Cím: Az 1991. évi (22.) Nemzetközi Fizikai Diákolimpia
Szerző(k):  Honyek Gyula 
Füzet: 1991/szeptember, 273 - 275. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Nemzetközi Fizika Diákolimpia

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Ebben az évben a magyar csapat szenzációsan jól szerepelt Kubában a fizika diákolimpián, két arany-, egy ezüst- és két bronzérem elnyerésével a nemzetek nemhivatalos pontversenyében Kína és a Szovjetúnió mögött a harmadik helyet érte el 31 résztvevő ország között. A továbbiakban kövessük nyomon, hogyan jutottak el versenyzőink ehhez a szép sikerhez.
A hagyományoknak megfelelően az 1990-91-es tanévben is országszerte hét városban folytak olimpiai előkészítő szakkörök. A budapesti szakkört (ahol minden hétfő délután voltak foglalkozások) az ötfős csapatból négyen látogatták rendszeresen, itt a foglalkozásokat Gnädig Péter, Honyek Gyula és Szép Jenő tartották.
Az olimpiai válogatóversenyt (hivatalos neve Fényes Imre Emlékverseny) 1991. májusában tartottuk Sopronban, melyet Nagy Márton tanár úr, a soproni Berzsenyi Dániel Gimnázium fizikatanára szervezett. Köszönet illeti a Soproni Távközlési Igazgatóságot a verseny anyagi támogatásáért, valamint a Postaforgalmi Technikumot a kísérleti forduló lebonyolításáért, továbbá Varga István tanár urat az elméleti feladatok kidolgozásáért. A válogatóversenyre az a 20 középiskolás diák kapott meghívást, akik addigra már kimagasló eredményeket értek el a különböző országos fizikaversenyeken, illetve kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az előkészítő szakkörökön. A versenyen az olimpiai feltételeknek megfelelően, vagyis zsebszámológépen kívül minden más segédeszköz nélkül négy elméleti és két kísérleti feladatot kellett a versenyzőknek megoldaniuk. A legjobbak közül nyolc fős keretet jelöltünk ki, akik részt vehettek a további intenzív felkészülésen, melynek során választottuk ki az olimpiára utazó öt fős csapatot.
A felkészülés kétszer három napos intenzív munkából állt, a kettő között pedig előolimpiai versenyen vettünk részt Nyitrán, ahol Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország csapatai mérték össze tudásukat szintén a nemzetközi diákolimpiai szabályoknak megfelelő körülmények között. A nyitrai versenyen hat fős csapattal szerepeltünk, a legjobb öt versenyzőből állt össze a Kubába utazó csapat:
Boncz András (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimn.), tanára: Pálovics Róbert;
Czirók András (Miskolc, Földes Ferenc Gimn.), tanárai: Dolák Gabriella és dr. Zsúdel László;
Daruka István (Karcag, Gábor Áron Gimn.), tanára: Olajos István;
Falus Péter (Bp., ELTE Trefort Ágoston Gyak.Isk.), tanára: Honyek Gyula;
Káli Szabolcs (Bp., Fazekas Mihály Főv.Gyak.Gimn.), tanára: Horváth Gábor.
Nehéz szívvel váltunk meg Bodor Andrástól (ELTE, Apáczai Cs. J. Gyak. Gimn., tanára: Zsigri Ferenc), aki hatodikként minimális különbséggel maradt ki a csapatból.
A nyitrai verseny idén szerencsés módon különösen jól szolgálta az olimpiai felkészülést, mert Nyitrán is és Kubában is a kísérleti feladatban diódát tartalmazó fekete dobozt kellett vizsgálniuk a versenyzőknek. A jövő évi előolimpiai versenyt reményeink szerint Magyarországon rendezzük meg.

országaranyezüstbronzdícséretösszpont  Kína5---220,40  Szovjetúnió3-2-207,55  Magyarország212-198,10  Románia-32-190,35  Csehszlovákia-121156,90  Ausztrália--23149,75  Nagy-Britannia-121149,65  Lengyelország-121147,90  Hollandia-121147,30  USA11-1145,15  Bulgária--31143,20  Irán--31143,10  Ausztria-1-2130,90  Németország--13129,75  Svédország--2-119,20  Norvégia1--1107,60  Szingapur--11106,95  Kanada1---102,20  Olaszország--1-98,30  Finnország--1195,30  Kuba---290,50  Ciprus--1-89,00  Thaiföld--1-82,95  Törökország--1-78,70  Jugoszlávia----69,25  Izland---168,15  Spanyolország----52,40  Kolumbia (3 versenyző )----36,30  Belgium----28,20  Suriname----25,90  Görögország ( 2 versenyző )----7,40

 
A XXII. Nemzetközi Fizikai Diákolimpiát 1991. július 1‐9. között Havannában tartották. A kubai rendezők minden tőlük telhetőt megtettek a verseny színvonalas lebonyolítása érdekében, ez szakmai szempontból kifogástalanul sikerült is számukra, azonban a diákok ellátási körülményei nem feleltek meg az olimpiákon előzőekben szokásos szállás és étkezési szolgáltatásoknak. A magyar csapat példamutató módon, dícséretet érdemlően küzdött meg a mostoha életfeltételekkel, jó hangulatban, vidáman teltek napjaik. A két magyar csapatvezető (Szép Jenő és Honyek Gyula) egyöntetűen azt állapította meg, hogy az öt magyar fiúból összeforrott, egységes csapat alakult ki.
A körülmények ismeretében még nagyobb dicséretet érdemelnek a. magyar versenyzők kiemelkedő eredményükért, a szakmailag rendkívül nehéz feladatokat összességében 83%-os sikerrel oldották meg. A feladatokat részletesen a novemberi számunkban ismertetjük.
Aranyérmet nyert Czirók András és Káli Szabolcs, akik az olimpia 150 versenyzője közül a hatodik, illetve a hetedik helyen végeztek (összesen 13 aranyérmet adtak ki a 90%-nál jobb eredményt elérőknek). Falus Péter ezüstérmes lett, az összesítésben a 15. helyen végzett. Boncz András és Daruka István bronzérmesek lettek, ők a 29. és a 33. helyet érték el. Amióta nagyszámú ország vesz részt olimpiákon, ilyen jó eredményt (két arany ‐ mindenki érmes) magyar csapat még nem ért el.
Az 1992. évi fizikai diákolimpiát Finnországban rendezik meg.