Cím: 1991. ATOMKI Középiskolás Pályázat
Szerző(k):  Pécskay Zoltán 
Füzet: 1991/szeptember, 276 - 277. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Február utolsó hetében tizenkettedik alkalommal rendezték meg Debrecenben a FIZIKUSNAPOKAT. Erre a rendezvénysorozatra ‐ a korábbi évekhez hasonlóan ‐ most is két témakörben írtunk ki pályázatot:

 
1. Tetszőleges fizikai állandó kísérleti meghatározása.
2. Mit tehet a fizika a környezetünk megóvása érdekében?
(Fizika és fizikai módszerek szerepe a természeti környezetünk megmentéséért folytatott küzdelemben.)

 
A két témakörből összesen 20 (8+12) dolgozat érkezett, amelyet 11 város 14 gimnáziumának 28 diákja küldött be pályázatunkra.
A pályaműveket a KLTE Kísérleti Fizikai Tanszékének és az MTA Atommag Kutató Intézetének oktatói és tudományos munkatársai rangsorolták. Minden dolgozatot két bíráló tekintett át.
A bírálóbizottság egybehangzó véleménye alapján a kísérleti témakörben első díjat nyert Varga Tamás (Jászberény, Lehel Vezér Gimn., IV. o. t., tanára: dr. Boros Dezső) "A Cavendish-kísérlet'' című pályamunkájával.
Második díjat nyert Sallai László (Túrkeve, Ványai Ambrus Gimn., II. o. t., tanára: Simon László) "A Boltzmann‐állandó közvetett mérése'' című pályamunkájával.
Harmadik díjban részesült Juhász Andrea (Túrkeve, Ványai Ambrus Gimn., IV. o. t., tanára; Simon László) "A Planck‐állandó közvetett mérése'' című pályamunkájáért. Ugyancsak harmadik díjat vehettek át Hegyessy Csaba és Puppán György, a szentendrei Ferences Gimnázium II. osztályos tanulói (tanáruk: Dőry István), akik a fény terjedési sebességét mérték meg. Az általuk megtervezett kísérleti összeállítás egyes részeit saját maguk készítették e1.
Ebben a témakörben kiemelt dicséretben és könyvjutalomban részesült Galajda Péter (Veszprém, Lovassy László Gimn., III. o. t., tanára: Schultz Zoltán).
Dicséretben részesültek: Duliczki Éva, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnázium (tanára: Izsépi Béla), Szénási Attila, az esztergomi Szent István Gimnázium (tanára: Bányai Mátyás) és Barna Imre, a budapesti Budai Nagy Antal Gimnázium (tanára: Fegyó Tibor) tanulói.
A pályázat célkitűzéseinek legmagasabb szinten Czirók András, Fedorcsák Péter, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium IV. osztályos tanulói (tanáraik: Dolák Gabriella és dr. Zsúdel László) és Daruka István (Karcag, Gábor Áron Gimn., IV. o. t., tanára: Olajos István) tettek eleget, akik közös pályázatukkal méltán érdemelték ki az ATOMKI Hatvani‐díját.
Első díjat vehetett át Kasza Anita, a karcagi Gábor Áron Gimnázium III. osztályos tanulója (szaktanár: Juhász István) "A fizika lehetőségei a légszennyeződés csökkentésében'' című pályamunkájáért.
Harmadik díjban részesült Kerényi Szabolcs, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium IV. osztályos tanulója (tanára: Kovács Miklós), valamint Tóth László, a dunaföldvári Magyar László Gimnázium IV. osztályos tanulója (tanára: Szécsi András).
Az elméleti témakörben kiemelt dicséretben és könyvjutalomban részesültek: Bella Zsolt (Jászberény, Lehel Vezér Gimn., tanára: dr. Boros Dezső) és Kárpáti Csaba (Veszprém, Lovassy László Gimn., tanára: Schultz Zoltán).
Dicséretben részesültek: Báhiczky Beáta, a karcagi Gábor Áron Gimnázium (tanára: Juhász István), Bessenyei Mónika és Veréb Krisztina, a debreceni Ady Endre Gimnázium (tanára: Szilágyi Tibor) tanulói.
A pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére február 26-án került sor. A díjakat dr. Pálinkás József, az ATOMKI igazgatója adta át.