Cím: 1994. Fizikaversenyek Sopronban
Szerző(k):  Nagy Márton ,  Tolvaj László 
Füzet: 1995/január, 49 - 50. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Sopron városa 1994-ben is több országos fizikaversenynek adott otthont. A Mikola Sándor Országos Tehetségkutató Verseny II. osztályosok döntőjén kívül itt rendeztük meg a Vermes Miklós emlékversenyt, valamint a fizikai diákolimpia első válogatóversenyét, a Fényes Imre emlékversenyt.
A Vermes verseny 224 résztvevője között szép számmal voltak határainkon túl élő magyar anyanyelvű diákok is, s közel félszáz kisérő tanárt is vendégül láthattunk. A versenyfeladatok összeállításában, illetve a diákok munkájának értékelésében az alábbi kollégák vettek részt: Boros Dezső, Gecső Ervin, Hajdu Tünde, Holics László, Károlyházy Frigyes, Kopcsa József, Kotek László, Lendvay Péterné, Nagy András, Nagy Márton, Suhajda János, Szegedi Ervin, Tolvaj László, Vankó Péter, Walk Michael, Zsúdel László. A versenyeket a Vermes Miklós Országos Fizikus Tehetséggondozó Központ szervezte; a lebonyolításhoz jelentős anyagi támogatással járultak hozzá: MATÁV Rt. Vezérigazgatósága, MATÁV Rt. Soproni Igazgatósága, FORNAX Rt. Budapest, Soros Alapítvány, Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, Művelődésügyi és Közoktatási Minisztérium, Sopron Város Önkormányzata, Magyar Műsorszóró és Rádióhírközlési Rt., Soproni Sörgyár Rt., Paksi Atomerőmű Rt., Magyar Kábel Művek.

 
 
Az 1994. évi Vermes Miklós emlékverseny eredménye
 
 

I. kategória (mechanika)
 

1. Zsemlye Gábor (Somorja, Magyar Tannyelvű Gimn., tanára: Haluska Sándor, 2. Tarján Péter (Budapest, Piarista Gimn., tanára: Guba András), 3. Libál József András (Kolozsvár, Báthory I. Líceum, tanárai: Párhonyi Sándor és Tellmann Jenő), 4. Sav Sándor (Székelyudvarhely, Tamási Áron Líceum, tanára: Bardócz Imre), 5. Albert-Lőrincz Hunor (Marosvásárhely, Bolyai F. Líceum, tanára: Bíró Tibor), 6. Nagy-Méhész László (Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Kollégium, tanára: Ferenczi Irén). 7‐9. Madarász Imre (Bonyhád, Petőfi S. Evang. Líceum, tanára: Hortobágyi János), Szabadi Péter (Paks, Energetikai Szakképzési Int., tanára: Csajági Sándor) és Újvári Balázs (Debrecen, Református Gimn., tanára: Mónuzs Béla), 10. Rizsányi Zsolt (Szabadka, Svetozar Markovic Gimn., tanára: Ognyenovity Jolán), 11. Velkei Dóra (Budapest, Jedlik Á. Gimn., tanára: Gyarmati Csaba), 12. Horváth Kinga (Gheorghe Sincai Elméleti Líceum, tanára: Lévai Rodika).
 
II. kategória (hőtan)
 

1. Lehotai Gábor (Paks, Energetikai Szakképzési Int., tanára: Csajági Sándor), 2. Mészáros Gergely (Budapest, Piarista Gimn., tanára: Görbe László), 3‐4. Bíró Domokos Botond (Marosvásárhely, Bolyai F. Líceum, tanára: Bíró Tibor) és Böde Csaba (Nagykanizsa, Batthyány L. Gimn., tanárai: Balogh László, Soós Sándor), 5‐6. Faragó Csaba (Zenta, Gimnázium, tanára: Bicskei Verona) és Nyéki József (Debrecen, Gábor D. Műsz. Középisk., tanára: Kopcsa József), 7. Szakács Botond (Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll., tanára: Szakács Mária, 8. Varga Tamás (Révkomárom, Magyar Tannyelvű Gimn., tanára: Szabó Endre), 9. Péter Zsolt (Sepsiszentgyörgy, Székely Mikó Koll., tanára: Szakács Mária), 10‐11. Madarász József (Bonyhád, Petőfi S. Evang. Líceum, tanára: Hortobágyi János) és Kósa Péter (Velky Meder, Magyar Tannyelvű Gimn., tanára: Rostás Olga) 12‐13. Mách Zsolt (Csíkszereda, Márton Á. Líceum, tanára: Pozsony Mihály) és Lelovics Tibor (Galánta, Magyar Tannyelvű Gimn., tanára: Valacsai Pál).
 
III. kategória (elektromosságtan)
 

1. Varga Dezső (Miskolc, Földes F. Gimn., tanára: id. Szabó Kálmán), 2‐3. Ehreth Imre (Bonyhád, Petőfi S. Evang. Gimn., tanára: Erdélyesi János) és Füzesi Csaba (Debrecen, Gábor D. Műsz. Középisk., tanára: Kopcsa József), 4. Ravasz Erzsébet (Sepsiszentgyörgy, Mikes K. Líceum, tanára: Ravasz József), 5. Mácza Miklós (Révkomárom, Magyar Tannyelvű Gimn., tanára: Spátai Lotár), 6. Dezső Zoltán (Csíkszereda, Márton Áron Líceum, tanára: Gaál László), 7. Szabó László (Somorja, Magyar Tannyelvű Gimn., tanára: Haluska Sándor), 8. Bosnyák László (Budapest, jedlik Á. Gimn., tanára: Krassói Kornélia), 9‐10. Feldmann Márton (Sopron, Vas- és Villamosip. Szki., tanára: Lendvay Péterné) és Vígh Csaba Attila (Kolozsvár, Báthory I. Líceum, tanárai: Párhonyi Sándor, Tellmann Jenő), 11. Kovács Levente (Temesvár, Bartók B. Líceum, tanára: Varga Anna), 12. Bellovits László (Sopron, Széchenyi I. Gimn., tanára: Légrádi Imre).
 
 
Az 1994. évi Fényes Imre emlékverseny eredménye
 
 

1. Varga Dezső (Miskolc, Földes F. Gimn., tanára: id. Szabó Kálmán), 2. Németh Tibor (Győr, Révai M. Gimn., tanára: Somogyi Sándor), 3. Kovács Krisztián (Békéscsaba, Kemény G. Szki., tanára: Mekis László).
 
Közreműködő tanárok: Bodnár Imre, Jurisits József, Varga István.
 
Nagy Márton és Tolvaj László
A versenyek szervezői