A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. Az olimpiát idén Angliában, Londonban rendezték meg, július 13. és 20. között. A résztvevő országok száma a tavalyihoz képest eggyel nőtt: idén először szerepelt a Kínai Népköztársaság és az Egyesült Államok csapata, távol maradt viszont Vietnam. A csapatok általában 5 tanulóból álltak, kivéve az izlandi (4 fős), és a kínai (3 fős) csoportokat.
A magyar versenyzők kiválasztása ‐ a korábbi évek gyakorlatának megfelelően ‐ több lépcsőben történt. Az OKTV, az Eötvös verseny, az I. és II. osztályosok tehetségkutató versenye, a Középiskolai Matematikai Lapok fizika pontversenye, illetve a vidéki olimpiai szakkörök vezetőinek véleménye alapján kiválasztott 20 jelölt részére június közepén 3 napos versenyt rendeztek a csapat vezetői (Gnädig Péter és Honyek Gyula). Ezen a versenyen, az elméleti és a kísérleti feladatok megoldása után dőlt el, hogy az olimpiára a következők utazhatnak: Jakovác Antal IV. o. t. (Budapest, Apáczai Csere János Gimnázium, tanára: Kelemen László.) Kaiser András IV. o. t. (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium, tanára: Horváth Gábor. Három évig a József Attila Gimnáziumban Sarkadi Ildikó tanítványa volt.) Kántor Zoltán IV. o. t. (Kecskemét, Katona József Gimnázium, tanára: Sáró Péter.) Leitereg András IV. o. t. (Szentendre, Móricz Zsigmond Gimnázium, tanára: Maknics Gábor.) Tasnádi Tamás III. o. t. (Budapest, I. István Gimnázium, tanára: Moór Ágnes.) A csapat tartaléka ‐ aki a válogatóversenyen a fentiekkel lényegében azonos teljesítményt nyújtott ‐ a III. osztályos Cynolter Gábor (Budapest, Fazekas Mihály Gimnázium) volt. Az ő szereplésére a jövő évi olimpián képességei és felkészültsége alapján valószínűleg számíthatunk. A csapat részére a vezetők június végén és július elején edzőtábort tartottak, ahol az elméleti feladatok megoldásán túl, főleg a mérési feladatok gyakorlására helyezték a hangsúlyt. Ez a felkészítés a budapesti Ságvári Endre Gyakorló Ginmáziumban, illetve az Eötvös Loránd Tudományegyetemen folyt. A csapat július 13-án indult Londonba, repülőgépen: kétórás repülés után kipihenten érkeztek meg a londoni Heathrow repülőtérre, ahol az angolok már várták őket. (A repülőgépen a csapattal együtt utazott Erdős Pál matematikaprofesszor is, aki útközben elbeszélgetett a csapat tagjaival.) Az érkezés utáni első nap a megnyitó ünnepséggel és ismerkedéssel telt el. Estétől másnap reggelig a csapatok vezetőiből álló nemzetközi zsűri megvitatta az elméleti feladatok szövegét és pontozását, majd a vezetők lefordították a feladatokat. A következő napon került sor az elméleti fordulóra. A feladatok megoldására 5 órát kaptak a versenyzők. Ezalatt 3 feladatot kellett megoldaniuk, számos alkérdéssel és részfeladattal; egy hulláminterferenciával foglalkozót, egy földrengés rugalmas hullámainak terjedését leíró feladatot, és egy meglehetősen bonyolult mechanikai rezgési problémát. A csapatok szálláshelye és a verseny színhelye Harrow volt, ami Eton után a leghíresebb angol középiskola, amelyet 1572-ben alapítottak. Itt tanult többek között Lord Byron, Winston Churchill és Nehru elnök. E régi kollégiumok patinás falai között szállásolták el a résztvevőket. Az elméleti verseny után, este, szép hangversenyt hallgathattunk meg, amit a Harrow School diákjai adtak. Az elméleti versenyt követő napot pihenéssel töltöttük. A verseny rendezői erre a napra kirándulást szerveztek. Először Oxfordba látogattunk el, ahol többek között megtekintettük az egyik leghíresebb oxfordi kollégiumot, a Christ Churchöt. Ennek tanára volt az Alice-történeteiről ismert Lewis Carrol (egyébként a matematika professzora). Alice alakját és az Alice Csodaországhan néhány szereplőjének figuráit a kollégium ebédlőjének egyik üvegablaka őrzi itt. Az oxfordi látogatás hátralevő idejét kötetlen városnézéssel tölthettük. Ebéd után indultunk el a Rutherford-Appleton Laboratóriumba. (Más csapatok