Cím: Az 1977. évi Arany Dániel matematikai tanulóverseny eredményei
Füzet: 1977/november, 113 - 117. oldal  PDF file
Témakör(ök): Arany Dániel

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

Kezdők (legfeljebb I. osztályosok) korcsoportja

 
A Versenybizottság az I. forduló alapján 178 tanulót hívott be. Dolgozatot írt 174 tanuló.
Az általános tantervi tagozaton a Versenybizottság I. díjat nem adott ki.
Az első két feladat megoldásáért és a 3. feladatban elért eredményéért kiemelt II. díjban és 450,-Ft pénzjutalomban részesült:
Heckenast László (Budapest, Váll úti Ált. Isk., Tanára: Almási Béla).
II. díjban és 400,- Ft pénzjutalomban két tanuló részesült. Az első feladat teljes és a másik két feladat majdnem teljes megoldásáért:
Feleki Zoltán (Budapest, ELTE Apáczai Csere János Gyak. Gimn., Tanára: Korányi Erzsébet),
az első két feladat teljes megoldásáért:
Kovács Zoltán (Miskolc, Földes Ferenc Gimn., Tanára: Pirkó Béla).
III. Díjban és 200,-Ft pénzjutalomban három tanuló részesült. Az első és harmadik feladat teljes megoldásáért:
Kámán László (Zalaegerszeg, Zrínyi Miklós Gimn., Tanára: Gádor Győzőné),
Magyar Gábor (Budapest, Váci u. 43. Ált. Isk., Tanára: dr. Eglesz Istvánné).
Az első feladat megoldásáért és a másik kettőben elért részeredményért:
Ökrös Károly (Szeged, JATE Ságvári Endre Gyak. Gimn., Tanára: Kállai István).
Dicséretben és 100,- Ft értékű könyvutalványban részesültek (betűrendben felsorolva): Bérczes László (Bp., Kilián Gy Gimn., T.: Lux Judit); Debrei Csaba (Bp., Apáczai Csere J. Gyak. Gimn., T.: Somosy János); Elek Gábor (Bp., Váci u. 43. Ált. Isk., T.: dr. Eglesz Istvánné) ; Fülöp Miklós (Miskolc, Földes F. Gimn., T.: Pirkó Béla); Gábriel Zoltán (Szombathely, Nagy Lajos Gimn., T.: Rozmán Gyula); Gombás László (Komárom, Jókai M. Gimn., T.: Sebestyén Józsefné); Greschik Gyula (Bp., Radnóti M. Gyak. Gimn., T.: Gábos Adél); Kántor Zsolt (Győr, Czuczor G. Bencés Gimn., T.: Bárdos Oresztész); Lóska Sándor (Ózd, József A. Gimn., T.: Oláh Sándorné); Quittner Gusztáv (Bp., Váci u. 43. Ált. Isk., T.: dr. Eglesz Istvánné); Szabó István (Székesfehérvár, József A. Gimn., T.: Majorovics Margit); Tarcsay Pál (Bp., Arany J. Gimn., T.: Seltsam László); K. Tardos Gábor (Bp., II. Ady E. úti Ált. Isk., T.; Forgách Judit és Pataki János); Várkonyi Béla (Bp., Radnóti M. Gyak. Gimn., T.: Major Imréné); Zavarkó Olga (Komló, Kun B. Gimn., T.: Marosi Gézáné).
 

*

 
A matematikai I. tantervű osztályok versenyén mindhárom feladat helyes megoldásáért I. díjat nyert és 700,- Ft pénzjutalomban részesült két tanuló:
Benkő Bálint (Székesfehérvár, Teleki Blanka Gimn., Tanára: Láng Hugó),
Jordán József (Kecskemét, Katona József Gimn., Tanára: Horti Attila).
Két feladat teljes és egy feladat lényegében helyes megoldásáért II. díjat nyert és 400,- Ft pénzjutalomban részesült két tanuló:
Stradl János (Kisbér, Táncsics Mihály Gimn., Tanárai: dr. Birkás Mihályné és Zámbó Józsefné),
Tóth Tamás (Szekszárd, Garay János Gimn. és Óvónői Szakközépisk., Tanára: Katz Sándor).
Az első és második feladat teljes megoldásáért és a 3. feladatban elért részeredményért, illetve a 2. és 3. feladat teljes megoldásáért III. díjban és 200,- Ft pénzjutalomban részesült három tanuló:
 
Biczó Anikó (Sopron, Széchenyi István Gimn., Tanára: Vass Béla),
Kovács István (Eger, Gárdonyi Géza Gimn., Tanára: Juhász Károlyné),
Öreg E. Zsolt (Sopron, Széchenyi István Gimn., Tanára: Vass Béla).
 
