Wachsberger Márta, Fischer Rózsa és Klein Eszter (a decemberi számban megjelent) hasonló gondolatait olvasva nekem is eszembe jutott egy mai történet:^{${}^{*}$}
A KöMaL 70-es évekbeli számainak lapozgatása közben fedeztem fel, hogy volt iskolatársnőm és későbbi férjének fényképe egymás melletti oldalakon szerepel a ,,fényképes megoldók'' tablóján. Természetesen, amikor a fényképek megjelentek, ők még nem is ismerték egymást. Bartánőmmel is szóról szóra ugyanaz történt, mint az 1920-as évekbeli lányokkal: az egyetemen találkozott először személyesen avval a fiúval, akivel éveken át egy újságban szerepelt.
Az, hogy valakinek először megismerjük a nevét (megoldotta: ez és ez), esetleg egy szép mintamegoldás aláírójaként megismerjük a matematikai gondolatait, kölcsönös tiszteletet, érdeklődést vált ki, az esetleg évekkel későbbi, személyes megismerkedéskor. Egészen másképp kezdődik így egy barátság! De folytatom a történetet: nemrég tudtam meg, hogy ugyanennek a barátnőmnek az édesapja, sőt még a nagyapja is megoldó volt egykor, az idei pontverseny listáján pedig meglepődve vettem észre lányának nevét az elsők között.
Tehát ők is egy ,,matlapos'' család, illenék is név szerint melíteni, s csak azért nem teszem, mert tudom, hogy rajtuk kívül nagyon sok ilyen család van. Régebben felhívást is intéztünk az olvasókhoz, jelentkezzenek az ehhez hasonló ,,történelemmel'' rendelkező családok, de csak egy-két levelet kaptunk, azért nem is készítettünk ilyen kimutatás. Az 1994. áprilisi szám 160‐161. oldalán szereplő szülők és gyermekek is csak példaképpen kerültek a korántsem teljes válogatásba. Valószínűleg oldalakon keresztül sorolhatnánk a KöMaL-hagyományokat őrző családok, iskolák, tanárok és tanítványaik nevét. Azt hiszem, ez az alapvető oka annak, hogy lapunk ebben a kis országban 100 év után is ifjan él, a mi gyerekeink ‐ és reméljük, majd az ő gyerekeik gyerekei is azért foglalkoznak a KöMaL-lal, mert van, aki buzdítsa őket ‐ szülő, rokon, tanár, aki valaha maga is lelkes megoldó volt.
A szakmai segítség is fontos, de legalább ennyire jelentős, hogy a szülők, a tanárok erkölcsileg is elismerik a pontversenyben elért jó helyezést.
Ha a határidő napján éjfél előtt néhány perccel rávehető a szülő (és van, aki rávehető), hogy elfuvarozza a levelet a főpostára (én annak idején még gyalog mentem, magam vittem a biztos tudatban, hogy néhány osztálytársammal is találkozni fogok), ha határidő utáni napon esetleg elmarad a dolgozatírás, akkor még nagyobb kedvvel lehet foglalkozni a KöMaL feladataival.
Azt hiszem, megoldóként igazából senki sem szereti, hogy a megoldásokat szépen, rendesen, részletesen, egyenként, ábrástul, órákon át kell leírni. Ez száz éve így megy, de a szigorú formai követelmények nem öncélúak. Egyrészt a hatékony javítást szolgálják, másrészt későbbi sikeres felvételik, zárthelyik, diplomamunkák, doktori értekezések és tudományos cikkek megírásához is jó gyakorlatnak bizonyultak. Utólag mindenkinek szép emlékei maradtak azokról az évekről, amelyekben feladatokat oldott meg. És azoknak az arcán is megjelenik az emlékezés öröme a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok nevének hallatán, akik teljesen más pályára léptek, és bizonyára ők is gyermekeik, ismerőseik kezébe adják a lapot, ha bennük a matematika, a fizika iránti érdeklődést felfedezik.
Ezt igazolta a sikeres akadémiai emlékülés is.