ugyanekkor a JET-et ‐ Joint European Thorus ‐ a legnagyobb nyugat-európai tokamak-berendezést tekinthették meg.) A Rutherford Intézetben a diákok közelről láthattak részecskegyorsítót, korszerű, nagyteljesítményű lézereket, és megismerkedhettek a Halley-üstököst vizsgáló Giotto-űrszonda mérési eredményeivel is. A következő napon került sor a kísérleti fordulóra, amit ugyancsak estétől-reggelig tartó diszkusszió és fordítás előzött meg. A versenyzők két mérési feladatot kaptak, az egyiknek a szövege (magyarra lefordítva) 7, a másiké pedig 5 oldal volt. (A hosszú szövegek miatt egyébként elég sok bírálat érte az angol rendezőket.) Eredetileg még hosszabb feladatokat javasoltak a szervezők, de a nemzetközi zsűri a kérdések 30 százalékát törölte. Az első mérés egy spektroszkópiai feladat volt (különböző rendű szivárványokat kellett megfigyelni egy vízcseppen), a második pedig egy számítógép-szimulációs probléma adatainak az elemzése. Ez utóbbi miatt egyébként szinte valamennyi csapat vezetői tiltakoztak ‐ mondván, hogy ez nem igazi mérési feladat ‐ de más probléma kitűzésére sem lehetőség, sem idő nem volt már. (A rendezők egyébként azzal ,,védekeztek'', hogy a verseny lebonyolításához a nagy számítógép-cégek pénzügyi támogatása nélkülözhetetlen volt, ezek viszont ragaszkodtak a gépek működtetéséhez!) A mérések elvégzésére kétszer 2,5 órát kaptak a versenyzők. A kísérleti verseny után sportversenyt szerveztek a diákoknak, majd este egy érdekes előadást hallgathattunk meg, amelyet Charles Taylor professzor tartott, a zenei hangok (hangszerek) és a fizika kapcsolatáról. A következő nap ismét a pihenésé volt. A résztvevők reggel busszal mentek be Londonba, ahol a Royal Institute-ban megtekinthették a Faraday-emlékmúzeumot, azokban a szobákban, ahol a nagy tudós dolgozott. Ezután ‐ még ugyanitt ‐ a verseny fő angol szervezője, Isenberg professzor tartott ‐ kísérletekkel tarkított ‐ előadást a szappanhártyák viselkedéséről. Ebéd után a résztvevők egy része a Parlamentbe látogatott el, míg a többiek hajóval Greenwich-be mentek, ahol megtekintették a Tengerészeti Múzeumot és a Királyi Csillagvizsgáló épületét. Az elutazás előtti utolsó nap délelőttje ‐ legalábbis a versenyzők számára ‐ szabad volt. A csapatok vezetői viszont ekkor egyeztették a javítókkal a kísérleti dolgozatok pontszámát. (A feladatokat természetesen a rendező ország fizikusai javították. Nyelvi és jelölési problémák miatt azonban mindig akadtak megvitatandó kérdések, amiket a vezetők úgy az elméleti, mint a kísérleti forduló után megbeszélhettek a javítókkal.) A díjkiosztásra július 19-én délután, egy ünnepség keretében került sor. A magyar versenyzők eredménye:
Az elérhető maximális pontszám 50,00 volt, ebből az abszolút első helyezett szovjet Oleg Volkov 37,93 pontot ért el. Az országok közötti (nemhivatalos) pontverseny és éremtáblázat az idén az alábbiak szerint alakult:
Összességében a magyar csapat teljesítménye igen jónak tekinthető. Az egyéni eredmények ‐ a tanulók képességeit ismerve ‐ ugyan némi csalódást okoztak, többen is képesek lettek volna II. díj, de esetleg I. díj elérésére is. Külön kiemelendő a csapatból Kántor Zoltán teljesítménye, aki mindössze 0,06 (!) ponttal maradt el a II. helytől, valamint Tasnádi Tamásé, aki III. osztályos létére a többiekkel összemérhető pontszámot gyűjtött, s ezzel nagymértékben hozzájárult a csapat szép eredményéhez. A díjkiosztást és a vacsorát követően a szervezők búcsúestet rendeztek a résztvevők számára, ami kellemes, felszabadult hangulatban zajlott le. Másnap reggel már vártak ránk a buszok, hogy kivigyenek a Heathrow-repülőtérre. A hazafelé tartó repülőúton az olimpiai csapat tagjai és kísérői ellátogathattak a pilótafülkébe, ami bizonyára nagy élmény volt mindenkinek. A jövő évi olimpiát az NDK-ban, Jéna városában fogják megrendezni, július 5. és 13. között. Reméljük a magyar csapat ott is hasonlóan szép eredményt ér majd el.
|