Dicséretben és 100,- Ft értékű könyvutalványban 17 tanuló részesült (betű-rendben felsorolva): Bányai András (Tatabánya, Árpád Gimn., T.: Németh Imréné); Böcskei Zsolt (Győr, Révai M. Gimn. és Vegyip. Szakközépisk., T.: Szabó Rudolf); Bölcsföldi László (Székesfehérvár, Teleki B. Gimn., T.: Láng Hugó); Demjén Ödön (Vác, Sztáron S. Gimn., T.: Dániel Gyula); Dénes László (Székesfehérvár, Teleki B. Gimn., T.: Láng Hugó); Fehér Péter (Bp., Madách I. Gimn., T.: Dékány Veronika); Filus János (Kecskemét, Katona J. Gimn., T.: Horti Attila); Földházi Erzsébet (Gyöngyös, Berze Nagy J. Gimn., T.: Horváth István); Juhász Imre (Hajdúszoboszló, Hőgyes E. Gimn., T.: Szabó László); Kasza Attila (Kecskemét, Katona J Gimn., T.: Horti Attila); Komlósi Erzsébet (Székesfehérvár, Teleki B. Gimn., T.: Láng Hugó) Pankász György (Bp., József A. Gimn., T.: Bessenyei Ilona); Rakk Erika (Székesfehérvár, Teleki B. Gimn., T.: Láng Hugó); Tóth András (Nagykáta, Damjanich J. Gimn. és Kertészeti Szakközépisk., T.: Nagy Pál); Vecsernyés József (Szeged, Radnóti M. Gimn., T.: Gehér Lászlóné); Vida János (Sopron, Széchenyi I. Gimn., T.: Vass Béla); Zsobrák Róbert (Bp., Madách I. Gimn., T.: Dékány Veronika).
 

*

 
A matematika II. tantervű osztályok versenyén mindhárom feladat helyes megoldásáért I. díjban és 700,- Ft-os pénzjutalomban részesült:
Umann Gábor (Budapest, Fazekas M. Gyak. Gimn., Tanára: Vincze Márta).
Két feladat teljes megoldásáért és egy feladat hiányos, de könnyen befejezhető megoldásáért II. díjat és 400,- Ft pénzjutalmat kapott:
Szegedy Patrik (Budapest, Fazekas M. Gyak. Gimn., Tanára: Vincze Márta).
Két feladat teljes megoldásáért és ezek egyike általánosításáért, illetve két feladat teljes megoldásáért és a 3. feladatban elért részeredményért III. díjat nyert és 200,- Ft pénzjutalomban részesült négy versenyző (betűrendben):
Bohus Géza (Budapest, Fazekas M. Gyak. Gimn., Tanára: Vincze Márta),
Hátsági Zsolt (Budapest, Berzsenyi D. Gimn., Tanára: Pataki János),
Nagy Csaba (Budapest, Fazekas M. Gyak. Gimn., Tanára: Vincze Márta),
Sárközi Ferenc (Budapest, Fazekas M. Gyak. Gimn., Tanára: Vincze Márta).
I. dicséretben és 100,- Ft értékű könyvutalványban öt versenyző részesült (betűrendben felsorolva): Horváth Gyula (Bp., Fazekas M. Gyak. Gimn., T.: Vincze Márta); Kiss György (Miskolc, Földes F. Gimn., T.: Szikszai József); Liszkay László (Bp., Fazekas M. Gyak. Gimn., T.: Vincze Márta); Valet Béla (Bp., Berzsenyi D. Gimn., T.: Pataki János); Vonderviszt Lajos (Veszprém, Lovassy L. Gimn., T.: Takács József és Hegyi László).
II. dicséretben és 50,- Ft értékű könyvutalványban hat versenyző részesült (betűrendben felsorolva) : Beleznay Ferenc (Bp., Fazekas M. Gyak. Gimn., T.: Vincze Márta); Erdélyi-Szabó Miklós (Bp., I. István Gimn., T.: Rácz János és Mikite Gyuláné); Mayer Róbert (Bp., Fazekas M. Gyak. Gimn., T.: Vincze Márta); Németh Zoltán (Szeged; Ságvári E. Gyak. Gimn., T.: dr. Pintér Lajosné és Hajnal Imre); Stark Attila (Bp., Berzsenyi D. Gimn., T.: Pataki János); Vallyon István (Bp., I. István Gimn., T.: Rácz János és Mikite GyuIáné).
 
