat. Gimn. (I: 1/4; Szabó László); Széchenyi I. Gimn. (I: 1/273; S: 1/71; Egész Tamás);
Szeged: Radnóti M. Kísérleti Gimn. és Ált. Isk. (I: 1/109; S: 1/5; Ábrahám Ferenc Gábor, Kovács Zoltán);
Szolnok: Verseghy Ferenc Gimn. (I: 4/489; S: 1/10; Szécsiné Festő Hegedűs Margit);
Székesfehérvár: Teleki Blanka Gimn. (I: 2/111; S: 1/8);
Tata: Eötvös J. Gimn. (I: 1/20; S: 1/6; Gálik András);
Veszprém: Padányi Bíró Márton Gimn., Szki. és Ált. Isk. (I: 1/33; Polgár János);
Bulgária̲, Szófia: 47th High School (I: 1/16; Mr. Ninov);
Románia̲, Kolozsvár: Emil Racovita (I: 1/2; d-nul Lucian Ilea);
Szlovákia̲, Besztercebánya: Gymn. J. G. Tajovskeho (I: 1/10);
Fülek: Füleki Gimnázium (S: 1/10; Molnár László);
Révkomárom: Selye János Gimn. (I: 1/8; Kalmár Árpád, Kovács György);
Ukrajna̲, Beregszász: Magyar Gimn. (I: 1/41; Homa György).

 
Fizika
 

P versenyM versenyÖsszesen  Évfolyambenev.értékeltbenev.értékeltbenev.értékelt1‐8. oszt.15 10 16 11   9. oszt.140 40 11 11 142 49   10. oszt.168 83 17 15 173 90   11. oszt.202 101 16 15 208 109   12. oszt.126 55 11 11 128 59 Összesen651 289 57 54 667 318 

 

