Cím: Egy számelméleti feladat
Szerző(k):  Bíró András ,  Sustik Mátyás 
Füzet: 1988/május, 197 - 201. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Szakmai cikkek

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Dolgozatunk előzménye a következő feladat volt: bizonyítandó, hogy ha p prím, akkor[(3pp)-3] osztható p2 -tel. Ennél kicsit többet és némileg általánosabb összefüggést sikerült megmutatnunk, ezt ismertetjük a továbbiakban.

 
Tétel: Ha p 3-nál nagyobb prímszám, akkor [(apbp)-(ab)] osztható p3-nal.
A bizonyítás első részét kombinatorikus úton végezzük. Tekintsük az 1, 2, ..., ap számokat. Osszuk ezeket a darab "blokkra''; az első álljon az 1,2,...,p; a második a (p+1), (p+2), ..., 2p; ... az a -adik az (a-1)p+1, (a-1)p+2, ..., ap számokból. Vegyünk a fenti ap darab szám közül bp -t úgy, hogy ne b teljes blokkot válasszunk ki. Az ilyen "telítetlen'' kiválasztások száma éppen [(apbp)-(ab)], mivel bp darab szám kiválasztása (apbp) - féleképpen történhet, és ezek között (ab) kiválasztás áll b darab teljes blokkból. A telítetlen kiválasztásokat most olyan osztályokba soroljuk, melyeknek elemszáma ‐ vagy több ilyen osztály elemszámának az összege ‐ p3-nal osztható, amiből a bizonyítandó állítás nyilván következik.
Nevezzük forgatásnak a következő műveletet: ha egy blokkban a kiválasztott számok c1<c2<...<ck(0<k<p), akkor ebből a blokkból a művelet után (c1+1), (c2+1), ..., (ck+1) szerepeljen az új kiválasztásban, a további blokkokat, illetve az azokból kiválasztott számokat pedig hagyjuk változatlanul. (Ha ck a blokk legnagyobb eleme, akkor helyette vegyük a legkisebbet.) Tartozzanak ezek után egy osztályba azok a kiválasztások, amelyek több-kevesebb ‐ nem szükségképpen ugyanazon a blokkon végrehajtott ‐ forgatással egymásba vihetők. A telítetlen kiválasztások így kapott osztályai közül nyilván semelyik kettőnek nincs közös eleme. (Így ekvivalenciarelációt definiálunk a telítetlen kiválasztások halmazán. A szerk.)
A fenti műveletet szemléletessé tehetjük, ha az ap darab számot a darab szabályos p-oldalú sokszög csúcsaihoz írjuk és a csúcsokban megjelöljük a bp darab kiválasztott számot. Egy forgatás így az egyik sokszögön levő jelek elforgatását jelenti 2πp szöggel (ábra).
 
 

Azt állítjuk, hogy ha egy ‐ nem üres, nem teli ‐ blokk kivételével rögzítjük az összes többi elemet, akkor egy adott kiválasztásból az adott blokk forgatásaival éppen p darab különböző kiválasztás érhető el. Többet nem kaphatunk, hiszen egy blokkon belül p darab elforgatás önmagába viszi a blokkot és így az adott kiválasztást. Így csak azt kell megmutatnunk, hogy p-nél kevesebb elforgatás az eredetitől különböző állapotra vezet. Tegyük fel, hogy állításunkkal ellentétben egy nem üres, nem teli blokkot r számú elforgatás (0<r<p) önmagába visz. Tekintsük a blokk egy kiválasztott c1 elemét. Az r darab elforgatás ezt olyan c2 számba viszi, amelyre c2-c1r(mod p), és c2 maga is kiválasztott. A fenti gondolatmenetet c2-re, és tovább alkalmazva a kiválasztott számoknak olyan c3, c4, ..., cp sorozatához jutunk, amelyre ck-c1(k-1)r(modp). Ezek a számok mind különbözők, hiszen ci és cj (i<j) csak akkor lehet egyenlő, ha (j-i)r osztható p -vel (0=ci-cj(j-i)r(modp)). Ez viszont nem fordulhat elő, hiszen j,i<p miatt j-i<p , továbbá r<p , és p prímszám. Így viszont a blokk minden eleme kiválasztott, amit pedig kizártunk. Ezzel a kimondott állítást igazoltuk.
Vegyük most szemügyre az olyan osztályokat, amelyek kiválasztásai legalább három nem üres, nem teli blokkot tartalmaznak. Az ilyen osztályok elemszáma ‐ figyelembe véve, hogy a nem üres, nem teli blokkokat egymástól függetlenül forgathatjuk p helyzetbe ‐ p-nek legalább a harmadik hatványával osztható.
Olyan kiválasztás, melyben a nem üres, nem teli blokkok száma 1, nem létezik, hiszen a kiválasztott elemek száma p-vel osztható.
Az eddig figyelembe nem vett osztályok mindegyike tehát pontosan két nem üres, nem teli blokkot tartalmaz. Egyesítsük most azon osztályokat, amelyekre ez a két blokk ugyanaz, továbbá a teli blokkok is azonosak. Ha az egyik blokkban k, akkor a másikban (p-k) kiválasztott elem van, így ebben az egyesítésben
k=1p-1(pk)(pp-k)=k=1p-1(pk)2
darab kiválasztás szerepel.
Tételünk bizonyításához most már elegendő megmutatnunk, hogy ez az összeg is osztható p3-nal. (Maga az összeg egyébként (2pp)-(21), hiszen a rögzített két blokkban 2p darab szám közül választunk ki p darabot úgy, hogy a kiválasztott számok nem alkotnak teljes blokkot. Így tételünk speciális esetével állunk szemben: a=2ésb=1.)
(pk)=p!k!(p-k)! osztható p-vel, hiszen a számláló osztható vele, a nevező nem. Ezért összegünk minden tagja osztható p2-tel. A továbbiakban tehát annak bizonyítására szorítkozhatunk, hogy
k=1p-1[(pk)p]2
osztható p-vel.
Ha megmutatjuk, hogy
(pk)p(pm)p(modp),(1k,mp-1)(1)
akkor és csak akkor teljesül, ha k=m, vagy k+m=p; ‐ tehát ha a számlálók egyenlők ‐ továbbá, hogy
(pk)p-(pm)p(modp)(2)
sosem állhat, akkor a
(p1)p,(p2)p,...,(pp-1)p
számok p-vel osztva az
(1,-1),(2,-2),...,(p-12,-p-12)
maradék párok mindegyikének pontosan az egyik tagját állítják elő, s azt kétszer. Ez esetben pedig
k=1p-1[(pk)p]22[12+22+...+(p-12)2]=2p-12p+12p6(modp),
s ez utóbbi p>3 miatt valóban osztható p-vel.
 
