A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. Az 1994. évi KENGURU versenyt egyidejűleg, 1994. május 10-én rendezték meg Európa számos országában: Franciaországon kívül Lengyelországban, Romániában, Spanyolországban, Bulgáriában, Hollandiában és Magyarországon. A francia résztvevők száma mintegy 500 000 volt, az összes többi orszgában együttvéve kb. 200 000 volt a résztvevők létszáma. Magyarországon közel 10 000-en jelentkeztek, a tényleges résztvevők száma végül valamivel kevesebb volt. A magyar verseny középiskolai tanulók számára lett kiírva. 75 iskola 8575 tanulója vett részt az eredetileg benevezett 9547 közül. A 8575 magyar résztvevő közül 2824 volt első osztályos, 2513 második osztályos, 2157 harmadik osztályos és 1081 negyedik osztályos. Az első és második osztályosok, illetve a harmadik és negyedik osztályosk azonos példákat oldottak meg, de a verseny kiértékelése évfolyamonként történt. A versenyen semmilyen segédeszközt (számológép, függvénytáblázat, könyv, jegyzet) sem lehetett használni. A versenyzőknek 1 óra 15 perc alatt kellett kitölteni a 30 kérdésből álló tesztlapot. Minden kérdésre 5 válasz volt megjelölve, amelyek közül egy és csak egy volt helyes (,,multiple choice''). Az a versenyző, aki egy kérdésre a helyes választ adta meg, az első tíz kérdés mindegyikére 3 pontot, a következő tíz kérdésnél 4 pontot, végül az utolsó tíz kérdésnél 5 pontot kapott. Ugyanakkor, ha egy versenyző helytelen választ jelölt meg, a helyes válasz értékének egynegyede került levonásra az összpontszámból (tehát rendre ‐0,75; ‐1; -1,25 pontot kapott). Ha valaki egy kérdésre egyáltalán nem válaszolt, arra a kérdésre 0 pontot kapott. Hogy ne fordulhasson elő negatív eredmény, minden versenyzőnek volt kiinduláskor 30 pontja. Az elérhető maximális pontszám tehát 150 volt. Ezt az eredményt az első osztályosok közül 1-nek, a második osztályosok közül 3-nak, a harmadikosok közül 4-nek, a negyedikesek közül 5-nek sikerült elérnie. Alább felsoroljuk minden évfolyam első 12 helyezettjét: Első osztályosok:
Második osztályosok:
Harmadik osztályosok:
Negyedik osztályosok:
Szeretnék köszönetet mondani minden résztvevő iskolában a szervező tanár(ok)nak és a felügyelő tanároknak, továbbá a díjakat biztosító szponzoroknak. A Gamax Kft és az EcoSoft Kft számítástechnikai díjakat, a TypoTeX Kft és a CALIBRA Kiadó könyveket és folyóiratokat, a KöMaL a lap régebbi példányait ajánlotta fel. A verseny lebonyolításával kapcsolatos nehézségekről, a feladatok megoldásairól a novemberi számban lesz szó.
|