Cím: 1978. Finn-magyar fizikus diáktalálkozó Debrecenben
Füzet: 1978/szeptember, 36 - 37. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Az Eötvös Loránd Fizikai Társulat meghívására 5 finn tanuló érkezett 1978. június 16-án egyheti látogatásra Magyarországra Jukka Matilla középiskolai tanár és Maija Ahtee egyetemi docens vezetésével. Fogadásukat a Magyar Tudományos Akadémia atommagkutató Intézete, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Kísérleti Fizikai Tanszéke és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat tette lehetővé. A vendégek rövid budapesti tartózkodás után Debrecenben töltöttek egy hetet. Két délelőtt verseny volt, amelyen 3 elméleti és egy kísérleti feladat szerepelt. A feladatokat egy későbbi számunkban közöljük. A versenyen két öttagú magyar csapat vett részt. Előkészítésük az olimpiához hasonló módon történt. A magyar csoportokat dr. Tichy Géza adjunktus és dr. Takács László tudományos munkatárs vezette. Az eredményhirdetés június 22-én ünnepélyes keretek között történt. Első díjat nyert Kaufmann Zoltán III. o. t. (Vác, Sztáron S. Gimn.). Második díjat nyert Csordás András III. o. t. (Esztergom, Dobó Katalin Gimn.), Kálvin Sándor IV. o. t. (Debrecen, Kossuth L. Gimn.), Kozma László IV. o. t. (Debrecen, Kossuth L. Gimn.) és Németh Gábor IV. o. t. (Budapest, József A. Gimn.). Harmadik díjat nyert Bene Gyula III. o. t. (Miskolc, Földes F. Gimn.), Panu Pietikäinen (Espoo, Finnország), Frey István IV. o. t. (Pécs, Zipernovszky K. Szakk.), Frankhauser József III. o. t. (Budapest, József A. Gimn.), Pasi Kössi (Ypäjä, Finnország). Különdíjat nyert egy-egy feladat ötletes megoldásáért: 1. feladat: Tapio Suihko (Espoo, Finnország); 2. feladat: Németh Gábor IV. o. t. (Budapest, József A. Gimn.); 3. feladat: Panu Pietikäinen (Espoo, Finnország); gyakorlati feladat: Csordás András III o. t. (Esztergom, Dobó Katalin Gimn.). A finn csapatból a legjobb kísérletező: Pasi Kössi (Ypäjä, Finnország).
A verseny résztvevői megtekintették a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézetét, a Napfizikai Obszervatóriumot, a Református Kollégiumot, a Déry Múzeumot és kirándultak a Hortobágyra. A záróünnepélyen a díjakat dr. Csikai Gyula akadémikus adta át. A vendégek nevében Jukka Matilla tanár mondott köszönetet, kifejezve azt a reményét, hogy a finn és a magyar Társulatok közötti együttműködés a jövőben tovább fog bővülni.