Baja: Szent László Ált. Műv. Közp. (P: 2/164; Jaloveczki József);
Barcs: Dráva Völgye Középisk. (P: 1/116; Horváth Ferenc);
Bonyhád: Petőfi S. Evang. Gimn. (P: 6/319; M: 1/3; Erdélyesi János, Városi Anna, Wiandt Péter);
Budapest: Árpád Gimn. (P: 10/745; M: 2/15; Gärtner István, Nagy Attila, Vankó Péter); Baár-Madas Ref. Gimn. (M: 1/9; Horváth Norbert); Berzsenyi D. Gimn. (P: 4/298; M: 1/16; Gyenes Gábor, Gál Györgyné); ELTE Apáczai Csere J. Gyak. Gimn. (P: 14/1434; M: 2/43; Flórik György, Holics László, Kotek Gábor, Nagy Piroska Mária, Pákó Gyula, Zsigri Ferenc); ELTE Trefort Ágoston Gyak. Isk. (P: 1/36; Szörényi Zoltán); Eötvös J. Gimn. (P: 5/467; M: 1/20; Gulyás Erzsébet, Sas Tamás, Varga Balázs); Fazekas M. Főv. Gyak. Gimn. (P: 33/2709; M: 4/94; Dvorák Cecília, Horváth Gábor, Szokolai Tibor, Takács Lajos, Tóth László); József A. Ált. Isk. és Gimn. (P: 1/128; Sarkadi Ildikó); Karinthy Frigyes Gimn. (P: 1/181); Németh László Gimn. (P: 1/64; Iváncsy Bernadett, Jambrikné Merényi Katalin); Piarista Gimn. (P: 1/66; M: 1/48; Futó Béla); Szent Imre Gimn. (P: 1/83; Thúróczy Éva); Szilágyi E. Gimn. (P: 1/88; Borbély Judit);
Budaörs: Illyés Gy. Gimn. és Kszki. (P: 4/284; Péter László);
Bácsalmás: Hunyadi J. Gimn. (M: 1/3; Geiger Zoltán);
Békéscsaba: Tevan Andor Gimn. (M: 2/79; Varga István);
Cegléd: Kossuth L. Gimn. (P: 6/644; Járy Levente, Kozma Sándor, Tűri László);
Csongrád: Batsányi J. Gimn. (P: 1/74; Szabó László);
Csurgó: Nagyváthy János Középisk. (P: 5/297; Kiss Balázs);
Debrecen: Debreceni Egyetem Kossuth L. Gyak. Gimnáziuma (P: 14/1342; Dudics Pál, Kirsch Éva, Szegedi Ervin, Szegediné Nagy Judit); Irinyi J. Élelm. Ip. Középisk. és Gimn. (P: 1/81; M: 1/42; Tóth Albertné); Debreceni Ref. Koll. Dóczy Gedeon Gimn. (P: 5/771; Tófalusi Péter); Debreceni Ref. Koll. Gimn. (M: 1/14; Kabály Enikő); Tóth Árpád Gimn. (P: 2/179; Kovács Miklós);
Dombóvár: Illyés Gy. Gimn. (P: 1/169; Freller Miklós);
Dunaújváros: Széchenyi I. Gimn. (M: 1/5; Kispál István);
Eger: Dobó I. Gimn. (P: 5/777; Hóbor Sándor); Neumann J. Gimn. (P: 1/147; Balog Ildikó);
Esztergom: Szent István Gimn. (P: 2/138; Bányai Mátyás, Nagy László);
Győr: Apor Vilmos Kat. Isk. (P: 2/230; Vida Gábor); Révai Miklós Gimn. (P: 1/37; Csete Lajos); Szabadhegyi Közoktatási Központ (P: 1/129; Wöller László);
Hajdúszoboszló: Hőgyes Endre Gimn. (P: 1/147; Kopcsa József, Szandai Kázmér);
Heves: Eötvös J. Középisk. (P: 2/232; M: 1/4; Kis Angéla, Kis Tamás);
Hódmezővásárhely: Bethlen G. Gimn. (P: 11/1370; M: 3/72; Berecz János, Kérdő Mártonné, Nagy Tibor); Németh L. Gimn. és Ált. Isk. (P: 1/70; Békefi Ibolya);
Kazincbarcika: Ságvári E. Gimn. (P: 1/77; M: 2/11; Póntyáné Kuzder Mária, Vajda Gyuláné);
Kecskemét: Bányai Júlia Gimn. (P: 1/145; M: 1/8; Borsos Ferenc); Kandó K. Műsz. Szki. (P: 1/58); Katona J. Gimn. (P: 1/76; M: 2/7; Sáróné Jéga Szabó Irén);
Keszthely: Vajda János Gimn. (P: 4/598; Farkas László);
Kiskunhalas: Szilády Áron Ref. Gimn. (P: 1/66; Gavlikné Kis Anita);
Mezőkövesd: Szent László Gimn. (P: 8/387; Fehérvári Dénes, Panyiné Kálmán Ágnes);
Miskolc: Földes Ferenc Gimn. (P: 3/311; M: 1/6; Bíró István, Gregáné Hursán Zsuzsanna, Zsúdel László, Zámborszky Ferenc);
Monor: József A. Gimn. (P: 5/238; Zsoldosné Várfoki Györgyi);
Nyíregyháza: Bánki Donát Ipari Szki. (M: 1/4; Herczku László, Zsigó Zsolt); Krúdy Gy. Gimn. (P: 1/113; M: 1/11; Molnár Zoltán);
Pannonhalma: Bencés Gimn. (P: 2/246; M: 1/4; Pintér Ambrus);
Pápa: Pápai Ref. Koll. Gimn. (P: 1/79; M: 2/7; Fekete Pál);
Pécs: Apáczai Csere J. Gimn. (P: 1/24; Szabó Ildikó); Ciszterci Nagy Lajos Gimn. (P: 7/421; Jéhn János, Meszéna Tamás, Orovica Márkné); Janus Pannonius Gimn. (P: 1/105; Keresztesné Borsos Sarolta); Koch Valéria Ált. Isk. és Középisk. (P: 1/82; Mándli Gyula); Leöwey Klára Gimn. (P: 8/868; Almási László, Heblingné Takács Dóra, Kotek László, Simon Péter); PTE Babits M. Gyak. Gimn. (P: 3/254; Koncz Károly);
Salgótarján: Stromfeld Aurél Gépip. és Építőip. Szki. (P: 1/80; Kovács F. Gáborné);
Sopron: Széchenyi I. Gimn. (P: 1/159; Láng Ágota);
Szeged: Radnóti M. Kísérleti Gimn. és Ált. Isk. (P: 6/542; M: 6/90; Hilbert Margit, Mező Tamás, Mike János); SZTE Ságvári E. Gyak. Gimn. (P: 10/814; M: 5/107; Csiszár Imre, Győri István, Tóth Károly);
Szekszárd: Garay János Gimn. (P: 19/1393; M: 1/34; Jurisits József, Pesti Gyula);
Szentendre: Móricz Zs. Gimn. (P: 1/75; Maknics Gábor);
Szolnok: Tiszaparti Gimn. és Humán Szki. (P: 1/34; Nagy Tamás); Varga Katalin Gimn. (P: 2/323; Nagy Tibor); Verseghy Ferenc Gimn. (P: 15/1563; M: 1/7; Lapu Béla, Pécsi István, Somogyi Tamás, Szécsiné Festő Hegedűs Margit);
Székesfehérvár: Teleki Blanka Gimn. (P: 1/165; Szakály Edit); Tóparti Gimn. és Művészeti Szki. (M: 1/6; Lakiné Szemonyik Teréz);
Veszprém: Lovassy László Gimn. (P: 1/197; M: 1/52; Varga Vince); Padányi Bíró Márton Gimn., Szki. és Ált. Isk. (P: 1/45; Molnár Klára);
Vác: Boronkay György Műsz. Szki. (P: 2/171; Kovács Éva);
Zalaegerszeg: Csány László KSZKI (P: 3/144; Takács Mária); Mindszenty J. Ált. Isk. és Gimn. (P: 3/183; Menyhárt László); Zrínyi M. Gimn. (P: 5/531; Németh László, Pálovics Róbert);
Románia̲, Marosvásárhely: Bolyai F. Líceum (P: 1/53; M: 3/15; László József, Máthé Márta);
Sepsiszentgyörgy: Mikes K. Líceum (P: 6/546; Erdély László, Ravasz József); Székely Mikó Koll. (M: 1/5; Bartha Erzsébet);
Temesvár: Bartók B. Líceum (P: 1/34; Benedek István);
Szlovákia̲, Galánta: Kodály Z. Gimn. (P: 2/250; Valacsai Pál);
Ipolyság: Magyar Tanítási Nyelvű Gimn. (P: 1/36; Petrezsel Zsuzsanna);
Révkomárom: Selye János Gimn. (P: 7/417; Hevesi Anikó, Szabó Endre);
Ukrajna̲, Beregszász: Magyar Gimn. (P: 1/135; M: 1/24; Győrffy István).