Cím: Az ELTE Fizikai Tanszékcsoportjának közleménye pályaválasztók számára
Füzet: 2000/december, 551. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb írások

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Az ELTE Természettudományi Karán sok más szak mellett fizikusok és fizika szakos tanárok képzése folyik az új, korszerű lágymányosi épületben. A fizikus szakról a természet alapvető jelenségeiben megnyilvánuló törvényszerűségek kísérleti tanulmányozására, azok elméleti értelmezésére alkalmas szakemberek kerülnek ki. A hallgatók ismereteket szereznek a fizikai elveket hasznosító technikai alkalmazásokról, műszerek tervezéséről és működtetéséről, az elektronikus adatgyűjtés és adatfeldolgozás eszközeiről is. Az elméleti értelmezéshez elengedhetetlen magasszínvonalú matematikai képzésben is részesülnek.
Az első három év intenzív alapozó képzését két éves speciális irányú szakképzés követi. Ennek befejező szakaszában a hallgatók diplomamunkát készítenek, amelyet a záróvizsga keretében védenek meg. Az alapképzés nem ad önálló végzettséget, a gyakorlati foglalkozások, a kollokviumok és a szigorlatok sikeres teljesítésével a hallgatók a szakirányú képzésben való részvételre nyernek jogot, és lehetőség nyílik más egyetemek ‐ pl. a BME mérnökfizikus szakának ‐ specializációs programjaihoz való csatlakozásra is. A fizikus szak 4. félévének befejeztével jelentkezni lehet az ELTE csillagász szakára is, amelynek végzése önállóan vagy a fizikus szakkal párhuzamosan is történhet.
A szakirányú képzés hét szakirányban folyik: asztrofizika, biofizika, fizikai anyagtudomány, héjfizika, részecskefizika, statisztikus fizika, szilárdtestfizika. A szakirányokhoz három haladószintű laboratórium csatlakozik, melyből a hallgatók a 7. félévben egyet végeznek el. A méréseket Budapest legjobban felszerelt laboratóriumaiban, nemzetközi hírű kutatók mellett végzik.
A diploma megszerzése után a legjobbak felvételt nyerhetnek az ELTE Doktori Iskolájára, ahol tanulmányaikat speciális irányokban folytatják, és témavezetőjük irányításával kutatómunkát végeznek. A hároméves doktori képzés után megszerezhetik a doktori fokozatot (Ph.D.).
A fizika tanár szakos hallgatók alapképzése közel azonos színvonalú a fizikusokéval, az ő tanulmányaikat pedagógiai és szakmódszertani tárgyak egészítik ki. Az 5. évben a szakdolgozat készítése mellett tanítási gyakorlaton vesznek részt az egyetem gyakorló gimnáziumaiban. A fizikus szakot végző hallgató is kaphat tanári diplomát, ha az előírt szakmódszertani és pedagógiai tárgyakat elvégzi.
A diploma megszerzésének feltétele egy idegen nyelvből legalább C típusú állami vagy ezzel egyenértékű nyelvvizsga. A karon több éve folyik angol, német, francia és orosz szakfordítói képzés. Erre az ötéves képzésre azok az elsőéves nem tanárszakos hallgatók jelentkezhetnek, akik már rendelkeznek legalább középfokú C típusú állami vagy ennek megfelelő más nyelvvizsgával.
Mind a fizikusi, mind a fizika tanári szakra be lehet jutni jó középiskolai eredmény alapján mentességgel vagy sikeres felvételi vizsgával.

 

Budapest, 2000. november