Cím: Téli Ifjúsági Ankét '98
Füzet: 1999/február, 106 - 108. oldal  PDF file
Témakör(ök): Egyéb írások

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

1998. december 18-án a Téli Ifjúsági Ankét nyitó délutánján megtelt a budapesti ELTE TTK Gólyavára; több, mint 100 vidéki, kárpátaljai, erdélyi és felvidéki, valamint ugyancsak több, mint 100 budapesti középiskolás és sokuk matematika- vagy fizikatanára jött el a KöMaL díjkiosztó ünnepségére.
Radnai Gyula Eötvös Loránd gravitációs kutatásainak kezdetéről szóló előadása előtt megnyitóját visszaemlékezéssel kezdte: az éppen 100 évvel ezelőtti Középiskolai Mathematikai Lapok cikke bűvös négyzetekről szólt. Annak a nemrég megjelent füzetnek a szerzője pedig, aki ugyanerről a témáról oly sokat tudott, a KöMaL-t évtizedekig szerkesztő Bakos Tibor pár nappal e rendezvény előtt hunyt el.
A szünetben a résztvevők megkapták a TOTÓ kérdéseit (a következő napig lehetett gondolkodni), és megnézhették a Texas Instruments legújabb grafikus és egyéb számológépeinek kínálatát, sőt, mindenki hazavihetett egy reklámsapkát is.
A KöMaL 1997‐98-as tanévi matematika és fizika pontversenyének könyvjutalmait (a Tankönyvkiadó és a Typotex Kft. kiadványait) az Oktatási Minisztériumtól pályázat útján nyert összegből, a pénzdíjakat (3000‐10 000 forintig) a MATFUND Középiskolai Matematikai és Fizikai Alapítvány a részére juttatott adományokból tudta biztosítani.
Minden tanár, akinek diákja az első három között végzett valamelyik pontversenyben, a Bolyai János Matematikai és az Eötvös Loránd Fizikai Társulattól elismerő emléklapot, az alapítványtól ajándékkönyveket kapott.
A legjobbak közül tíz diák jutalma a MICROSOFT Hungary Rt. által felajánlott egyik legújabb ismeretterjesztő CD-ROM, az ENCARTA Encyclopedia 99 volt.
A fizika mérési verseny nyertese, Ivády Balázs újra hazavihette Kazincbarcikára a vándorserleget, mellé pedig az Euro-Profil Rt. ajándékát, a TI 83 grafikus számológépet, PC csatlakozásához szükséges CD-ROM-mal és kábellel együtt. A fizika pontversenyben legjobb összeredményt elért iskolának, a debreceni KLTE Gyakorló Gimnáziumnak képviselője ugyancsak egy TI 83 tanári gépet és egy hozzá kapcsolható kivetítő panelt vehetett át.

 


A díjak átadása
 


A matematika pontversenyben legeredményesebb Fazekas Mihály Fővárosi Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola 1999-ben tíz példányban megkapja a Természet Világa folyóirat szerkesztőségének ajándékét, egy éves előfizetést.
Idén a holland Europees Platform voor het Nederlandse Onderwijs is hozzájárult a jutalmazáshoz egy HP 38G grafikus számológéppel, továbbá a COMPAQ Computer Magyarország Kft. húsz, Benedek József tanár pedig tíz jutalomkönyvvel.
A délután kiosztott ajándékok, jutalmak és díjak összértéke jóval meghaladta az egymillió forintot.
A Téli Ifjúsági Ankét étkezési és szállásköltségeit nagy részben a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának pályázatán nyert támogatásból fedeztük.
Nekik és a többi felsorolt szponzornak ezúton köszönjük a tavalyi év zárórendezvényének sikerét. A rendezők, a Bolyai János Matematikai Társulat, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat és a MATFUND Alapítvány nevében köszönetet mondunk az ankét összes előadójának, akik hétvégi szabadnapjukat feláldozva egytől egyik nagyon érdekes, színvonalas előadást tartottak. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mindhárom napon telt ház volt az előadótermekben. Ezért pedig a résztvevő diákokat is köszönet illeti. Reméljük, ők is úgy gondolják, nemhogy megrövidítették volna a téli szünetüket 3 nappal, hanem éppen nagyon is sokat kaptak karácsony előtt!
Az ankét második és harmadik napjáról így számol be egy résztvevő, a soproni Bacsárdi László:
,,Szombaton, az ankét második napján az ELTE TTK egyik új és csodaszép épületében hallgathattunk előadásokat. A matematika és a fizika iránt érdeklődők különböző programokon vettek részt. Kísérletezhettünk Skrapits Lajossal, színeket figyeltünk Rajkovits Zsuzsával, ,,elmélyedtünk az atomban'' Nagy Dénes Lajos vezetésével, majd Tichy Géza megtanított biciklizni, és Horváth Gábor szemén és fóliáin keresztül szemügyre vettük az állati szemeket. Kós Géza elárulta az oroszlánfogás titkát, majd elkezdtük kicsomózni magunkat, de ez csak Rimányi Richárdnak sikerült. Fried Ervin bevezetett a szimmetrikus polinomok világába, majd Pataki János vezetésével túrát tettünk a háromszögben, végül Katona Gyulától megtudtuk, mekkora lehet egy halmazrendszer: alkalmazásként az előadó furulyaszólóját is meghallgatva.

 


Skrapits Lajos előadása

Mint olvasható, nagyon sok érdekes dologról hallottunk, én személy szerint Frei Zsolt asztrofizikusnak az Univerzumról tartott előadását emelném ki. Legszívesebben az egészet ismertetném, de sajnos erre most nincs elég hely. Szegény előadót az előadása után kérdéseinkkel majdnem egy egész órán át ostromoltuk, ő pedig kitartóan megpróbálta fellebbenteni előttünk a ,,fátylat", amely az Univerzumot ,,borítja".
Természetesen a kikapcsolódásra is jutott idő, bár ez némelyek esetében az alvás rovására (is) ment. Például egy tizenvalahány fős csapattal szombat éjjelének nagy részét különböző játékokkal töltöttük.
Vasárnap Varga István ,,katasztrofális'' kísérleteket mutatott be, majd Dávid Gyula megmagyarázta nekünk, hogy miért felesleges a fiúnak a barátnője után ugrani egy fekete lyukba... A TOTÓ feladatait is megbeszéltük, majd egy órakor búcsút vettünk egymástól. Reményeink szerint jövőre újból találkozunk itt, az Ankéton. A KöMaL szorgalmas feladatmegoldói ugyanis ingyenesen vehetnek részt a rendezvényen, és ha a nagy versenyben netán nem lennének az első tíz között, önköltségesen mindenki előtt nyitva áll az Ankét.''