|
A szöveg csak Firefox böngészőben jelenik meg helyesen. Használja a fenti PDF file-ra mutató link-et a letöltésre. 953. Kiszámítandó értéke, ha
I. Megoldás. értéke nem változik, ha mindkét tagját 1-gyel szorozzuk, még pedig -t a (2), -t az (1) baloldalával:
Azonban
| Fábián Ibolyka (Mária Terézia leányg. VIII. o. Bp. VI.) | II. Megoldás. a) Legyen pl. ; ekkor (1) szerint . Azonban (3)-ból: ; mivel , kell, hogy legyen. Így b) Az , , , számok egyike sem zérus. (3)-ból . Helyettesítve ezt (2)-be: | | Eszerint vagyis mégpedig úgy, hogy (3) alapján, ha Tehát, ha | | ha pedig | |
| Ökrös Jenő (Klauzál Gábor rg. VII. o. Szeged) | III. Megoldás. Legyen , , , . Ekkor: | | és így
| Meller Tamás (Révai Miklós r. VI. o. Győr) |
NB. Itt , , , csak valós számokat jelenthetnek. IV. Megoldás. Legyen , , és . Ekkor: | | és oly derékszögű háromszög befogói, melynek átfogója 1; hasonlóan és is felfoghatók, mint egy derékszögű háromszög befogói, melynek átfogója 1. Minthogy a harmadik feltétel szerint a két derékszögű háromszög hasonló. Azonban átfogóik egyenlők, tehát a két háromszög egybevágó. Ebből következik, hogy területük egyenlő: | | (I.) | Az egyenletből azaz | | (II.) | I. és II. alapján:
| Deutsch Ervin (Faludi Ferenc rg. VIII. o. Szombathely) |
| Weiszfeld Endre (Kemény Zsigmond r. VIII. o. Bp. VI.) | NB. Ezen bizonyítás is csak valós számok esetén érvényes. 954. Legyen a sakktábla mezejéből mező oly módon kijelölve, hogy mind a nyolc sor és mind a nyolc oszlop éppen két-két kijelölt mezőt tartalmaz. Bebizonyítandó, hogy a kijelölt mezőkre mindenkor úgy lehet egy-egy bábut és pedig összességben fehér és fekete bábut elhelyezni, hogy minden sorban és minden oszlopban pontosan egy fehér és egy fekete bábu álljon. Megoldás. A kijelölt mezők közül válasszunk ki egyet; ezt kössük össze a vele egy sorban állóval , ezen újabb mezőt a vele egy oszlopban állóval s. í. t. Ezt az eljárást addig folytatjuk, míg vissza nem jutunk a kiindulási helyre. Ezen eljárással lehet, hogy kimerítettük mind a 16 mezőt; ha azonban ez nem állott elő, a felhasznált sorokat és oszlopokat kihagyjuk és a fennmaradó kijelölt mezők egyikéből kiindulva, az előbbi eljárást ismételjük.
Legfeljebb négyszeri kiindulással kimerítjük mind a 16 kijelölt mezőt; mindenik esetben egy zárt poligont kapunk. (Ábránkban pl. 3 ilyen különálló poligonnal merítettük ki a 16 mezőt). Ezen poligonok mindegyike páros oldalszámú, mert ugyanannyi oszlop és sorváltoztatással állott elő. Már most a 16 mezőnek köv. tulajdonsága van: Két mező akkor és csak akkor áll egy sorban (v. oszlopban), ha azok egy és ugyanazon poligon szomszédos csúcsai. (Tehát különböző poligonok csúcsai nem lehetnek egy sorban v. oszlopban.) Válasszuk ki tehát az egyik poligon valamely csúcsát és állítsunk ide pl. fehér bábut. Elindulva innen, a poligon mentén rakjunk sorba a csúcsokba fekete, fehér s. í. t. bábukat. Így e poligon csúcsain elhelyeztük a bábukat a kívánt módon. Ugyanezt tegyük a többi poligon mentén is, miáltal a fekete és fehér bábuk valamennyi 16 kijelölt mezőben a kívánt módon nyernek elhelyezést.
| Weiszfeld Endre (Kemény Zsigmond r. VIII. o. Bp. VI.) | 955. A és körök egymást -ben érintik. Messe egy -n átmenő egyenes szelő a -n kívül -t még -ben és -t -ben; továbbá egy -n átmenő másik szelő -t -ben és -t -ben. Bebizonyítandó, hogy a és háromszögek hasonlók. I. Megoldás. A két kör megadott helyzetében a két kör belső vagy külső hasonlósági pontja, aszerint amint a két kör kívülről vagy belülről érinti egymást; azaz, ha a ponton átmenő egyenes a kört az a kört az pontokban metszi, akkor ahol a , a kör sugara.
A pont mindegyik esetben az és középpontokat összekötő egyenesen fekszik úgy, hogy | |
(Ugyanis , mert egyenlő szárú háromszögek, melyeknek a ill. alapjukon fekvő szögeik egyenlők, t. i. ha belső érintkezés áll elő; külső érintkezés esetén mint csúcsszögek.)
Hasonlóan: és így Mivel , mert vagy azonosak vagy csúcsszögek és ezen szögeket bezáró oldalak aránya egyenlő, kimondhatjuk, hogy | |
| Baloghy Barna (Kegyesrendi gimn. VIII. o. Debrecen) | II. Megoldás. A és háromszögeknek közös csúcsánál egyenlő szögeik vannak: belső érintkezés esetén; külső érintkezés esetén , mivel csúcsszögek. Húzzuk meg a két kör közös érintőjét a pontban, -t. Ekkor belső érintkezés esetén a körben mert az ívhez tartozó kerületi szögek. A körben mert az ívhez tartozó kerületi szögek. Azonban és így Külső érintkezés esetén a körben, úgy mint előbb a körben pedig Azonban , mivel csúcsszögek és így most is Eszerint a és háromszögek szögei egyenlők és így
| Bródy Éva (izr. leányg. VI. o. Bp.) | ,,Bástya'' lépésben haladva. |
|