Haladók (legfeljebb II. osztályosok)

 
A Versenybizottság a haladók általános tagozata versenyének döntőjére 78 tanulót hívott be.
A kitűzött feladatok nem voltak különösen nehezek, mindhárom példára több megoldás is érkezett. A beadott dolgozatok színvonala azonban a közepest alig érte el.
Három példa lényegében teljes megoldásáért I. díjat és 700,-Ft pénzjutalmat nyert:
Körmendi Péter (Budapest, Petőfi Sándor Gimn., Tanára: Rugovits Mária).
Két feladat teljes megoldásáért II. díjat és 500,-Ft pénzjutalmat nyert:
Gadányi Géza (Budapest, Petőfi Sándor Gimn., Tanára: Rugovits Mária).
Két feladat lényegében helyes megoldásáért III. díjat és 300,-Ft pénzjutalmat nyert:
Buczolich Zoltán (Budapest, ELTE Ságvári E. Gyak. Gimn., Tanára: Szilárd Gábor).
Dicséretben és 150,- Ft könyvutalványban részesültek (betűrendben felsorolva): Bene Gyula (Miskolc, Földes F. Gimn., T.: Szikora Ferencné); Bogdán Klára Zsuzsanna (Cegléd, Kossuth L. Gimn., T.: Bogdán Zoltán); Hollós Péter (Bp., Szinyei Merse P. Gimn., T.: Solymosi Lászlóné); Illés Dániel (Tata, Eötvös J. Gimn., T.: Kálmán Attila); Kovács Gábor (Bátaszék, Ált. Gimn., T.: Sümegi Erzsébet); Ribi Péter (Székesfehérvár, József A. Gimn., T.: Teleki Sándorné); Szeles János (Salgótarján, Bolyai J. Gimn., T.: Molnár Györgyné).
 
*

 

A Versenybizottság a haladó matematika I. tagozatos osztályok versenyének döntőjébe 60 tanulót hívott be.
A kitűzött három feladat helyes megoldásáért és egy feladat általánosításáért I. díjat és 700,-Ft pénzjutalmat nyertek:
Hajnal Péter (Szeged, Radnóti M. Gimn., Tanára: Dr. Bánfalvi Józsefné)
Lakatos István (Budapest, ELTE Radnóti M. Gyak. Gimn., Tanára: Ladányiné Csatár Katalin).
Három feladat lényegében helyes megoldásáért  II. díjat és 500,-Ft pénzjutalmat nyertek:
Deák Anna (Budapest, Eötvös J. Gimn., Tanára: Imrecze Zoltán),
Kiss Attila (Budapest, Könyves Kálmán Gimn., Tanára: Fodor István),
Varga József (Csongrád, Batsányi J. Gimn., Tanára: Szabó Katalin),
Varga Lívia (Zalaegerszeg, Ságvári E. Gimn., Tanára: Szikszay Györgyné).
I. dicséretet és 150,- Ft-os könyvutalványt nyertek (betűrendben felsorolva): Boros Tamás (Eger, Gárdonyi G. Gimn., T.: Bodnár István); Brachna László (Pécs, Nagy Lajos Gimn., T.: Tornyos Tivadarné); Szily Márta (Szekszárd, Garay J. Gimn., T.: Pesti Gyula); Varga Tamás (Bp., ELTE Radnóti M. Gyak. Gimn., T.: Ladányiné Csatár Katalin).
II. dicséretben és 100,- Ft könyvutalványban részesült (betűrendben felsorolva): Hartai Zoltán (Pécs, Nagy Lajos Gimn., T.: Tornyos Tivadarné); Karacs Ferenc (Bp., Apáczai Csere J. Gimn., T.: Tóth Attila); Lengvárszky Zsolt (Pécs, Komarov Gimn., T.: Pfléger Ferenc); Marosi István (Eger, Gárdonyi G. Gimn., T.: Bodnár István); Pátkai Andrea (Bp., Leövey K. Gimn., T.: Koncsal Márta).
 

*

 
A Versenybizottság a haladó, matematika II. tagozatos verseny második fordulójába 48 tanulót hívott be.
A kitűzött három feladat lényegében helyes megoldásáért I. díjban és 700,-Ft pénzjutalomban részesült:
Szegedy Márió (Budapest, Fazekas M. Gyak. Gimn., Tanára: Kőváry Károly).
Két feladat megoldásáért II. díjban és 500,-Ft pénzjutalomban részesültek:
Erdélyi Tamás (Budapest, Berzsenyi D. Gimn., Tanárai: Bánhegyi László és Simon Judit),
Szendrei György (Szeged, Ságvári E. Gyak. Gimn., Tanárai: Csúri József és Kállai István),
Zöldi Miklós (Miskolc, Földes F. Gimn,, Tanára: dr. Csernyák Lászlóné).
Egy feladat megoldásáért és egy további feladatban nyújtott részteljesítményért III. díjban és 300,-Ft pénzjutalomban részesült:
Cseri István (Budapest, Berzsenyi D. Gimn., Tanárai: Bánhegyi László és Simon Judit).
Dicséretben és 150,-Ft könyvutalványban részesültek (betűrendben felsorolva): Rácz Ildikó (Bp., Fazekas M. Gyak. Gimn., T.: Kőváry Károly); Winkler Róbert (Bp., Berzsenyi D. Gimn., T.: Bánhegyi László és Simon Judit).