Az (1), (2) kongruenciák vizsgálatához először egy segédtételt igazolunk:
ha p prím, és k<p nemnegatív egész, akkor
k!(p-k-1)!+(-1)k
osztható p-vel.
A bizonyítás a k -ra vonatkozó teljes indukcióval történik. k=0-ra Wilson tételét kapjuk.* Tegyük fel, hogy k -ra már beláttuk az állítást, azaz :
k!(p-k-1)!(-1)k+1(modp).
Most p-k-1-(k+1)(modp) felhasználásával:
k!(p-k-2)![-(k+1)](-1)k+1(modp),
ahonnan (-1) -gyel szorozva
(k+1)!(p-k-2)!(-1)k+2(modp).
Ez pedig éppen a (k+1) -re vonatkozó állításunk, így a segédtételt beláttuk.
Lássuk tehát, hogy (pk)p(pm)p (mod p) mikor állhat fönn.
(p-1)!k!(p-k)!(p-1)!m!(p-m)!(modp).
k!(p-k)!m!(p-m)!-sal szorozva és (p-1)!-sal osztva (ezek relatív prímek p -hez, így ekvivalens átalakításokat végeztünk):
m!(p-m)!k!(p-k)!(modp).
Segédtételünket felhasználva ez akkor és csak akkor igaz, ha
(-1)m+1(p-m)(-1)k+1(p-k)(modp).
Ha m és k azonos paritásúak, akkor innen k=m, ha pedig különböző paritásúak, akkor k+m=p adódik. (0<k,m<p;p páratlan). Utóbbi lépéseink is megfordíthatóak voltak. Ezzel a segédtétel első részét igazoltuk.
A (pk)p-(pm)p(modp) föltevés a fentiek szerint arra vezet, hogy:
-(-1)m+1(p-m)(-1)k+1(p-k)(modp).
Itt viszont, ha k és m azonos paritásúak, akkor k+m=p, ha pedig különböző paritásúak, akkor k=m következik, ami lehetetlen, mert a p páratlan. Ezzel a segédtételt teljes egészében beláttuk, és így tételünk bizonyítása is teljes.
 
*

 
Más úton is igazolható, hogy [(2pp)-2]0(modp3). Kiírva:
2p(2p-1)...(p+1)12...p=2(2p-1)...(p+1)12...(p-1)2(modp3).
(p-1)! és 2 is relatív prím p3-hoz, ezért azonos átalakítás, ha (p-1)!-sal szorzunk és 2-vel osztunk:
(p+1)(p+2)...[p+(p-1)](p-1)!(modp3).(3)
Végezzük el a beszorzást a bal oldalon. A p3-os, p4-es, ...,pp-1-es tagok oszthatók p3-nal. A p2 együtthatója ekkor
A1=(p-1)!12+(p-1)!13+...+(p-1)!(p-2)(p-1)
(minden lehetséges pár megjelenik a nevezőben), a p együtthatója pedig
A2=(p-1)!1+(p-1)!2+...+(p-1)!p-1.

A1 osztható p-vel, A2 pedig p2-tel. (Ez utóbbiak bizonyítása megtalálható D. O. Skljarszkij‐N. N. Csencov‐I. M. Jaglom: Válogatott feladatok és tételek az elemi matematika köréből, 1. kötet. Bp. 1979. 135‐136. oldal.) Ebből a (3) kongruencia következik, hiszen a bal oldalon a beszorzás és a p hatványai szerinti rendezés után a "konstans'' (p-1)!-on kívül minden tag osztható p3-nal. A lépések megfordíthatóak voltak, így tehát (2pp)2(modp3).
 
*

 
Tételünk állításából azonnal adódik hogy [(apkbpk)-(ab)] is osztható p3-nal (k1, egész). Ezt teljes indukcióval láthatjuk be; k=1 -re tételünk fent bizonyított állítását kapjuk. Tegyük most fel, hogy k-ra már igazoltuk az állítást; ekkor (k+1)-re:
(apk+1bpk+1)-(ab)=[(apk+1bpk+1)-(apkbpk)]+[(apkbpk)-(ab)],
és itt az első szögletes zárójelben álló tag kiinduló tételünk, a második szögletes zárójelben álló tag pedig az indukciós feltevés szerint osztható p3 -nal, így az állítás (k+1)-re is következik.
* Wilson tétele azt mondja ki, hogy (p-1)!+1 osztható p -vel, azaz (p-1)!-1(modp). Bizonyítása megtalálható pl. Hajós György‐Neukomm Gyula‐Surányi János: Matematikai Versenytételek II., Tankönyvkiadó 1965. 101‐102. oldal.