Az általános iskolában nem szerettem a matematikát, mert nem értettem. Nélkülözte azt a romantikát, amire szüksége van egy kis kamasznak a nekiveselkedéshez. Nem nyújtott sikerélményt, csak letudni való kötelesség volt. Így indultam neki az első osztálynak a budapesti József Attila Gimnáziumban, és a társaimmal együtt én is kuncogtam, amikor első órájára bejött Greff Géza tanár úr. Megjelenése kissé komikus volt, fontoskodónak tűnt, és alacsony termetével ódivatú, kerek szemüvegével nem vívta ki csodálatunkat. Amikor elmagyarázta, hogy a neve franciául ojtókést jelent, a röhögés határán álltunk. De nem telt bele fél óra, és az osztály megérezte, hogy az új tanár nem akárki. Áradt belőle valami belső erő, következetesség és elhivatottság, amivel szemben még azok sem maradtak közömbösek, akik utálták a matekot.