Cím: Matematika Határok Nélkül - Versenyfelhívás '96
Füzet: 1995/november, 489. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Az utóbbi két sikeres év után meghirdetjük a ,,Mathématiques Sans Frontieres ‐ Matematika Határok Nélkül'' nemzetközi vetélkedő magyarországi fordulóját budapesti középiskolák első osztályai (9. évfolyam) számára.
A verseny szülőhazája a franciaországi Elzász tartomány. A fokozatosan nemzetközivé terebélyesedő erőpróbán tavaly már 20 ország, köztük hazánk 90 budapesti középiskolai osztállyal, mintegy 3000 tanulóval vett részt.
A ,,Matematika Határok Nélkül'' osztályok közötti erőpróba, tehát csak teljes osztályok jelentkezését várjuk, ezen belül is csak azokét, akik heti 6 óránál nem nagyobb óraszámban tanulják a matematikát. A feladatokat az osztályok csoportmunkában oldhatják meg, tevékenységüket önállóan szervezve.
A feladatok jellege, szövegezése lehetővé teszi, hogy a matematikában kevésbé eredményes tanulók is hatékonyan hozzájáruljanak osztályuk teljesítményéhez.
A feladatok közül az egyiket idegen nyelven ‐ angol, német, francia, olasz, spanyol ‐ fogalmazzák meg, s a megoldást is a választott nyelven kell megadni. Természetesen a többi feladat szövege magyar nyelvű, és a megoldást is magyar nyelven várjuk.
A verseny felügyeletét a versenyző osztályok tanárai látják el egy konkurrens osztálynál. Ezért csak olyan jelentkezést fogadunk el, ahol a tanár ‐ vagy az általa felkért kollégája ‐ vállalja az egyszeri ügyeletet.
A verseny időpontja: 1996. február 15. 15 órától 16 óra 30 percig.
A versenyt december folyamán megelőzi egy próba-forduló. Ennek eredménye nem számít a végeredménybe, kizárólag az osztály felkészülését szolgálja, megszervezése az osztály szaktanárának feladata. (A próba-forduló feladatait a szükséges példányszámban a jelentkezők rendelkezésére bocsátjuk.)
A győztes osztályok jutalma ‐ az előző évekhez hasonlóan: 1 napos kirándulás a gansendorfi Safariparkba. A helyezett osztályok díja a jelentkező osztályok számától és a várható szponzori támogatások nagyságától függ.

A jelentkezéseket:
,,Matematika Határok Nélkül'' Berzsenyi Dániel Gimnázium 1133 Budapest. Kárpát u. 49‐53.
vagy e-mail: msf@bdg.isk.huninet.hu címre kérjük.

A verseny szervezői nevében: Somogyi László