A szakemberek harmadik generációnak nevezik az elektronika jelenét és közeljövőjét lényegében meghatározó áramköri egységet: az integrált áramkört. Ha figyelembe vesszük, hogy az elektronika a kiindulópontja ma a kibernetikai gyakorlatnak, a számítástechnikának, a híradástechnikának, méréstechnikának, és ezeken keresztül jelentősen befolyásol még egy sereg tudományágat, így a fizikát is, akkor megérthetjük azt, hogy miért oly jelentős ez a kis technikai "trükk'', amit integrált áramkörnek (IC-nek) neveznek.
Lerombolt először is egy szemléletmódot, ami az elektrotechnika minden korábbi korszakának vezérelve volt. Ma már nem cél az, hogy lehetőleg minél kevesebb aktív elemmel (elektroncső, tranzisztor, négyrétegű eszközök stb.) oldjunk meg egy problémát. Valamikor a "lámpák'' száma határozta meg egy rádió tudását, később azzal jellemeztek egy számítógépet, hogy hány tízezer vagy százezer tranzisztor van benne. Az integrált technikával egyesített áramköri elemek rendszerében a legolcsóbb eszköz a tranzisztor, azután jön a dióda, és ezeknél sokkal drágább egy ellenállás, a reaktáns elemekről (kondenzátor, tekercs) nem is beszélve. Ha lehet, mindent tranzisztorral oldunk meg még akkor is, ha egy kondenzátor szimulálásához történetesen öt tranzisztor kell. Egy olyan integrált áramkör, amiben csak tranzisztorok vannak, fele annyiba kerül, mint egy olyan, amiben kevesebb az aktív elem, de van benne három ellenállás. Így azután elterjedt gyakorlat, hogy egy 20‐30 tranzisztort tartalmazó IC-ben csak öt‐hat ellenállás számolható össze. Az integrált áramkörök ára sem attól függ, hogy hány áramköri elem található benne, hanem attól, hogy hány különböző funkcióban alkalmazható.
Az integrált áramkör elsősorban szellemi termék, tehát egy típus megtervezése óriási munkát és költséget jelent. Így ellentétben a korábbi gyakorlattal, amikor minden cég igyekezett kialakítani a saját kínálatát oly módon, hogy abban minden célra legyen megfelelő tranzisztor, elektroncső ‐ az IC gyártás területén nagyfokú specializálódás megy végbe. Már nagyon kevés átfedés található a különféle gyárak termékei között, mindegyik egy ‐ egy család gyártásával foglalkozik.
Az út a szigetelő alapanyagú megoldáson keresztül vezetett a ma korszerűnek tekinthető félvezető alapú (monolit) eljáráshoz. Mi csak ezen utóbbi típust mutatjuk be, az érdeklődésfelkeltés igényével. A félvezetők fizikája a kvantummechanikán alapszik, így minden klasszikus fizikán alapuló ismertetés szükségszerűen sok homályos problémát hagy megválaszolatlanul. A továbbiakban ezért inkább az integrált áramköri eljárások érdekességeiről esik szó, mintsem valami komoly magyarázatról. A következők megértéséhez elegendő a középiskolás tankönyv anyagát ismerni.
Topológiai szempontból minden hálózat több pont villamosan szigetelt és összekötött elrendezésének fogható fel. Ami vonalakkal össze van kötve, az villamosan is együvé tartozik, ahol nincsenek vonalak, azok a pontok villamosan el vannak szigetelve. Ha egy ilyen áramkört kivitelezünk a valóságban is (a rajzhoz hasonlóan egy síkban) és letesszük az asztalra ‐ föltéve, hogy mindent jól csináltunk és nincs hibás alkatrész ‐, az működni fog. Ha az asztal történetesen jól vezető fémből van, akkor az asztal lapja felé szigeteletlen áramköri elemek összekapcsolódnak, és így megváltozik a hálózat topológiája. Ezt egyszerűen elkerülhetjük, ha az alkatrészeket elszigeteljük az asztaltól. Amikor szigetelést mondunk, sokan valami igen nagy ellenállású anyagra gondolnak, az integrált áramkörrel foglalkozók azonban nem. Mint láttuk, itt lényegesen olcsóbb és egyszerűbb a szigetelés helyett záróirányban előfeszített $pn$ átmenetet alkalmazni. (Diszkrét elemeknél persze ostobaság lenne az előbb említett hálózat elemeit diódákkal elszigetelni az asztaltól.) Minden IC alapja egy ilyen diódasziget rendszer. E diódáknak az egyik elektródja közös, ez képezi egyben az áramkör mechanikai alapját, a másik elektródák kis szigetecskéket alkotnak az előbbinek a felületén. Gyakorlati szempontok miatt a közös elektróda mindig a $p$ típusú réteg. Az $n$ szigeteket a következőképpen állítják elő : először összefüggő $n$ réteget növesztenek a $p$ rétegre, majd ebbe a megfelelő helyeken $p$ típusú árkokat diffundáltatnak olyan mélyen, hogy elérjék az összefüggő $p$ réteget. A $p$ árkok ilyen rendszere kimetszi az áramköri elrendezésnek megfelelő szigeteket az $n$ rétegből. A szigetek jó elzárásához a $p$ típusú alapot kell mindig az áramkör legnegatívabb pontjára kötni (1. ábra).

 

1. ábra

 

 

2. ábra

 

 

3. ábra

 

 

4. ábra

 

 

5. ábra

 

 

6. ábra