Cím: Jelentés a Fejér, Pest és Veszprém megyei középiskolások 1977. évi matematikai versenyéről
Füzet: 1977/május, 216 - 217. oldal  PDF  |  MathML 
Témakör(ök): Egyéb (KöMaL pontverseny is)

A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre.

A Pest Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztálya, valamint a Bolyai János Matematikai Társulat megfelelő helyi tagozatai 1977. március 7-én rendezték meg a hagyományos, három megye közötti matematikai versenyt a ceglédi Kossuth Lajos Gimnáziumban. Mindhárom megyéből évfolyamonként három ‐ három tagozatos, illetve általános tantervű osztályba járó tanuló volt a 24 tagú csapatban. A zsűri elnöke Hajnal Imre Csongrád megyei matematika szakfelügyelő volt. A zsűri elnöke évfolyamonként öt feladatot tűzött ki.

 

A legjobb eredményt elért tanulók a következők:
 

Tagozatos osztályok:
 

I. osztály: 1. Benkő Bálint (Székesfehérvár, Teleki B. Gimn.), Vonderviszt Lajos (Veszprém, Lovassy L. Gimn.), 3‐5. Dénes László (Teleki B. Gimn.), Bölcsföldi László (Teleki B. Bimn.), Kéri Tamás (Monor, József A. Gimn.).
II. osztály: 1. Bártfai János (Lovassy L. Gimn.), 2. Hülber Erik (Lovassy L. Gimn.), 3. Nagy Gábor (Teleki B. Gimn.), 4. Oláh Károly (Lovassy L: Gimn.).
III.osztály: 1. Kocsis István (Teleki B. Gimn.), 2‐3. Eisenberger Antal (Teleki B. Gimn.), Szegletes János (Vác, Sztáron S. Gimn.), 4‐5. Kovács Gábor és Uzsoki András, 6. Szalkai István (mindhárman a Lovassy L. Gimn. tanulói), 7. Cseh Tibor (Teleki B. Gimn.).
IV. osztály: 1. Szőke Róbert (József A. Gimn.), 2. Kőkúti Róbert (Lovassy L. Gimn.), 3. Incze Gabriella (Teleki B. Gimn.), 4. Hazag Tibor (Sztáron S. Gimn.), 5. Máth János (Lovassy L. Gimn.), 6. Ráckevei Béla (Dunaújváros, Münnich F. Gimn.), 7. Sörös Géza (Lovassy L. Gimn.).
 

Általános tantervű és szakközépiskolai osztályok:
 
I. osztály: 1. Csizmadia László (Vác, Lőwy S. Szakközépiskola).
II. osztály: 1. Bogdán Klára (Cegléd, Kossuth L. Gimn.), 2. Kecskés Tibor (Ajka, Bródy I. Gimn.), 3. Nyirő Miklós (Várpalota, Thury Gy. Gimn.), 4. Mala József (Cegléd, Kossuth L. Gimn.).
III. osztály: 1. Wittmann Zoltán (Székesfehérvár, Ságvári E. Szakközépisk.), 2. Nagy Ottó (Thury Gy. Gimn.), 3. Sipos Károly (Balatonfüred, Lóczy L. Gimn.), 4‐5. Nagy Attila (Nagykőrös, Arany J. Gimn.), Tóth Czifra Tamás (Kossuth L. Gimn.).
IV. osztály: 1. Király László (Gödöllő, Török I. Gimn.), 2. Laszip Attila (Kossuth L. Gimn.), 3. Gubics József (Ságvári E. Szakközépisk.), 4. Fehér Béla (Ságvári E. Szakközépisk.).
 

A pontok összesítése alapján a végeredmény:
 
Tagozatos osztályok: Veszprém megye 319 pont, Fejér megye 307 pont, Pest megye 203 pont.
Általános tantervű és szakközépiskolai osztályok: Pest megye 249 pont, Fejér megye 157 pont, Veszprém megye 154 pont.
Az 1978. évi verseny rendezését a Bolyai János Matematikai Társulat Fejér megyei tagozata vállalta.